A baloldal 50 árnyalata

50_konyv_borito2Recenziókötetről recenziót írni megmosolyogtató ötlet, a képzeletbeli referenciaponttól való olyan mértékű eltávolodás, hogy az óhatatlanul az intellektuális maszturbáció – egyébként indokolatlanul kevesett emlegetett – bulvárkategóriáját juttatja eszünkbe. Persze, csak akkor, ha úgy hisszük, hogy az intellektuális tevékenység, a tág értelemben vett gondolkodás, az tartalmi kérdés. Ha azt hisszük, hogy a leírt szavaknak, elgondolt gondolatoknak elsődleges jellemzőjük a tartalom. Holott ez távolról sincs így, a tudástermelés sokszor inkább szól a „tudóról”, annak pozíciójáról, kollégái között, valamint a társadalmi struktúrákban elfoglalt pozíciójáról és funkciójáról, mintsem arról a fétisről, amit tevékenysége középpontjába állít. Vagyis a tudásról, a tartalomról.

Mindenesetre, recenziókötetről recenziót írni épp azért hasznos, mert ráirányíthatja a figyelmünket a műfajra magára, a recenzióra nem mint a benne leírt tartalmat átadni szándékozó eszközre, hanem egy a tartalomtól teljesen autonóm gesztusra. És az ezen való tépelődéshez kiváló terepet nyújt a Böcskei Balázs és Sebők Miklós által szerkesztett 50 könyv, amit minden baloldalinak ismernie kell. A kötetet ugyanis erősen átitatja a műfaj performatív jellege. A recenzió ugyanis nem más, mint egy performatív gesztus, egy rituális aktus, mely révén recenzens kijelöli saját pozícióját, másokhoz való viszonyrendszer felrajzolásával kikapar magának egy helyet, ahonnan beszélhet, felépít egy kis emelvényt, ahonnan szólhat. És ennek a jelentősége nem pusztán a referenciapontokhoz való viszonyulások meghúzása miatt érdekes (értsd, nem csak belterjes és elitista hálózatkon belüli pozícióharc miatt), hanem olykor a szélesebb társadalomba való beágyazottság, beágyazhatóság, az erre való szándék szempontjából is.

Az 50 könyv egy egyébként igen szerteágazó, sokszínű és megfoghatatlan valami, a baloldaliság számára törekszik kivájni egy pozíciót, ahonnan az megszólalhat, legitim politikai beszédmódként vehet részt a nyilvános térben. A kötet arra vállalkozik, hogy bemutassa: „a baloldal szellemi gyökerei vállalhatóak, az aktuális kérdésekre adott válaszai meggyőzőek, jövőképe vonzó”. Nem egy egetrengető ambíció ez, de épp limitáltságában mutatja, mennyire is alulfeljlett, marginalizált és legitimitásában megtépázott a baloldaliság abban a politikai és társadalmi kontextusban, amelyben a kötet megszületetett.

Baloldalinak lenni 2015 Magyarországán, Közép- és Kelet-Európájában egy igen marginális pozíció, ahogy a szerkesztők maguk is felismerik, egy kevéssé strukturált, valós társadalmi beágyazottsággal alig rendelkező állapot. E jelenség okainak kifejtése szétfeszítené egy rövid írás kereteit; a helyzet kialakulásában nyilván szerepet játszottak mind a rövid távú politikai kontingenciák, az ideológiai rövidlátás és politikai hibák, mind pedig a nagyobb léptékű, globális folyamatok, melyek mindenhol a zabolázatlan szabadpiaci mechanizmusok, az ezekből fakadó kizsákmányolás, egyenlőtlenségek, és (ideológiai felépítményként) a baloldali szókészletet teljesen kirekesztő piaci fundamentalizmus, szegényellenesség, illetve a rosszul értelmezett, egyént társadalmi és gazdasági struktúráiból kiágyazó individualizmus felé tolták el a politikai súlypontokat.

worker-versus-CEO-Pay.jpgEz az a kontextus, amelyben egy ilyen kötet megszülethet, és amelyben magyarországi (de nemcsak!) baloldaliak szükségét érzik, hogy újra kitalálják magukat, hogy újra találjanak egy sávot, amelyben haladhatnak. Ilyen értelemben az 50 könyv csak egyike a számos hasonló régióbeli kezdeményezésnek, amely szintén performatív gesztusként próbálja az „Ige” erejével újra- és átalakítani a baloldaliságot. (Karakterében és kiterjedtségében a kötethez mérhető vállalkozás a Kettős Mérce által összerakott WTF Baloldal c. sorozat és a blog egész működése, csakúgy mint a bukaresti CriticAtac blog, és egyik alapítójának, Vasile Ernunak a Sunt un om de stanga c. kötete, de ide sorolható a Dinamó blog, a lengyel Krytyka Polityczna, és a sor napestig folytatható.)

