Utazás az orosz éjszaka mélyére

TN6_B1417497A kábítószer-fogyasztás a korai romantika idején vált az irodalom ihletforrásává. A drogok irodalmi reprezentációjára már a kezdetekről fogva egy különös kettősség jellemző: egyszerre jelentenek felszabadító és pusztító erőt. Coleridge leghíresebb verseit a narkotikumok ihlették, Thomas de Quincey 1821-es „ópiumvallomásaiban” viszont a legyőzhetetlen sóvárgásról és az elvonás szenvedéseiről számolt be. Ők még borban feloldva, orvosságként fogyasztották az ópiumot, Baudelaire és Rimbaud korában viszont már a pipa volt divatban. Az 50-es évek amerikai prózájában a droghasználat szerepe újraértékelődött (többek közt Huxley, Burroughs és Kerouac műveinek köszönhetően), ekkoriban a rendszer elleni lázadás eszközeként tekintettek rá. A közelmúlt amerikai regényirodalmában a „kölyökfalka” szerzői (McInerney, Ellis) nyúltak újszerűen a témához. Számukra már nem a pszihedelikumok, hanem a kokain jelentett elsődleges ihletforrást, ami a yuppie életforma mindennapi üzemanyagaként szolgált.
Kubiszyn Viktor regénye ezeket a direkt és indirekt módon megnyilvánuló hatásokat fogja össze: a drogfogyasztás/függőség különböző korokból és kulturális regiszterekből származó reprezentációit. Számtalan vendégszöveg épül be a műbe, az intertextuális és interkulturális utalásrendszer lépésről lépésre haladó kitágítása prózapoétikai szervezőelv. Az átvételek, utalások és újraírások enyhén túlfeszítik a regényszerkezetet. A vendégszövegek és a szereplők olykor egészen közhelyszerű vagy bombasztikus elemekkel terhelt eszmefuttatásai gyakran megtörik, lassítják az elbeszélés ritmusát.

A regény alaptörténetét egy kéthetes moszkvai utazás szolgáltatja. Az elbeszélő egy harmincas éveiben járó férfi, aki egy huszonéves lány (Léna) társaságában utazik Moszkvába. A főszereplő évek óta leszokott, miközben Léna – útitársnője és vezetője – végigdrogozza az utat. Az utazás elsődleges célja az, hogy felfedezzék Moszkva rejtett arcát, a függők, a bűnözők és a kitaszítottak világát. Az utazás nem korlátozódik a konkrét térbeli helyszínekre: keresztül vezet az orosz történelmen. A szereplők előtt feltárul „Imperátor P” rendszere, a csecsen háborúk, a szovjet diktatúra és a cári idők története. Az intertextuális és -kulturális utalások másik fő funkciója, hogy megteremtsék a történelmi utazás feltételeit: Trockij és Bakunyin mellett egy rövid epizód erejéig a spanyol polgárháborúban harcoló Orwell alakja is felbukkan. Kubiszyn egy posztmodern gesztussal beépítette a regényszövegbe saját irodalomjegyzékét (194), amelyből természetesen nem hiányozhatnak Tolsztoj és Dosztojevszkij írásai, de a híres regényeken kívül Tarkovszkij filmjei is fontos csomópontot jelentenek a mű referenciális hálóján. Más filmes utalások is felbukkannak a regényben, akár egyetlen félmondat vagy kiszólás erejéig, a populáris kultúra emblematikus alkotásait emelve be a kontextusba. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a filmszerűség olykor valóban intermediális eszközzé válik, így a regény zárlatában is, ahol a főszereplőket egy kamera képén keresztül mutatja meg a szöveg: „A két alak kiég a képen.” (269).

