Anne Mölsä: Ping & Pong

Suomenkielinen tekti seuraavalla sivulla.
Finn nyelvű szöveg a második oldalon.

Ötvennyolcadik felvonás

PING: Boxzsáknak akarlak használni, majd elégetni. Emberiség elleni bűncselekmény vagy. Fel kellene jelenteni téged valahol. Bolond vagy. Hasznavehetetlen. Azért vagy, hogy én ne tudjak előrejutni az életben, dugulás vagy, akadály. Nem törődsz mással, csak magaddal. Az őrületbe kergetsz. Vadállat vagy, pedig azt állítod magadról, hogy másokért élsz. Szélben szétporló agyagszobor vagy. Többé már nem alkotlak meg. Szalmaember, szalma-apóka. Télapó üres zsákkal, ígérsz, majd mindent visszavonsz, boldogságot gerjesztesz, aztán visszaveszed. Annyival könnyebb lenne nekem nélküled. Miattad van keszonbetegségem, miattad…

PONG: Miattad magas a vérnyomásom. A te hibád, hogy most nyugtatókat kell szednem.

PING: Akkor adj egy olyan bogyót, ah, nem bírom tovább. Ellovagolok rajtad a naplementébe, rakétának használlak. Kunyhót csinálok belőled, kiizzadlak. Lennél bár forró üst. Akkor legalább lennél valami.

PONG: Elmegyek kicsit sétálni.

PING: Na, akkor miért nem mozogsz?

PONG: Megyek már.

PING: Még mindig itt állsz. Nem mész te innen sehova. Passzív vagy. Én vagyok az ige, te pedig a tagadószó az ige előtt.

PONG: Minden szavad távolabb visz engem.

PING: És minden elmulasztott tetted millió újabb szót hoz a nyelvemre, és mindegyikük gonosz.

PONG: Hallgass el!

PING: Csinálj már valamit! Ha valaki képes valamire, az mindig én vagyok. Ha én nem vagyok képes, más sem. A rongyom vagy, kifacsarlak, néma üzemmódba raklak. Csak azt akarom, hogy szeress, csak annyit akarok, hogy minden rendben legyen.

PONG:  De nincs.

PING: Te nem fogod fel, mennyire fáradt vagyok, miért nem fektetsz le, takargatsz be?

PONG: Akkor csendben leszel végre?

PING: Nem.

PONG: (Ágyba dugja Pinget és elmegy)

PING: Ó vak sötétség, melyben a gyertya sem gyújt fényt! Épeszű ember vagyok az őrület határán. Tescós töltöttkáposzta vagyok, tél vagyok. Én vagyok a szerelem a szeretet szívében, a szerelem antitézise. Tézis vagyok, igen, az vagyok, manifesztum és kiáltvány, ajtóra szögezett szavak a december nyirkos zöldjében. Én szavakból épített piramis vagyok, ő pedig szénából készített roskadozó kunyhó, amelynek kötései meglazultak. Semmit nem tesz értem. Belefárad és lassan mindennek vége. Ó, mennyire szeretem!  Az érzés ténnyé vált, semmi köze többé az érzésekhez. Gyémánt vagy toboz! Ő egyik sem a kettő közül, ő egy kupac hamu, és most már túl késő. Mindig túl korán van ahhoz, amit szeretnék. Azt szeretném, hogy mosolyogjon. Az ő arca a legnagyszerűbb, amit ismerek, közelről nézve még a gyötrelmes arckifejezése is vicces, a ráncai és a bosszús barázdái, a szomorúsága. Sose láttam még ilyen arcot, ahogy ott remeg egy lélegzetnyire. Azelőtt boldogan, őszintén nézett rám. Most a dolgok ugyanúgy állnak. Azt ígérte, hogy nem állnak ugyanúgy, sok mindent ígért, és most mindent elvettek tőlem. Egyenként vonja vissza az ígéreteit, egészen addig amíg egy sem marad. Én nem ígértem semmit, és ezért nem is követhetek el hibát. Be kellene őt tiltani. Meg kellene neki tiltani, hogy bántson engem. Miért van az, hogy kiszáll a rendőrség, ha megver engem, de ha nem ér hozzám, akkor nem jön senki. Még a pap sem. Jaj, most rendőrautó szirénázik, minden olyan nyirkos, bárcsak sose jönne vissza. Lehet, hogy meghalt. Akkor megszabadulnék tőle. Mint fehér szűz libbennék át az életen, a levegőben lebegnék, csecsemők válnának le rólam szüntelenül és férfiak térdepelnének a lábaim előtt. És én a lányokkal szórakoznék, kávézgatni mennék velük, jaj bárcsak meghalna!

(Ajtó csapódik)

PING: Képtelen vagyok bármit is végiggondolni.

PONG: Mit mondtál?

PING: Semmit.

PONG: Sajnálom az előbbieket.

PING: Sajnálsz engem.

PONG: Nem. Hmm.

PING: Itt sírok a sötétben, nem látod a könnyeimet. Senki nem hallgat meg, még az űr sem, a madarak sem. Anya nem tudja, mi van velem. Ha te nem ölelsz át, senki más nem ölel. Ideképzelem a karod, magam köré. Segít egy keveset. De mégiscsak hiányzik valami. Senki se érti ezt az űrt, ezt a vágyat bennem, olyan mély; egészséges vagyok, épeszű vagyok, kicsi vagyok. Hiányzol. Számomra ott a mennyország, ahol nem eresztenek el. Én még kicsi vagyok. Érted? Hallod?

PONG: Hallom, hallom.

Láng Orsolya illusztrációja


Anne Mölsä (sz. 1986) író, kritikus és kutató, aki spoken word esteken is fellép. Írásai a szeretés akarása és az önállóság közti ellentmondásokat vizsgálják. Annet az élet szavakban nehezen megfogalmazható áramlatai érdeklik. A jóga, a meditáció és az improvizációs színház fontosak számára. Szabadidejében Anne alszik, eszik, szereti a párját és próbálja életbentartani a szobanövényeit.

Székely Ágnes (sz. 1990) a Babeș—Bolyai Tudományegyetem magyar-finn szakán végzett, itt is mesterizett, magyar szakon. Már több, mint 20 éve beszéli anyanyelvét, de nem tudja megunni a benne rejlő nyelvi játékokat. A világ sok más nyelve is érdekli, ezért a Duolingon egyre csak sorakoznak a befejezetlen nyelvleckéi. Jelenleg macskául tanul, ebben két kitűnő tanára segíti nap, mint nap.

Hozzászólás

Hozzászólás