Otthonná rendezni a hiányt

TN6_B1418246Bödecs László első kötetének szervezőelve a hiány. Először kilakoltatnakbennünket valahonnan, talán a gyerekkorból, oda „ahol a tény már rég leszámolt a csodával. Oda, ahol tavasz nem lesz, ahol üres cirkuszokban hiába vagy főszereplő. Ha már semmi sem tölti be az űrt, maradnak a bűnök, amik persze megbocsáthatatlanok. És végül, egy üres oltár.

Bödecs László kötete Semmi zsoltár címmel a 86. Ünnepi Könyvhét alkalmával jelent meg, az Apokrif Könyvek sorozatban. Szerkesztése átgondolt, a ciklusok egymásra épülnek, fellelhető köztük egyfajta ok-okozati viszony. Ahogyan haladunk előre a ciklusokon, egyre többrétűbben bontakozik ki az elején megfogalmazott otthontalanság létállapotának következménye. A cikluscímek mindegyike (Kilakoltatás, Nem lesz tavasz, Megbocsáthatatlan dolgok, Semmi zsoltár) egy hiányalakzatra épül.

Az első ciklusban (Kilakoltatás) az otthon elvesztésének, az ebből adódó idegenségtapasztalatnak, a jövő behatárolhatatlanságának, az emlékezés lehetetlenségének témáival találkozhatunk: van egy ház a pusztában, betört ablakok” (12. old.), mégis ide kell beköltözni. Biztonságot nem ad, de a falakba belekarcolt emléktöredékek mégis bezárnak az emlékezésbe. Nem maradt más megoldás, fessük le, hátha majd minden mélyedést gondosan eltakar. Az állandóságot felváltja az átmenetiség.

A lakásom messze van,

hazamenésre a holnap

indoknak igen kevés.

Ma itt vagy még

velem a kocsmamelegben,

de félek, talán holnapra

kirángat innen a feledés.(16. old.)

A költözések végeérhetetlenek. Ezek mindig maguk után vonják az alkalmazkodás, a belehelyezkedés, az idegenhez való hozzáidomulás kényszerét. A kilakoltatás, az otthon elvesztésének traumája a kötet alaphelyzetéül szolgál. Továbbá e trauma által okozott sebek és az ebből keletkezett űr betöltésének lehetséges alternatíváival találkozhatunk.

A második ciklus (Nem lesz tavasz) versei keresik azokat a helyzeteket, melyekbe bele lehet helyezkedni, otthont lehet találni. A kezdővers, A cirkusz bezár, megmutatja számunkra a bohóc ambivalens mivoltát. A bohóc mindig meg tud nevettetni, de a bohócot vajon ki fogja? Minden vidáman festett arc alatt egy kopasz, szürke ráncos arc húzódik meg? Abba gondoltunk már bele, hogy a minket káprázatba ejtő, még soha nem látott trükköt a bohóc ezerszeres ismétléssel csinálja? A magány kényelmes rejthelyeként szolgál(hat) a cirkusszal járó szenzáció. Mintha még azt is el tudnánk felejteni, hogy valaha is egyedül voltunk. A Főműsoridőn túl című versben egy többrétegű kényszeres azonosulással találkozhatunk. A beszélő egy sorozat része, amelyben folyamatosan különböző szerepekhez alakítják, „rosszfiúból jó srácba, majd intrikusból kerítőbe” (34. old.). Miután már formálhatatlanná használták a karaktert, tökéletesre kerekítették, majd hirtelen félbe vágták, aztán lekoptattak róla minden fényezést, nemes egyszerűséggel kiírják a sorozatból, elvarrják a szálakat, hiába volt főszereplő; mindenki le- és felcserélhető. Az Ünnepi harangok című vers precízen megmutatja az egyhangúvá válás esélyeit.

Most már éppen elég különböző

ajándékba kapott bizbaszom van,

és túl sok gépen tárolt fénykép,

mindig egy új családhoz utaztam

másnap, és különböző szokásokba,

mint a fenyőt, faragtam magam.(36. old.)

Nehezen eldönthető, hogy a változatlanság állapota vagy a mindegyre változás a rosszabb. Az ugyanolyanságtól való félelem folytonos változni akarást eredményez, mássá válást, viszont a másság is legalább akkora félelmet okoz. A Nem lesz tavaszban még érezhető a beszélő biztonság utáni vágyódása, melyet folyamatosan ezt keresi az adódó szituációkban. De talán a töretlen keresés és akarás gesztusában találhatjuk meg a ciklus szervezőelvét.

Az évek során

hány különböző nővel

szeretkeztem a karácsonyfa alatt,

és hallgattam hasonló szívveréseket,

ahogy kongtak melegen,

mint ünnepi harangok(36. old.)

