Megbocsátás reloaded

  1. Lehet-e a hitet kész tények elé állítani?

Akárhányszor töltjük is (le) újra, a kereszténységről nem az aktuális kontextusokhoz való viszonylehetőségei beszélnek érdemében, hanem Jézus tanításai. A Szem felhívásában közzétett kérdések megpróbálják a keresztényeket kész tények elé állítani. Az aktuális történeti, technológiai, társadalmi valóságok szekuláris bizonyosságairól van szó mint legalapvetőbb, empirikusan kétségbevonhatatlan viszonyítási alapról. A tanítványság azonban (inkább beszélnék erről, mint kereszténységről) éppen azt jelenti, hogy a hit mindig alapvetőbb a helyzetnél. Merthogy akkor is, ha mindig konkrét helyzethez kötött, Badiou eseményfelfogásánál is radikálisabb értelemben: nem abból a helyzetből való. A hit mindig hozzáadódik a világhoz – többletként, kegyelemből –, és legyőzi azt. Diadala abban áll, hogy soha nem ő válik a világból valóvá, hanem kiegészíti a világot, megnyitja a helyzetet a tágasság – Isten tágassága felé. Úgyhogy a hit nem történeti konstrukció, nem kulturális képződmény, nem emberi képesség. Amikor a kereszténység ezekké, vagyis e világból valóvá lesz – mondjuk bennem vagy az egyházban –, akkor hitetlenek vagyunk. A hitetlenek – beleértve természetesen a hitetlen keresztényeket is – teljesen ebből a világból valók. Jézus tanítványai soha, ők a kegyelem követei.

  1. Meg nem történtté tenni az elkövetettet?

Nemrégiben Bulgakovra hivatkozva írtam le tanulmányomban[1] egy nem ebből a világból való mondatot arról, hogy a megbocsátás meg nem történtté teszi az elkövetettet. Sokan felkapták a fejüket, de legradikálisabban egy diákom kérte számon tőlem ezt a kijelentést, miközben hozzátette: „őszintén szólva, a megbocsátás nagy szerepet játszik a mostani életemben”. Ha szabad, inkább az ő kérdésére adott válaszban felelnék A Szem felkérésére is, hogy vegyek részt a kereszténységről kezdeményezett nyílt beszélgetésben.

A diák két fő problémát vetett fel:

  1. Hogyan teheti meg nem történtté a megbocsátás az elkövetettet?
  2. Megbocsátható-e az ellenem elkövetett tett lavinaszerű következménye, amit az elkövető nem szándékolt, de mégis ő váltotta ki, ő indította el?

A Mester és Margaritában Ha Nocri teszi meg nem történtté az elkövetettet: arról biztosítja Pilátust, hogy az elrendelt és végrehajtott kivégzés nem történt meg. Nos, van ennek a vándorfilozófusnak egy példázata is a megbocsátásról:

395_equation_by_jhsavoldelli-d9iop2v

J. H. Savoldelli: Equation

  1. Az adós szolga

„Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is?

Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.

Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki számot akar vala vetni az ő szolgáival. Mikor pedig számot kezde vetni, hozának eléje egyet, aki tízezer tálentommal vala adós. Nem tudván pedig fizetni, parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és gyermekeit, és mindenét, amije vala, és fizessenek. Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala néki, mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé néki.

Kimenvén pedig az a szolga, találkozék eggyel az ő szolgatársai közül, aki száz dénárral vala néki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, amivel tartozol. Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala néki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. De ő nem akará; hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik.

Látván pedig az ő szolgatársai, amik történtek vala, felettébb megszomorodának; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uroknak, amik történtek vala.

Akkor előhivatván őt az ő ura, monda néki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nékem. Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem te rajtad? És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, amivel tartozik.

Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szivetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.”

Máté evangéliuma 18: 21–35. (Károli Gáspár revideált fordítása)

  1. Kutyakötelesség avagy a megbocsátás-áldozat

Az elkövetett vétek a példázat szerint olyan adóság, amit nem tudunk törleszteni. Akkora/olyan kárt tettünk a vétkeinkkel, amit képtelenek vagyunk rendbe hozni. Még ha megbánjuk is a tettünket és megpróbáljuk is kárpótolni azt, aki ellen vétkeztünk, semmilyen módon nem tudjuk meg nem történtté tenni, amit már elkövettünk ellene. Ennek ugyanis csak egyetlen módja van: ha ő elengedi megfizethetetlen tartozásunkat. A megbocsátás hatalma azt műveli, hogy az adós teljesen és reálisan felszabadul: kifizethetetlen és megszüntethetetlen adóssága eltűnik, vagyis a számára lehetetlen valósul meg az életében.

Amíg a bűnös felől nézzük, az elkövetett vétek soha és semmilyen módon nem tehető meg nem történtté. Ez csakis annak áll hatalmában, aki ellen a bűnt elkövették.

De vajon tényleg a hatalmában áll-e és miként?

A kifizetetlen adósság nem tűnik el magától. Ha szemet hunyunk fölötte, csak áltatjuk magunkat, hogy nincs. Adóság egyetlen módon tűnhet el: ha valaki kifizeti. A példázatbeli királynak is sokba került az adósság eltörlése: kereken tízezer tálentumba (1 római tálentum 32,7 kg-nak felelt meg ezüstben, amiért egy legionáriusnak több mint 26 évig kellett szolgálnia).

