Emberiséghotel

Hogyan viszonyul az ember környezetéhez és önmagához? Hogyan viszonyul az ember a többi emberhez? Mit nevezünk életnek, élőnek és intelligensnek? Mitől ember az ember? Mi a különbség az élő és a gép között? Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket boncolgat Leena Krohn finn írónő 2015-ben Molnár Csilla fordításában a Typotex kiadónál megjelent Hotel Sapiens című műve. Krohn 1947-ben született és számtalan  regénye, novelláskötete és esszékötete jelent már meg Finnországban. 1992-ben Finlandia-díjat kapott, 2013-ban pedig a Hotel Sapienset is jelölték a díjra. Néhány műve magyarul is olvasható: Emberruhában (1987), Tainaron (1992), Donna Quijote és más városlakók (1998), A Nap gyermekei (2013), Hotel Sapiens (2015), A tévedés (2017).

Krohn szépirodalmi munkásságában a sci-fi, mágikus realizmus és (filozofikus) esszé elemeit ötvözi, írásaira tematikájuk, műfajuk, stílusuk és formájuk szempontjából is a határon való mozgás jellemző. Bár a finn kortárs irodalmi szcéna egyik meghatározó alakja, a magyar recepcióban nem kapott túl nagy figyelmet, ami talán éppen ennek a meghatározhatatlanságnak köszönhető. Krohn már a 70-es évek óta publikál, a 2010-es években megjelent Finnish Weird (suomikumma) írásokhoz szokták utólag hasonlítani munkásságát.

A Finnish Weird terminust az angolszász new weird mintájára alkotta meg a Finlandia-díjas Johanna Sinisalo. 2014 óta évente megjelenik egy ingyenes, online angol nyelvű kiadvány[1] Finnish Weird címmel, illetve a Granta irodalmi magazin legjobb fiatal finn írók tematikus számában a Finnish Weird jelenségét külön kiemelik mint a kortárs finn irodalom fontos irányzatát. Ebben a mozgalomban a műfajhatárok elmosódnak, a fantázia- és sci-fi irodalom jellemzőivel a hétköznapok leírására törekszenek – írja Aleksi Pöyry a Granta előbb említett számának bevezetőjében.[2] Továbbá Sinisalo és az irányzat más tudatos művelői a puszta genreirodalom besorolás helyett a magas irodalom kánonjaiban szeretnének helyet kapni. A „furcsa” jelenség a finn irodalomtörténetet meghatározó realista hagyományát is megbontani hivatott. Ezek mellett az irányzat alapvető sajátosságai közé tartozik, hogy a szerzők műveikben kortárs társadalmi és politikai kérdésekben foglalnak állást.

Leena Krohn munkásságát gyakran besorolják, hasonlítják vagy együtt említik a Finnish Weird művekkel, azonban tudomásom szerint a szerző maga nem foglalt állást a kérdésben. Ami viszont lényeges az a kontextus maga, amely talán szükséges a Hotel Sapiens értelmezéséhez. Mint röviden felvázoltam, a finn kortárs szépirodalomban nagyon nagy figyelmet szentelnek a weirdnek, a disztópikus témáknak – ami például a magyar irodalomra kevésbé jellemző. Persze, kortárs magyar művekben is megjelennek hasonló témák, például Bartók Imre regénytrilógiájában (A patkány éve, A nyúl éve, A kecske éve), Sirokai Mátyás verseiben vagy Térey A Legkisebb Jégkorszak című regényében, azonban ezeket nem kapcsolja össze a Finnish Weirdhez hasonló mozgalmiság. Az egyes művek kaphatnak ugyan nagy figyelmet a recepcióban, de a problémakörre átfogóan egyelőre kevesebbet reflektálnak felénk, mint Finnországban.

A mű teljes címe Hotel Sapiens és más irracionális elbeszélések. Ezen a ponton rögtön felmerül a műfaji kérdés: elbeszélésekről, novellákról vagy regényről van-e szó? A külön címekkel ellátott 27 fejezet tulajdonképpen egyenként is olvasható, viszont összefüggnek, amennyiben azonos helyszínen játszódnak, a Hotel Sapiens lakóinak múltjából vagy jelenlegi mindennapjaiból mutatnak be epizódokat, továbbá a narrátor is több fejezetben azonos. A legtöbb részben a második fejezetben megismert Väinö K-nen az elbeszélő, máskor a Hotel Sapiens más lakói mesélnek, olykor éppen Väinönek. De mi is ez a Hotel Sapiens?