19435507291_9fbfd474f0_o

A harmadik ciklusban (Megbocsáthatatlan dolgok) megtörténik a bűnbeesés. Mivel semmi nem adott otthont, mindent betöltött a másság ugyanolyansága, alaktalanná formált a sok átrendeződés, nem maradt más, csak elfogadni a magányt. A Paradicsom című versből érezhetjük ki leginkább ezt az elfogadást. Viszont ez nem ennyire egyszerű. Az elfogadás nem feltétlenül tud megoldást biztosítani, nem csillapítja a hiányérzetet, marad a kielégületlenség. Akire várunk az nem jön el és hiába lehetsz bárkiben, benned egy más van. Az idegenség odáig fokozódik, hogy nem csak a külvilág érzékelődik annak, hanem a beszélőben lévő én válik saját maga számára idegenné. Az én meghasad. A Böjt határozatlan időre című versben olyan mély hiánnyal szembesülünk, ahol nincsen már szinte semmi, mindent áthat valami furcsa végkimerülés. Mintha a dolgok elvesztenék valódi rendeltetésüket, megfosztódnának eszenciájuktól. Az étel funkciója abban áll, hogy jóllakhassunk tőle, így nyer önálló értelmet. A bor és a kenyér, nem csak táplálékként értelmezhető, van egy szakrális vonzata, ami ebben az esetben profanizálódik. Továbbá a versben jelen vannak olyan gondolatalakzatok amelyek egymásnak ellentmondó fogalmakat kapcsolnak össze. Ilyen például az ünnepi munkanap” , néma himnusz, kísértés nélküli próbatét(59. old.). Ezek kétféleképpen hatnak: a fennkölt lefokozódik, a hétköznapi pedig ünnepélyessé válik.

Most, mióta nem vagy

és ebben egyre biztosabb vagyok,

íztelen lett az étel,

és hiába eszem bármit,

mindig éhes maradok.

Nem vagy már ott a borban,

a kenyér, ami egykor test volt,

most lenyelve is csak salak nagy részben,

és pár százalék fűszerpor.(59. old.)

A kielégületlenség olyan helyzetekbe kényszerít, amiben egy másik nyögései sem nyomják el azt, aki helyett használjuk” (67. old.), egyszerűen szeretőtartóvá neveljük magunkat” (65. old.). A félbehagyott beszélgetések” (66. old.) és az elolvasatlan kölcsönkönyvek” (66.old.) mellett ezek is megbocsáthatatlan dolgok.

A kötet utolsó ciklusa a Semmi zsoltár címet viseli, mely egyetlen cím nélküli versből áll. A kötet az otthontalanság alaphelyzetéből indul ki, és megérkezik ehhez a vershez, a közönyhöz. De vajon nem kell többé semmilyen zsoltár vagy nem kell zsoltár a semmiről? Tulajdonképpen mindkét értelmezési lehetőség a semmi, a nihil jelenlétét kívánja meg. Abban az esetben, ha az első variánsról beszélünk, akkor egyfajta elutasítás, feladás érezhető. De ha a másodikról, akkor ezt a cím utolsó feléhez, a zsoltárhoz kapcsolhatjuk, hiszen hiába, hogy a semmiről, de zsoltár íródik, teremtődik valami. És azzal, hogy a semminek nevet és formát adtunk, rögtön valamivé válik.

Egy jó első kötet leszámol a hagyománnyal. Egy jó első kötet nem számol le a hagyománnyal, írja Kemény István a kötet fülszövegében. Ha a Semmi zsoltár leszámol, akkor három fajta leszámolásról, leépítésről beszélhetünk: nyelvi, vallási és irodalmi hagyományok leépítéséről. Bödecs László viszonyulása a hagyományokhoz összefüggésbe hozható az otthonnal való viszonyával. Ha kronológikusan nézzük, az elvesztés és nem találás mindkét esetben tagadáshoz, romboláshoz vezet. A nem működő hagyomány nem tud személyessé válni, ezért nem marad más, csak a leépítés.

A nyelv leépítésével az Ekezet című versben találkozhatunk, amely ékezetek nélkül van írva, illetve az á betű helyettesítve van a német umlautos a-val. A költő elmondásai alapján a vers keletkezési körülményeiről tudhatjuk, hogy egy olyan helyzetben született, amelyben nem volt magyar nyelvű billentyűzet. Az eszközbeli hiányt – azt, hogy nincs magyar billentyűzet −, összekapcsolja a magánnyal, azzal, hogy nincsenek körülötte emberek.

A vallási hagyomány leépítése több versben is megjelenik, mint például a Munkások Jézusa, Et ressurexit, Eljövetel. A Munkások Jézusa című versben Jézus úgy jelenik meg, mint egy hétköznapi figura, aki HÉV-en utazik, a keze sebes, de ez is csupán az ácsolás miatt. Jézus alakját közelivé teszi, köznapivá, emberivé.

Az irodalmi hagyomány leépítése főként az utolsó előtti ciklusban, a Megbocsáthatatlan dolgokban van jelen, de kisebb töredékekben már korábban. Érezhetjük Pilinszky, Petri, Dsida jelenlétét. Amíg Pilinszky azt írja, hogy Ott az történik, ami épp nekem/ kibírhatatlan. Talán nem egyéb,/kibontanak egy rongyosládát,/ lemérik, hány kiló egy hattyú  addig Bödecs Ismertem egy szőkeséget,/ hattyú akart lenni. / Megmérettük a pokolban a súlyát,/ azt hazudták, másfél mázsa, összetörte maga alatt a mérleget/rettenetes nyomása.” (76. old.)  De nem csak ilyen kis utalásszerű elemekkel találkozhatunk, hanem egész átírt versekkel is. Ilyen például a Dichotómiás variációk PJ4-re, amely négy lehetséges átiratot biztosít Pilinszky Négysorosára. Továbbá a Milyen vót Juhász Gyula Milyen volt versének az átirata. Ezekben az átiratokban érződik valamiféle irónia, hiszen olyan versekről beszélünk, amik részei az iskolai tananyagnak, nagyon gyakran és sokszor idézettek, sematikussá, elhasználttá váltak. Bödecs László ezekkel az átiratokkal rájátszik az elhasználtságra.

Bödecs László: Semmi zsoltár, FISZ könyvek, Apokrif könyvek, Budapest, 2015.

Hozzászólás

Hozzászólás