Amikor vétkeznek ellenünk, nem mi fizetünk, hanem erőszakkal megkárosítanak. A megbocsátásban viszont azt, amit a másik erőszakkal vett el tőlem, és most már, ha akarja sem tudja többé teljesen (vagy egyáltalán) visszaadni, én ajánlom fel azért, hogy őt felszabadítsam, és hogy méltó büntetés helyett új esélyt kapjon, ami különben teljesen lehetetlen.

A megbocsátás áldozathozatal. Nem áldozatul esés (az kiszolgáltatottság a fölöttem hatalommal bíró agresszornak), hanem áldozathozatal, ami az agresszornak tett felajánlás hatalma. A megbocsátás csakis áldozatként teheti meg nem történtté az elkövetettet.

A következő kérdés az, hogy egyáltalán van-e ilyen, lehet-e valaki ennyire áldozatkész? Képes-e ember a megbocsátásra?

A példázat megdöbbentő választ ad. A megbocsátás az embernek nem a képessége, hanem a kötelessége. Még hozzá olyan tartozás, amit nem fizethet meg senki más helyette, s ennél fogva elengedhetetlen. Az adós szolga nem a tízezer tálentum miatt kerül a hóhérok kezébe adósként, hanem a megbocsátás megtagadása miatt.

  1. Kegyetlen parancsolat?

Most azt kérdezhetjük, hogy lehet-e ilyen kegyetlen követelményt róni ki emberre? Lehet-e igazságos olyasmit kérni valakitől, amire nem képes?

A kérdés teljesen jogos. Ekkora kötelességet valóban csakis egyetlen módon lehet igazságosan ráróni valakire: tömérdek, kifizethetetlen adósságának áldozat révén történő teljes elengedésével. De mihelyt ez megtörtént, akkor már így tevődik fel az igazságosság kérdése: Elfogadható-e bármi szín alatt, hogy akinek tízezer tálentumot engedtek el, fojtogassa a neki száz dénárral adós felebarátját (a római legionárius éves zsoldja 225 dénár volt, és több mint 26 évi zsold tett ki egyetlen tálentumot)? A válasz egyértelmű: amennyiben a megbocsátást kötelességünkként megtagadjuk, ezzel felfüggesztjük azt a megbocsátást is, amelyen ez a kötelesség alapul. Ha nem vagyok köteles megbocsátani, köteles vagyok mindent megfizetni, amivel én tartozom. Így rögtön annak a helyébe kerülök, aki megbocsátásomra szorul, vagyis megbocsátásra szorulok. Innen a példázatot záró határozott következtetetés: „Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szivetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.”

A másiknak megbocsátásunk tehát szükségképpen összekapcsolódik egy nekünk megbocsátó harmadikkal. Amíg nekünk nem bocsát meg valaki, nem vagyunk képesek csak magunktól megbocsátani. Figyeljük meg a sorrendet a Mi Atyánkban: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” Nem lehet a kettőt szétválasztani, ami azt is jelenti, hogy a megváltás mint áldozat minden megbocsátásba belejátszik: azért tudok megbocsátani én, aki nem vagyok képes megbocsátásra, mert valaki megváltott – kifizette az adósságom, amikor engem adtak volna el, mert nem tudtam fizetni. És ezzel nemcsak azt tette meg nem történtté, amit elkövettem, hanem annak minden következményét is. Ettől kezdve a megbocsátás számomra nemcsak filozófia, hanem őszintén szólva, nagy szerepet játszik a mostani életemben. És a megbocsátás rám háruló kötelességét illetően nem áll módomban megkülönböztetni az ellenem elkövetett vétket a következményeitől: azt a vétket kell megbocsátanom, amelynek – akarva vagy akaratlanul – ezek és ezek a következményei.

És van még egy fontos mozzanat. Abból, hogy nekem megbocsátott valaki, amikor semmiképpen sem tudtam meg nem történtté tenni a már elkövetettet, nemcsak a megbocsátás kötelessége származik rám nézve, hanem a megbocsátás teljesen új esélye: ettől kezdve én is hozhatok áldozatot a másikért, vagyis nekem is adatik a megbocsátás hatalma. Áldozatot nem lehet kötelességből hozni, csak könyörületből és szeretetből. Az értem hozott áldozat parancsolatként tehát nem számon kér (ez az ítélet műfaja), hanem könyörületre és szeretetre indít. Ezzel a másik iránti új magatartással gazdagodott áldozat révén megváltott életem. Igaz, hogy közben állandóan kísért korábbi könyörületlenségem, s gyakran hajlamos vagyok az adós szolga gonoszságára, de mihelyt észbe kapok, rögtön belátom egyfelől, hogy köteles vagyok megbocsátani, másfelől pedig a megbocsátás áldozatában saját új életesélyemet ismerem fel.

[1] Berszán István: Lelkiismeretünk bekötőútjain”. Bűn és feloldozás Szabó Róbert Csaba szekus-történetében. In: Gács Anna-Orbán Katalin szerk: Emlékkerti kőoroszlán: Írások György Péter 60. születésnapjára. ELTE Bölcsészettudományi Kar, Budapest, 2014.

Hozzászólás

Hozzászólás