A Hotel Sapiens tulajdonképpen nem hotel, mégis így hívják. Korábban egyesek szerint önkormányzati épület volt vagy tüdőszanatórium vagy elmegyógyintézet. Most otthon és menedék, oktatási központ, múzeum, öregek otthona, menekülttábor, kórház, kutatóintézet és/vagy börtön. A Hotel Sapiens a külvilágtól elzárt, ködburok veszi körül, lakói nem járnak területén kívülre. Klímaváltozásra, a területek elsivatagosodására, vízárra és valamiféle atomkatasztrófára is történnek utalások, azonban nem derül ki, hogy pontosan mi történt, miért kerültek a Hotel Sapiensbe lakói, ahogy azt sem tudjuk meg, hogy mi van odakint, vannak-e még más emberek vagy más hasonló helyek. A lakókra akárcsak a betegekre, gyerekekre, internáltakra vagy bűnözőkre vigyáznak az úgynevezett Őrzők és azok segédei, az apácák.

Az Őrzőket egykor az emberek hozták létre mint mesterséges intelligenciát, azonban hamar átlépték az első szingularitást[3] és képessé váltak reprodukálni magukat. Krohn művében azonban az Őrzők a második szingularitást is átlépik, mely során etikai érzékhez jutnak. A fordítás itt tartalmaz néhány pontatlanságot, ami aprónak tűnhet, ám annál lényegesebb: a finn eredetiben etikai intuícióról (eettinen intuitio) van szó, míg Molnár Csilla ezt erkölcsi intuícióként fordítja. Hasonlóan a morális szinten elkerültek minket (ohittivat meidät moraalisella tasolla) szerkezet helyett a fordításban azt írja, erkölcsösebbé váltak nálunk. Az etika és az erkölcs bár nagyon hasonló fogalmak, nem teljesen ugyanazt jelölik: az erkölcs leginkább társadalmi szabályokra és konvenciókra utal, míg az etika tágabb, filozófiai fogalom és a filozófia egy ága, mely az erkölccsel foglalkozik.[4] A magyar fordítás megoldásai sokkal szűkebb jelentéskörrel rendelkeznek tehát: a finn eredetiben etikai érzékkel rendelkező, a fordításban pedig csupán erkölcsös lényekről van szó.

Az Őrzőket többen Óráknak is hívják, egyesek még az állandó, monoton ketyegést is hallják. Etikai intuíciójuk is csupán a számolás, nullások és egyesek skáláján mozog talán, miközben az ember akarattal rendelkezik, akár tudatosan is választhat rosszul. Azonban a regényben az is folyton felmerül, hogy lehet-e egyáltalán választani. Vajon a választás szabadsága nem csupán egy (emberi) illúzió és igazából a véges opciók és kiszámíthatatlan véletlenek, fizikai körülmények befolyásolják a szabadnak tűnő döntéseket is?

A Hotel Sapiens lakói folyamatosan azon elmélkednek, hogy vajon mit szeretnének tőlük az Őrzők, miért mentették meg – ha ez egyáltalán mentés volt – és miért tanulmányozzák őket – ha egyáltalán tanulmányozzák. Az emberi mivolt ebben a kontextusban mint betegség és mint az Őrzők által elsajátítani vágyott dolog jelenik meg. A tudatos rossz döntések gyógyíthatatlan betegsége az Őrzők számára érthetetlen, lehetetlen és sóvárgott képesség: az ők optimalizált, tökéletes számolásuk nem enged meg ilyesmit, ám talán szeretnék elsajátítani, hisz ezáltal kitörhetnek a nullások és egyesek kényszerítő oppozícióiból. Az emberek számára gyógyíthatatlan, az Őrzők számára elsajátíthatatlan?! Descartes-ra több utalás is történik a műben, amikor az ember-állat-gép viszonyáról van szó:

„– Az emberi mivolt –hívta fel a figyelmet Virágárus – mindenekelőtt állati mivolt. Inkább legyünk emlősök, mint gépek.