A regény egyúttal „utazás az orosz éjszaka mélyére” (20): a szereplők a kitaszítottak és a bűnözők világában kalandoznak. Ahogy Céline hősei, ők is tudatosan keresik a rosszat és a kiszolgáltatottságot, egyre lejjebb és lejjebb haladnak a társadalom rétegei között. A mű egyik visszatérő mondata szerint Moszkva alatt „van egy ugyanakkora város legalább, mint fenn” (56). A város alatti város részeit a metróalagutak, a bunkerek és a kormányzati épületek alatti titkos labirintusok képezik. A kitaszítottak világa hasonló módon különül el az átlagemberek és a gazdagok életterétől: egy társadalom alatti társadalmat jelent. Hajléktalanok, junkie-k, művészek, veterán katonák és otthon kotyvasztó drogdílerek világa ez. Kubiszyn nem mulasztja el bemutatni, hogy mennyire kétségbeejtő állapotok uralkodnak Oroszországban. A kábítószerről az állam nem vesz tudomást, nincs tűcsereprogram, nincs ártalomcsökkentés, a függőkkel csak néhány önkéntes foglalkozik, akiknek tevékenységét az állam is el akarja lehetetleníteni. Ráadásul Moszkva még jó helyzetben van, mert Szibéria nagyvárosaiban (ahol nincs olcsó heroin) egy minden eddiginél veszélyesebb szer, a krokodil szedi áldozatait. Ez a társadalomábrázolás korántsem fest hízelgő képet az orosz közállapotokról, de nemcsak az ottani problémákat világítja meg, hiszen Közép-Európa egyes országaiban – ahol azért egy fokkal jobb a helyzet – szintén aggodalomra ad okot a tűcsere-program és az ártalomcsökkentés fontosságának állami megítélése.

9514691057_6c6c75c8c1_kAhogy a különböző rendű és rangú drogfüggők és dílerek, úgy az önkéntes segítők élettere is egyszerre elszigetelt és átjárható – az átlagemberek elől elzárva marad, csak az előtt nyílik meg, aki hajlandó belépni. Az egyszerre zárt és nyitott terek sajátos heterotópiát képeznek. Foucault szerint a heterotopikus tér jellemzője az elszigeteltség és átjárhatóság párhuzamos megléte, amelyet mindig egy nyitó-záró rendszer teremt meg. Kubiszyn hősei voltaképp nem tesznek mást, mint a függőség és a kitaszítottság heterotopikus helyszínei között bolyonganak. Egyik heterotópiából lépnek át a másikba, folyamatosan nyitó-záró rendszereken haladnak keresztül. Titkos összejövetelek, rejtett zugok, pincék, lakókocsik, kaszinók jelentik ezeket a félig lezárt tereket, a reptéri ellenőrzések, a biztonsági őrökkel és egyéb ajtónállókkal folytatott párbeszédek pedig a nyitó-záró rendszereken való keresztüljutást mutatják meg. A „drogzombik” élettere deviancia-heterotópiát jelent, az átlagos viselkedésmódot semmibe vevők és a kitaszítottak gyűlnek össze itt.

A szerhasználat normaszegés, amelyet a szereplők egy része (különösen Léna) a szabadságkeresés extrém megnyilvánulásának tekint, a társadalmi kötöttségek lerázásának. A lázadás az orosz szereplők körében még tovább megy: néhányan egyenesen az „Imperátor P” elnyomó rendszerével és a mindenkori hatalommal való szembenállás eszközeként értelmezik a (kíméletesebb) kábítószerek használatát. A mindenkori hatalom elutasítása az anarchisták gondolataihoz csatlakozik: egy gyakran idézett mondás szerint „minden hatalom megront” (106). Márpedig a szerhasználat nem a hatalom birtoklását, hanem a róla való lemondást jelenti, a kiszolgáltatottság és a céltalanság állapotát. A junkie életforma egyszerre taszító és vonzó a két főszereplő számára: a céltalanság és a világról való lemondás imponál nekik, miközben rettegnek a leépüléstől.

