[Búcsúlevelez]

Olvassa el figyelmesen az alábbi szövegeket, majd válaszoljon a kérdésekre:

L1: A szerelmed túl sok és túl kevés nekem: megfojtasz vele. El kell mennem: te is tudod, hogy komoly kárt teszünk egymásban. Mindent megmérgeztél körülöttem, megfosztottál a szabadságomtól: és ez akkor is így van, ha mind a ketten tudjuk, hogy most is kívánlak, miközben ezeket a sorokat írom. Nem tudok veled élni: de álmomban minden éjjel veled táncolok a mólón.

L2: Egyre inkább úgy érzem, nekünk kettőnknek nem sikerült megérintenünk egymást. Nem tudtunk megnyílni egymás előtt, végig ott volt egy fal közöttünk és ettől lefagytam minden egyes alkalommal. Tudod, nekem nem elég, hogy (magadba húzz/rámfeküdj), ha ennek nem a bizalom és az őszinteség az alapja. Nem könnyű megtennem ezt a lépést, de mostanra teljesen esélytelennek érzem a folytatást.

L3: Én nem hiszek a nagy érzelmekben, pontosabban nem hiszem, hogy a nagy érzelmek lennének egy tartós, stabil kapcsolat alapjai. Sokkal inkább a közös értékrend, gondolkodás, a közös célok. Mert lehet valakit szeretni, de ez az együttéléshez kevés. Légy szabad keresni a szerelmet, én pedig a gyermekeim (anyját/apját).

L4: Úgy van, ahogy előre láttad, hogy bekövetkezik. Véget kell vetnünk ennek. Szeretem a (feleségem/férjem) és nem tudom nélküle elképzelni az életem. Bocsáss meg nekem, amiért ilyen sokáig félrevezettelek.

L5: Ne emészd magad a válasszal, tudjuk jól: értelmetlen. Amikor mi ketten találkoztunk, én túlságosan akartam hinni benne, hogy te vagy, akire vártam. De mostanra látom, hogy csak mellékszereplő volnék, akire mellékállásban időt szakítasz. Neked mással kell találkoznod, mert bennem is másvalakit keresel, akivel szárnyalhatsz, ettől aztán nyűgnek érzem magam, ellentétes ütemnek, rosszkor, rossz helyen belépő szólamnak.

  1. Ön szerint a fenti búcsúlevelek címzettjei férfiak/nők: L1 (F/N); L2 (F/N); L3 (F/N); L4 (F/N); L5 (F/N). Röviden indokolja meg válaszát.
  2. Ön szerint a fenti búcsúlevelek szerzőinek életkora: L1 (18-25/26-35/36-45/45 fölött); L2 (18-25/26-35/36-45/45 fölött); L3 (18-25/26-35/36-45/45 fölött); L4 (18-25/26-35/36-45/45 fölött); L5 (18-25/26-35/36-45/45 fölött). Röviden indokolja meg válaszát.
  3. Ön szerint a fenti búcsúlevelek szerzőinek foglalkozása: L1 (mérnök(nő)/ ápoló(nő)/ költő(nő)/ menedzser/ ügyvéd(nő)/ színész(nő)/zenész/vadász); L2 (mérnök(nő)/ ápoló(nő)/ költő(nő)/ menedzser/ ügyvéd(nő)/ színész(nő)/zenész/vadász); L3 (mérnök(nő)/ ápoló(nő)/ költő(nő)/ menedzser/ ügyvéd(nő)/ színész(nő)/zenész/vadász); L4 (mérnök(nő)/ ápoló(nő)/ költő(nő)/ menedzser/ ügyvéd(nő)/ színész(nő)/zenész/vadász); L5 (mérnök(nő)/ ápoló(nő)/ költő(nő)/ menedzser/ ügyvéd(nő)/ színész(nő)/zenész/vadász). Röviden indokolja meg válaszát.
  4. Válaszoljon négy mondatban mind az öt búcsúlevélre, válaszában hangsúlyozza: a másik iránti felelősségvállalás fontosságát; egy jól működő párkapcsolat hosszú távú építkezést igényel; egy jól működő párkapcsolat feltétele, hogy a felek tiszteletben tartsák egymás szabadságát; egy jól működő párkapcsolat alapja az egymás iránti feltétlen bizalom; egy jól működő párkapcsolat nem üzleti szerződés; egy jól működő párkapcsolat alapja a közös értékrend; egy párkapcsolatban a túlzott céltudatosság megszünteti a spontaneitást és az örömöt; egy jól működő párkapcsolatban a szex nem lehet elsődleges; egy jól működő párkapcsolatban a szex nem lehet másodlagos;  egy jól működő párkapcsolatban a két félnek nap mint nap figyelnie kell egymás jelzéseire; egy jól működő párkapcsolatban a közös érdeklődési kör, a közös hobbik kiélése megóv az unalomtól; egy jól működő  párkapcsolat alapja a szerelem.
  5. Definiálja a szerelmet (1 mondat).
  6. Az alábbi címek közül melyeket ajánlaná elolvasásra a fenti búcsúlevelek szerzőinek, illetve címzettjeinek (L1/L2/L3/L4/L5)? Röviden indokolja meg válaszát:
    a.) Stendhal, A pármai kolostor
    b.) Simone de Beauvoir, A második nem
    c.) L. James, A szürke ötven árnyalata
    d.) Lev Tolsztoj, Anna Karenina
    e.) Csernus Imre, A férfi
    f.) Esterházy Péter, Egy nő
    g.) Gabriel Garcia Márquez, A szerelemről és más démonokról
    h.) Émile Zola, Tisztes úriház
    i.) Margaret Mitchell, Elfújta a szél
    j.) Jules Verne, Nemo kapitány
    k.) Charlotte Brontë, Jane Eyre
    l.) François Mauriac, A szerelem sivataga
    m.) Helen Fielding, Bridget Jones naplója
    n.) Jeanette Winterson, A testre írva
    o.) más
  7. Helyezze sorrendbe a fenti búcsúleveleket aszerint, hogy melyikük szerzőjével szeretne leginkább/legkevésbé párkapcsolatot létesíteni. Röviden indokolja meg válaszát.
Gloria Herazo

Gloria Herazo

Hozzászólás

Hozzászólás