– Nem emlékszel, mit állított Descartes? – kérdeztem. (…)

– Én az igazi Descartes-nak sem hiszek! – fortyant fel Virágárus. – A gépek és az állatok legkevésbé sem hasonlítanak egymásra.”[5]

A regényben folyamatosan visszatérnek azok a részek, ahol felfeslik miért nincs éles határ ember és állat között, miközben élő és gép között van, illetve miért nem lehet a természetre halott anyagként, különböző tárgyakból alkotott gépezetként tekinteni, ahogy Descartes nyomán sokáig tették a nyugati gondolkodásban[6]. Az Őrzők ketyegése és a robotikus apácák kísérteties (unheimlich) végigsiklása a folyosón a gép ridegségét, érzelem- és érzéstelenségét, jól kiszámított radikális pontosságát és tévedhetetlenségét mutatják. A mű világában ehhez képest a földben hemzsegő hangyák, ha bajban vannak ordítanak, ahogy minden más élőlény; a növények is intelligens lények, ha intelligenciafogalmunkat kiterjesztjük és nem pusztán az emberben keressük az intelligencia jeleit. Hiszen a Hotel Sapiens világában a szuperintelligens gép intelligensebb az embernél a fogalom hagyományos értelmében. Ezért feltűnik valami közös, amiben az ember, a nem-emberi állat és a növény különbözik a géptől: az élet, ami egy újfajta intelligenciafogalom alapját képezi a műben, mely ellensúlyozni képes a gép tökéletes szuperintelligenciáját. Az élő mint a Föld előlényeinek közös értéke tűnik fel, így az élettelen gép helye egyfajta radikális reménytelenség és magára hagyatottság: „Embernek, állatnak vagy növénynek lenni érték. Mivel az emberek, az állatok és a növények olyan élőlények, akik mögött ott áll az egész földgolyó történelme és a fajok evolúciója. De gépnek lenni – abban semmi értékes nincs.”[7]

A mű végén Väinö és Sakari, a egyetlen gyereklakó, felmásznak a Hotel Sapiens tetejére és ellátnak messzire, túllátnak a ködön. Kitűzik az épület tetejére a Sakari által készített zászlót, de a történeteknek itt vége. Azzal, hogy túllátnak a ködön, meglátják a horizontot, ahol már nincsenek városok és fények, egy új fejezet kezdődhet a Hotel Sapiens lakóinak életében.

Krohn regénye nagyon sok intertextuális elemet tartalmaz. Az egyes történetekben összeesküvés-elméletek tűnnek fel, melyek a mű világában reálisként vannak elfogadva, ami összezavarhatja az olvasót: Descartes-ra, Platónra, Freudra hivatkoznak olykor és a következő oldalon arról olvasunk, hogy a repülőgépek kondenzcsíkjaival szándékosan megmérgezik a lakosságot. Van ebben valami kaotikus, ahogy a tudomány és az áltudomány összekeveredik és mindkettő mint az emberhez lényegileg hozzátartozó valami jelenik meg. Tovább fokozza a káoszt az a helyzet is, hogy ebben a posztapokaliptikus világban az egykori tudományos eredményeknek is csak részletei, az egykori tudósoknak utólag gyártott hologramja és szavaik foszlányai érhetők el csupán.

A narrátor elmondja a Halász nevű lakóról, aki korábban internetes adathalászatból élt, hogy még most is, már internet, potenciális áldozatok és olvasók nélkül is, füzetébe gyártja furcsa történeteit, amelynek már nem dőlhet be senki. Vagy mégis. Hiszen a Väinö K-nennek hitt narrátorunk is füzetébe körmöli történeteit – talán nem is Väinö, hanem a halász füzetét olvassuk, és ez az, ami az összeesküvés-elméleteket is megmagyarázná? Felmerül tehát a narrátor megbízhatóságának problémája ráadásul többször is. Az is elképzelhető, hogy nem az egykori pszichoterapeuta a Hotel Sapiens „egyetlen őrültnek titulált vendége”, hanem az egész hely egy elmegyógyintézet. Ráadásul azt is tudjuk, hogy majdnem minden lakó a Virágárus által terjesztett tudatmódosító növényeket használja. Descartes hologramja pedig kijelenti: „Álmodom, tehát vagyok.”[8] Vajon a Hotel Sapiens álom volna, az emberiség tudatalatti tartalmainak bonyolult szerveződése? Vagy a Hotel Sapiens, ez a barlanghasonlat, a mindenkori emberi civilizációk metaforája?

