Belépni egy nyelvbe

sundor_es_niruKinyitom a könyvet: már a lapok színe, az illusztrációk elmosódottan-karcosan patinás színvilága jelzi, hogy valahol máshol vagyok, mint addig. Hogy pontosan hol, az a könyv végéig sem fog kiderülni, és ez jó. Az ismerős és az ismeretlen egy jól-össze-nem-illő változatában: ennyi, ami első nekifutásra elmondható róla.

Megpróbálhatjuk sorra venni azt, ami ismerős, és azt, ami ismeretlen – nem érünk persze a végére, de a Sündör-világ másságának jobban értésébe talán beljebb visz minket egy ilyen leltár.

A könyv azzal kezdődik, hogy Sündör és Niru – akik szomszédok és jóbarátok – frizbiznek. Ez ismerős. Egy bábavargánya kalapjával frizbiznek. Ez szokatlan. A bábavargánya névnél már gyanakszom, de egyelőre fölöslegesen: Boletus satanas, benne van a lexikonokban is.

Frizbizni gyerekek szoktak, meg persze fiatal felnőttek is. Azt nem tudjuk meg, Sündör és Niru milyen korúak. Niruról egy beszélgetésből kiderül, hogy „kész férfi”, de azért az is, hogy „olyan fiatal még”. Egy Bütyök/Tutajos-korú Tüskevár-szereplőtől a valóban fiatal felnőttig eléggé széles a skála, valahol ezen kell elhelyeznünk őket gondolatban. Mindenesetre Sündör és Niru egyaránt egyedül laknak, ez önállóságra predestinálja őket, ahogy a kamaszirodalomtól fölfelé általában a regényhősöket.

Genyőtepite, kösöntyűkence, csoffasztott gesztenye – ilyesmiket esznek a könyvben azok, akikkel első körben azonosulunk. Megint az ismert és az ismeretlen, amint egyazon szókapcsolatba kerülnek. Felőlük nézve furcsa, amikor azok, akikkel találkoznak, másféle dolgokkal táplálkoznak: Bocskoján és Mirminyó például dinsztelt kovát, csillámport, mészpempőt, mészkőfőzeléket, cseppkőfagyit, rozsdalevet fogyasztanak. Amazok persze a csoffasztott gesztenyén csodálkoznak. Ebben a találkozásban az ismerős és az ismeretlen találkozását a szerves és a szervetlen anyagok modellezik.

Ismerősen ismeretlen az is a könyvben, ahogy a fények, hangok és egyéb fizikai jelenségek biomorfizálódnak: Sündör napállatkákat ejt fogságba a hálójával, Niru zajokat gyűjt, ólakban helyezi el és etetgeti őket. A közeli fémdombok oldalában mágnesbogarak laknak a kövek alatt. A villámok tanácskoznak, és szövetkeznek Sündör ellen, aki előzőleg foglyul ejtette őket.

Gépek, szerkezetek, találmányok, városok is vannak ebben a világban, posztindusztriális hulladékok képzetkörét idéző tájak, amelyek viszont természetként viselkednek, illetőleg a szereplők akként viszonyulnak hozzájuk. Hiedelmek és tudomány ötvözetei tűnnek fel futólag, városi és archaikus civilizáció együttese (Ushguliban például a napmester az egyik legfontosabb tisztségviselő) élő/élettelen kombinációk és használati tárgyak. (Tivonul Buffogó neonzöld hernyókat használ világítóeszközként, amelyeket a hajában tart.) A posztapokaliptikus science fiction illetve a cyberpunk közelében járunk tehát, anélkül, hogy valamiféle térbeli-időbeli-történeti elhelyezés vagy magyarázat járulna mindehhez. És ez nem baj: a szereplők számára ez így természetes, nekik ez a világ az otthonuk, nem kell tehát magyarázkodniuk.