Az Oroszrulett szereplői folyamatosan kísértik a sorsot az újabb és újabb szerek kipróbálásával. Az elbeszélő saját visszaesését kockáztatja, amikor drogfogyasztók társaságában szerhasználat nélkül csatlakozik a triphez. A regény központi metaforáját a címben jelölt játék adja, amelynek értelmezését történelmi utalások és intertextusok tágítják ki (köztük a Korunk hőséből származó jelenet, amelyben Lermontov szereplői életveszélyes fogadást kötnek). Az elbeszélőre újra és újra rátör a sóvárgás, a szinte elviselhetetlen „kattogás”, amelyet a lelkiállapot tárgyilagos elemzésével próbál kivédeni. A regényszövegben több utalás is található arra, hogy a függőségtől sohasem lehet teljesen megszabadulni, a nyílt beszéd viszont képes enyhíteni a szenvedést. A történetmondás akár az elbeszélő öntisztítási kísérleteként is olvasható, „a sóvárgás tízezer arcának” leírása enyhíti a szenvedést. A regény legexpresszívebb rétegét ez az elbeszélésszál jelenti: „átváltok énközlésbe, ahogy a rehabon tanultam, bár valószínűleg sok értelme nincs, ki tudja, mi megy át belőle a két közvetítőnyelven és a sok tudatmódosítón” – mondja egy helyen az elbeszélő (139). A kontrollvesztés végül be is következik: egy látomásszerű jelenetben feltűnik a krokodil-fogyasztó drogzombi, és magával is rántaná hősünket a pusztulásba, ha Léna nem óvná meg.

A szöveg nyelvi rétegzettsége is rendkívül összetett. Ahogy az egyik korábban idézett mondatrész is mutatja, a szereplők gyakran közvetítőnyelveken próbálnak kommunikálni, Léna fordít oroszból oda-vissza, az elbeszélő máskor angolul próbálja megtalálni a hangot az oroszokkal, több-kevesebb sikerrel. A bábeli nyelvzavart az orosz és angol átvételek is felerősítik. A fennkölt, irodalmi nyelvhasználat és a drogos szleng ellensúlyozza egymást, máskor egy betépett csetelés már-már értelmét vesztett részlete kerül be a regénybe, tovább színesítve a nyelvi palettát. Nemcsak a valóságos, hanem a fiktív szleng elemei is jelen vannak, Burgess Gépnarancsának torzított orosz szavai („horrorsó”) szinte észrevétlenül simulnak be a szövegbe. Burgessen kívül – természetesen – Hunter S. Thompson hatását is feltétlenül meg kell említenünk.

A könyv a kábítószerregények kötelező tartalmi elemein túllépve is izgalmas olvasmányt jelent, ezt a hatást elsősorban a szuggesztív térábrázolások és állapotleírások segítségével éri el. Moszkvának minden fejezetben másik arca jelenik meg, a hősök pedig mindig más formában szembesülnek saját kiszolgáltatottságukkal. A karakterábrázolások legfőbb erősségét nem a – néha egészen elnagyolt – jellemrajzok, hanem az egyes szereplőkhöz kötődő mikrotörténetek jelentik, amelyek egy-egy töredéket villantanak fel a junkie-k mindennapjainak kilátástalanságából, olykor egészen ironikus megvilágításban. „Borscsot akartam csinálni, de akárhogy főztem, szpíd lett belőle” – nyugtázza szomorúan az egyik szereplő (92).

A szövegben kibogozhatatlanul fonódnak össze az életrajzi és fikcionális elemek. A szerző egy interjúban be is vallotta, hogy valós utazás ihlette a művet. Fikcionalitás és referencialitás regénybeli keveredése miatt az önéletrajzi alapú olvasat soha nem zárható ki teljesen, de éppen ez az eldönthetetlenség az, ami különös súlyt kölcsönöz a műnek. A referencialitást lebontó, majd újraépítő prózapoétikai eljárások segítségével a szöveg olyan irodalmon kívüli szempontokra irányítja a figyelmet, mint a függőség társadalmi beágyazottsága a kelet-európai és ázsiai területeken. Kubiszyn regényében „a látomás teremti a nyelvet, nem a nyelv a látomást. A nyelv csak egy kommunikációs forma.” (268). A nyelvi megformáltság (látszólag) háttérbe szorul a sodró képfolyamok mögött, a narratív struktúrák olykor egészen filmszerűvé válnak. Bár az idézet második fele nyelvtudományi szempontból vitatható, jól érzékelteti a nyelv (látszólag) alávetett helyzetét. A regény összetett nyelvi rétegződése ugyanakkor éppen az ellenkezőjét látszik alátámasztani: talán mégis a nyelv hajtja uralma alá a látomást.

Kubiszyn Viktor, Oroszrulett, Kalligram, Budapest, 2015.

Hozzászólás

Hozzászólás