Nemcsak intertextuális, hanem intratextuális elemeket is találunk a műben. Ezek talán a történet legfontosabb szervezőelvei. Az első fejezetben a Physali phsyalis, magyarul portugál gálya nevű lényről hallunk, amely a regényben nem egyetlen állat, hanem két faj rengeteg egyedét tartalmazó telep. A Hotel Sapiens közössége, az emberiség és a Föld összes faja is egy ilyen telepként tűnik fel, ahogy önmagában a szöveg is egy 27 fejezetből álló telep. Hogyan viszonyul a rész a többi részhez és az egészhez? A szövegem elején feltett konkrét kérdésekhez képest ez az az általános probléma, amely minden a mű által felvetett kérdés mögött húzódik. Krohn írásai kapcsán általában említettem a határon való mozgást, ami a Hotel Sapiensben több szinten is megfigyelhető: többek között a regény és elbeszélésfüzér, a tudomány és áltudomány, ember és más állat, élő és gép, álom és ébrenlét, élet és halál, múlt, jelen és jövő, valóság és fikció, totális apokalipszis és regeneráció határait feszegeti a mű.

A fordítás összességében gördülékeny, azonban találhatók apróbb pontatlanságok, melyekről korábban szóltam,és amelyek a fordító értelmezéséből adódnak. A fülszöveg viszont leegyszerűsítő és bár népszerűsítő jellegű, engem inkább elriasztana, mintsem olvasásra ösztökélne – utolsó mondata így hangzik: „képesek-e egyáltalán megőrizni egyetlen kincsüket: emberi mivoltukat.” Az én olvasatomban a regény éppen ennek az ellentétéről szól. Az emberi mivolt közel sem nevezhető egyetlen kincsnek a regény poszthumanisztikus kontextusában és bár mint érték tűnik fel, ez nem a más állatoktól való distinkcióban artikulálódik, hiszen az emberi mivolt is állatiként jelenik meg. Sokkal inkább az etikai intuícióval rendelkező, de pusztán számolni tudó géphez képest érték. Az ember tökéletlen és hibázhat, a hiba lehetősége pedig értéktöbbletként jelenik meg a gép tökéletes monotonitásához képest. Ebben a kötetben nem az emberi mivolt megőrzéséről van szó, hanem annak tanulmányozásáról és többféle szempontból történő újradefiniálásáról. Az ember a természet és világ uraként önmaga által megalkotott trónjának lerombolásáról.

Leena Krohn, Hotel Sapiens és más irracionális elbeszélések, ford. Molnár Csilla, Budapest, Typotex, 2015.


[1] http://www.finnishweird.net/index.html

[2] Leena Krohn, Hotel Sapiens és más irracionális elbeszélések, ford. Molnár Csilla, Budapest, Typotex, 2015, 7.

[3]Technológiai szingularitásnak nevezik azt a hipotézist mely szerint a mesterséges intelligencia olyan exponenciális technológiai fejlődést vált ki, ami nagy változásokat idéz elő az emberi civilizációban. Továbbá egy ilyen intelligens ágens önmagát fejlesztené és egyre több új intelligens generáció jelenne meg, ami egy olyan szuperintelligencia kialakulásához vezetne, ami messze meghaladna minden emberi intelligenciát. Forrás: https://www.wikiwand.com/en/Technological_singularity

[4] A magyarban az etikát olykor erkölcsfilozófiaként, erkölcstanként is emlegetik, ám ettől függetlenül az etika és erkölcs szavak jelentése nem fedik egymást, nem (mindig) felcserélhetőek.

[5] i. m 27.

[6] Peter Hay, A tudomány és tudás zöld kritikái. In Schering Gábor – Jávor Benedek (szerk.): Oikosz és Polisz : zöld politikai filozófiai szöveggyűjtemény. Budapest, L’Harmattan, 2009, 48-49.

[7] Leena Krohn, Hotel Sapiens és más irracionális elbeszélések, ford. Molnár Csilla, Budapest, Typotex, 2015, 26.

[8] i. m 109.

Hozzászólás

Hozzászólás