Ebből a szempontból tehát a kötet puszta léte, az hogy testet öltött, önmagában többet mond el, mind azok a recenziók, amelyek benne szerepelnek. Elsődleges referenciapontját nem az egyes szemlézett művek/szerzők adják, hanem a magyar és kelet-európai politikai és társadalmi valóság, mely létrejöttének körülményeit adja, és ambícióinak tárgyát is egyben. A társadalmi beagyazhatóság vágya, a relevánsnak tűnés és a legitimitásra való szert tevés szándéka sokkal inkább meghatározza ezt és a hozzá hasonló kezdeményezéseket, mint a gondolatiság maga.

Talán ebből is fakad, hogy a könyvben szereplő recenziók – melyek tartalma, minden eddigi fejtegetésem ellenére, korántsem irreleváns – csak a fenti vágyak, performatív szempontok szerint fűzhetők egy kötetbe, egyébként már-már a parttalanságig szerteágazóak és sokszínűek. Találhatunk olyan recenziót is (pl. Ágh Attila politológus tollából), mely mintha a 90-es, kora-2000-es évek reflektálatlan (és joggal kifulladt) baloldali és liberális „felzárkózás” diskurzusát reprodukálná, miközben egy másik szöveg épp arra mutat rá, miért is lehetetlen a „felzárkózás” az egyenlőtlenségek növelve újratermelésén és kizsákmányoláson alapuló kortárs gazdasági rendszerben (pl. Saskia Sassen munkája Szántó Diána tolmácsolásában). Feltűnnek olyan, már-már mainstreamnek számító sztárszerzők művei, mint Joseph Stiglitz (Andor László) vagy Thomas Piketty (Szelényi Iván), mellettük olyan erős marxista szerzőkkel, mit Guy Debord (Tamás Gáspár Miklós) vagy Herbert Marcuse (Weiss János).

Ha mégis egy domináns áramlatot szeretnénk kiolvasni, akkor mindenképp egy olyan kortárs, szociáldemokrata elköteleződéssel illethető, társadalomtudományos megalapozottságú vonalat kell kiemelnünk, amelyet olyan kiválóan és olvasmányosan megírt recenziók képviselnek, mint a Dósa Mariann (Frances Fox Piven és Richard A. Cloward), Ferge Zsuzsa (Anthony Atkinson), Misetics Bálint (David Ost) vagy Ungár Péter (Tony Judt) által jegyzett szövegek. Az általuk képviselt gondolatiságot, érzékenységet az egyenlőség, demokrácia, horizontalitás, alulról építkezés és szolidaritás iránti elkötelezettség jellemzi, következtetéseiket pedig mind a társadalmi tények, a nagy gazdasági és szociális struktúrákba beágyazott egyének léthelyzetének bensőséges ismerete, és a jogfosztott emberek hangja hajta át.

Szervesen illeszkedik ebbe a vonalba a rendszerkritikus feminista és zöld gondolatiságot megtestesítő művek sora (Loránd Zsófia és Kaufer Virág recenziói például), melyek újabb dimenziókkal egészítik ki az egyenlőtlenség és kizsákmányolás mechanizmusainak megértését, és ennek folyományaként, az átalakításra tett javaslatokat.

Külön említést érdemelnek (de sajnos igen kis számban képviseltetik magukat) a magyar baloldali hagyományokat megidéző szövegek is, melyek – hogy, hogy nem – mind kiválló tollú recenzensektől származnak: Csunderlik Péter Jászi-recenziója, Fehér Renátó Bálint György-megidézése, K. Horváth Zsolt Mérei-bemutatója és Borbély Szilárd Nincsetelenekjének Pető Péter általi olvasata mind ide tartoznak.

Kétséges, hogy az 50 könyv képes lesz-e teljesíteni azt a szerkesztők által kitűzött célt, hogy kilépjen abból az alulstruktúrált szubkultúrából, amelyet ma magyar baloldalnak nevezünk, a műfaj maga enyhe szkepticizmussal tölt el. Ám, ha képes hozzájárulni legalább ahhoz, hogy ez a szubkultúra strukturáltabbá váljon, és ezáltal újra legitim politikai beszéd- és cselekvésmódként megtalálja a társadalmi beagyazódáshoz vezető utat, már akkor is érdemes volt megszületnie.

Böcskei Balázs – Sebők Miklós (szerk.): 50 könyv, amit minden baloldalinak ismernie kell. Noran Libro, Budapest, 2015.

Pap Szilárd István

A szerző a Kettős Mérce szerkesztője

Hozzászólás

Hozzászólás