Megázni

A börtönvárosban szabadak a hidak.
Elindulok csakúgy, ahogy lehet,
este kilenc. A parton nyílik szét
a rengeteg.

Ide azért jöttem,
hogy valami folytatást találjak,
szavakat, amikkel addig voltam boldog,
igéket az önigazolásra
— ez is már lassan négy éve volt.
Persze, hogy csak szétbomlott minden,
az igék túlfűtötték mondataimat.

Két magas fal között az ég.
Az ablakok inkább lecsukják itt
Isten szemét. Csak a terekben
jelenik meg, rohanó hírvivő.
Csak a makacsság tart itt.
Mert rögeszmém a szabadság,
amit a börtönben találsz.
Családi vonás ‒ a rögeszme inkább,
mint a megtalált szabadság,
de legalább rögeszme van. Újabban
a vihartól szoktam várni
éjszaka, titokban, nappal
a kánikula kibírhatatlan.
Kibírom. Mert családi vonás,
meg börtön, meg szabadság,
ami csalóka, legtöbbször csak flörtöl,
hogy kapjak utána. Általában
akkor teszem le a lábam,
amikor már minden késő,
szakad az eső, este tíz,
állok és ázok bőrig a híd közepén.
Amilyen kemény, olyan vérszegény.

A július legtöbbször biztosan nyár.
Az izzadtság felhozza az emlékeket,
vonatok ritmusa, ledobott ruhák,
halott madár. És felejteni is végül könnyű,
szokássá gyúrni, hogy felnézünk az égre,
többet sétálni, belerúgni valamibe,
rövidre zárni a reggeli kávét,
olvasni kényszerből, gyakorolni a nyugalmat,
elfogadni a körúton, hogy egyedül vagy.
A partig muszáj.

De megázni a legjobb.
Kudarcból építeni szürke házat.
Fordulni tetszőleges irányba,
és belátni egy ismeretlen utcát.
A hídról le a villamosmegállóba,
nézni, ahogy két fal között ömlik
a zápor. Ami nincs már, végül megment.

A kert, a kőpadok. Felkelő nap városa.
Biztos játék, hiányból. Metropolisz.
A szemét Nápolyban az utcán. A fáradtság,
a forró Vezúv. Ismerős dalok
idegen földön. Börtönjárt cigányok,
akikkel hajnalig dicsértük a tüzet.
Éjszakai rutinlátogatás a rendőrségen.
A Földközi tenger, megégett testek,
ahogy hazaérve találnak egy sört.
Tíz óra munka, hajnali búcsú
egy utca alján, egy doboz cigi.
Hajnalig olvasott testek,
köd, spangli, erkély, lámpaoltás.

A szépreményű haverok. Talált könyvek,
elvesztett cetlik, beváltatlan ígéretek,
Halál viszonya az elsőszülöttekkel.
A halál angyala a szoknyáját igazítja.
Tisztogatja, megfeni, majd elteszi kardját.
A halál angyala mindent lát. Itt jár, ott jár.
Elteszi, előveszi újra, tisztogatja, igazítja.
Szédítően könnyen járja táncát.

A közös idő a kényszerküzdelemben.
Hogy kikerülhessünk tisztán, egymásrautaltan,
de már késő. Kővé váltál, főnixmadár.
Szomorú történet, de ez már így megy.
Két magas fal között, szakadó esőben,
az egészen csak röhögni lehet.

(2012-2016)

Anna Bresoli

Anna Bresoli

Hozzászólás

Hozzászólás