Remsey Dávid

Remsey Dávid

Maga a cselekmény viszonylag egyszerű mintát követ (barátkozás–elválás–keresés/megmentés, segítőtársakkal) – a mesékben és az animációs filmekben otthonosan mozgók könnyedén ráhangolódhatnak a szerkezetre. A meglepő ebben egyrészt épp a minimálisra egyszerűsített vázlatosság lesz: a részletezés, indoklás, ok-okozati viszonyok feltérképezése ebben a könyvben soha nem a cselekményelemekre vagy az események összefüggésére vonatkozik. Másfelől viszont váratlan elidőzéseket, részletezéseket kapunk cserébe nyelvi és világteremtő értelemben. És ez Borbáth Péter munkája esetében nem olyan, mint amikor egyébként rossz könyvekben a „jól sikerült” tájleírásokat dicséri meg valaki, hiszen ezek a részletek és elidőzések teremtik meg voltaképpen ennek a világnak a másságát, ami érzésem szerint ennek a könyvnek mégiscsak a lényege. Én magam biztosan szívesen laknék egy olyan világban, amelyikben ezzel tölthetném a napjaimat: „Amikor az idő hirtelen melegre változott, halk pendüléseket gyűjtött. Dermedt, téli délutánokon, mikor csendes pihenőre vonultak a nagy testű zajok, csipesszel gyűjtötte össze a rozsda lassú, alig hallható marásának hangját. Kis táblákat helyezett az odúk elé, hogy ne keverje össze a zajgyűjtemény tagjait. A táblákon feliratok: csusszanás, darapergés, esőkoppanás, szikrapattanás, pittyegés, zördülés, rozsdamarás, szörtyögés. Reggelente szabadon engedte őket, hogy sétáljanak kicsit a ház körül.” A napállatkák, a zajgyűjtemény, az Ushguli-beli zajkereskedés: ha valaki rá tud hangolódni egy ilyen túlmagyarázatlan poétikusságra, akkor jó helyen jár ebben a könyvben.

Borbáth Péter kötetében, ahogy gyermekirodalmi művekben gyakran, szinte mindenki mániákus: van egy központi vágya, célja, és számára minden ekörül forog. Gyermekirodalom-elméletek ezt részben azzal szokták magyarázni, hogy a gyermekirodalmi művekben nincs „idő” részletes jellemrajzra, ezért mindenkit egy alapvető vágy határoz meg. (Az azért fontos, hogy ebben a könyvben igenis van lehetőség az elidőzésre.) Sündör meg akarja fogni a Napot. Niru sokféle zajt szeretne összegyűjteni. Az öreg zajkereskedő, Niru távlati példaképe egy különleges mennydörgés befogására vágyik, és ez sikerül is neki.

És persze ennek a leegyszerűsítettségnek megvan a maga bölcsessége. A szórt vágyakat koncentrálttá tenni, valamiféle irányt és medret keresni az időnek: egy gyerek számára ez jó alap lehet, és ez bizonyára bárkire érvényes.

Borbáth Péter könyvének két közvetlen rokonára vélek ráismerni a közelmúlt magyar irodalmában. Az egyik Lakatos István Óraverzuma, amelyik cyberpunkos, túlmagyarázatlan, titokzatos világszerűségénél fogva lehet a Sündör és Niru előzménye. A másik Kollár Árpád Milyen madár című, korlátokat feszegető gyermekverskönyve: ezzel az illusztrációk szimpatikusan kidolgozott őrülete (Kollár könyve esetében Nagy Norbert munkái, itt Remsey Dávid illusztrációi, mindkettő gyermekkönyvdebüt, ahogy egyébként a szövegek szerzőinek is első gyermekirodalmi műveiről van szó), illetve a bevállalós Csimota Könyvkiadó háttérmunkája kapcsolja össze. Izgalmas világ, izgalmas nyelv körvonalazódott itt ismeretlenből és ismerősből összeszőve. Folytatásra vár.

Borbáth Péter: Sündör és Niru. Sündör nyomában. Remsey Dávid illusztrációival. Csimota, Budapest, 2015.

Hozzászólás

Hozzászólás