Mit tesz Kegyed, ha talál egy legyet a levesében?

Tudósítás a Mellérendelő hatodik alkalmáról

„Forró politikai kérdés”- így jelölte Selyem Zsuzsa a Mellérendelő beszélgetéssorozat hatodik tárgykörét. Ez alkalommal Horváth Andor, Selyem Zsuzsa és Serestély Zalán beszélgetett az állat és ember viszonyáról, a közöttük álló oppozícióról, agresszióról és a mindentérző elbeszélőről.

Selyem Zsuzsa Földényi F. László egy esszéjében megjelent felvetésével indította el a beszélgetést: „Az állatnak lehet, hogy van lelke, de nincs szelleme.” Horváth Andor az ezzel kapcsolatban álló lényegbeli újdonságot abban látta, hogy e kérdéskör az elmúlt időben egyre inkább mozgásba jött, egyre relevánsabbá vált, megemlítve többek között a Teremtés Könyvét, amelyben az élet és élő lélek fordulatok eltérően szerepelnek, és amely fordulatokat Földényi voltaképpen más területeken formálja, magyarázza.

Horváth Andor tehát aktuális problémaként beszélt állat és ember kapcsolatáról, és ezzel szoros összefüggésbe hozta azt a jól kimunkált határvonalat, amelyben az ember elkülöníti, pontosabban szólva elszakítja önmagát a természet másik részétől, egyúttal az állattól is, így építve ki az úr-szolga, fölérendelt-alárendelt, nem utolsó sorban pedig a férfi-nő korrelációt is. Ezen gondolatmenetek, jegyezte meg Horváth Andor, újabb kérdéseket mozgatnak meg: Mi az élet? Mi a lélek? – a válaszokba pedig be kell építeni a tudománynak és filozófiának az újabb évtizedekben kialakított nézeteit.

Serestély Zalán kevés13072882_783667188428836_5851766032530500285_obé látta alkalmasnak ezeket a kategóriákat. Segítenek-e ezek a fogalmak abban, hogy a természettel egy hamisságtól mentes kapcsolatot alakíthassunk ki? A lélek a tulajdonítás eredményeként jött létre, a szellem pedig az ember azon készségében áll, hogy képes megkonstruálni azt. Horváth Andor elismerte, hogy a fogalmi tisztázást valóban megmerevíti az a tény, hogy a tárgyalt kérdéskörök állandóan mozgásban állnak, mégis azt javasolta, hogy ne óvakodjunk a fogalomhasználattól, mitöbb általa ragadjuk meg, gondolkodjunk ezekről a kérdésekről. Az ember régtől fogva az állattal szembeni oppozícióban határozza meg önmagát, ezen oppozíció az, ami örökös mozgásban van.

Serestély Zalán újabb kérdéseket vetett fel: az állat szeretete, megbecsülése abban nyilvánul meg, hogy önmagammal azonosítom? A tisztelet csupán a szellem és a lélek megállapítása mentén működhet? Az érzelmi viszony tételezése, válaszolta Horváth Andor, nem oldja fel azt a kényszerhelyzetet, amelyben az állattal való viszonyunkat újradefiniáltuk. Az ember nevelése évezredek óta azt indítványozza, hogy határolja el magát az állatitól. A modernitás szűkíti ezt az oppozíciót, az állatot felemeli az emberibe, de a legfontosabb az, hogy az emberit leemeli az állatiba. A huszadik század paradigmaváltásában nagy szerepet foglalt Freud elmélete, miszerint a természetitől tartós, kényszerű elhatárolódás súlyos következményeket von maga után az emberre nézve. Így kezdődött el az ember visszaengedése, pontosabban szólva visszairányítása a természetibe.

Selyem Zsuzsa az évezredek óta felállított állatkonstrukciókban látta a legalapvetőbb problémát, amelyek alapjául szolgált a mohóság és a háziasítás, és amelyeket az ember később elkezdett megbélyegezni, ugyanakkor felhívta a figyelmet a gépekkel való viszonyunkra is, pontosabban arra, hogy az ember egyre inkább gépiesítetté válik.

Horváth Andor három érvet fogalmazott meg, amelyek alátámasztják az emberinek a kultúrából lefelé való közelítését az állatihoz. Ugyanakkor hozzátette, hogy ezek a modellek korántsem az embernek saját maga elvesztéséről tanúskodnak. Az állat, mint a természetes lét mintája, amely erősíti az örömelv fogalmát az emberben, valamint lehetőség a késleltetés kikapcsolására, amely az emberi definíciójának az egyik alaptényezője. Az állat, mint az agresszivitás mintája, legvégén pedig az állat, mint az üdvözülés mintája. Serestély Zalán ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy ezek a tételek ismételten az állat és ember közötti oppozíciók feltalálásához vezethetnek, hiszen például az ember és késleltetés, valamint az állat és azonnaliság mintája nem mindenkor bizonyul egyértelműnek. Selyem Zsuzsa az agresszió kérdésére reflektálva a gépies agressziót vélte problematikusnak, példaként a terrorizmusról beszélt, amely esetében az áldozat teljes mértékben véletlenszerűen választódik ki, és amely következtében feltevődik a kérdés: Milyen az emberi agresszió?

Horváth Andor szerint az európai embernek fel kell adnia azt az illúziót, hogy kultúrája őt szüntelenül emelte, szelídebbé tette, humanizálta, hiszen korántsem távolította el az agressziótól. Az agresszió nem a periférián, hanem a középpontban jött, jön létre ma is, következésképpen a szelídülés és az agresszió folyamata egymás mellett halad.

A beszélgetés utolsó részében arra kérdeztek rá, hogy nyelvileg hogyan lehet viszonyulni ehhez a problémához, hogyan lehet emberi szavakkal állati érzelmekről beszélni? Mészöly Miklós 1958-ban megjelent Jelentés öt egérről című elbeszélése pontosan erre a kérdésre válaszol úgy, hogy közben nem kíván sikertörténet lenni, jegyezte meg Horváth Andor. Serestély Zalán számára az elbeszélő perspektívája tűnt rendkívül izgalmasnak, hiszen olyan ragadózóként mutatkozik meg, aki nem támad, ennek ára pedig az egerekkel való együttérzés. Selyem Zsuzsa a Jelentés öt egérről narrátorát mindentérző elbeszélőnek nevezte, amely mentén újra visszafordulhatunk a beszélgetés első köréhez, a lélek kérdéséhez, hiszen az ember és állat viszonyában érzelmi kötődés alakul ki, személyes döntéseket igényelve. Thomas Mann Az úr és a kutya című elbeszélésében, folytatta Serestély Zalán, a kutya leírása nem a kutyát írja le, hanem az állat és gazda kapcsolatát. Ez esetben az uralkodás kérdése tűnik érdekfeszítőnek, pontosabban az erőszakmentes uralkodásé. Hannah Arendtre hivatkozva Horváth Andor rámutatott arra, hogy a tekintély magától működik, nem az erőszakban, és nem is a meggyőzésben áll, hiszen pontosan ezeket a hatásokat nem tűri.

Borbély András az említett kategoriák, fogalmak megkerülésének lehetőségét az egyedi, a soha meg nem ismételhető felőli elgondolásban látta. Serestély Zalán a soha meg nem ismételhetőséget az állat egyéni, a természet számára pótolhatatlan világérzékeléseként értelmezte. Amennyiben az állat pótolhatatlan egyediségéből indulunk ki, Horváth Andor a tudósítás címében megjelenő kérdését érdemes újra föltennünk: mit tesz Kegyed, ha talál egy legyet a levesében?

Hozzászólás

Hozzászólás