Adorjáni Panna: Ma is egyedül megyek iskolába

Ma is egyedül megyek iskolába. Anya az ablakból néz. Nem nézek vissza. Ott áll addig, ameddig el nem tűnök a sarok után. Félt, amikor egyedül megyek. Aztán visszafekszik az ágyba. Az uzsonnát mindig én csinálom meg. Karikás a szeme. Amikor hazamegyek az iskolából, még mindig apa kinyúlt pólójában van. Abban szeret aludni. Hiányzik neki apa. Soha nem fog már felöltözni, csak ha visszajön, de apa nem jön vissza. De én bármikor mehetek hozzá. Iskola után. Kedden és pénteken. És kéthetente hétvégén. Apa kocsival visz iskolába. Öltönyben van, és ő is elmegy utána munkába. Nem néz az ablakból. Nem hordja anya pizsamáját. Nem tudom, hogy van új barátnője vagy nincs. Nem mondja. Amikor nála vagyok, mindig ketten vagyunk. Apa fürdőjében mindent végigkutatok a női dolgok után. Minden hajszálat megvizsgálok. Ha van barátnője, biztos, hogy szőke. Anyának a barátai ott felejtik az alsóneműjüket meg a fogkeféjüket meg a sapkájukat a lakásban. Mindig megtalálom.

Adorjáni Panna fotója

Mindig a kéthetente hétvége után hétfőn vagy másnap szerdán vagy másnap szombaton. Apa autóval visz haza anyához, de nem jön be a lakásba. Megölel, de nem puszil meg. Megvárja, ameddig megtalálom a kulcsomat az iskolatáskámban. Addig néz az autóból. Anya ilyenkor szerintem az ablaknál leskelődik, de a nap mindig rásüt a kocsiablakra. Én sem látom apa arcát, amikor visszanézek a nyitott ajtóból, és integetek neki. Ő visszainteget, de nem látom jól, aztán egy rövidet dudál, az a jel. Aztán elhajt. Gyorsan megy az autó, és körülbelül ötig számolok el, mire befordul jobbra a sarkon, és már nem látom. Hiányzik nekem apa, amikor így elrobog. Rögtön azután hiányzik, ahogy elmegy. Félek, hogy soha nem lesz többé kedd vagy péntek vagy kéthetente hétvége. Megígérem az iskolában a pszichológusnak, hogy nem veszekedek anyával többet azért, hogy béküljenek ki. Ő azt mondja, hogy ez a felnőttek dolga. Azt is mondja, hogy az eleje mindig nehéz, aztán belejövünk, és jó lesz, sőt, sokkal jobb. A fürdőkád peremén körös-körül félig leégett gyertyák. Biztos még sokkal több minden van, mert most hétvége volt. Találok egy vodkás üveget a konyhában, a szemetesben. Megtalálom a kotongumit a fürdőben a szemetesben. Megszagolom. Nem kóstolom meg. De tudom, hogy mi az benne. Nagyon sok mindent tudok. Az iskolából mindent meg lehet tudni, és az internetről is. Akkor is meg tudom nézni, ha be van kapcsolva a tiltás. Anya ugyanis nem ért olyan jól hozzá, mint én. Még csak tizenhárom éves vagyok, de egy csomó mindent sokkal jobban tudok, mint anya meg apa. Csak azt nem tudom, hogy miért nem szeretik már egymást. Nem mondják el. Úgyis ki fogom nyomozni. Mindenre nagyon odafigyelek. Anyát például a kotongumik nem teszik boldoggá. Meg szeretném kérdezni tőle, hogy miért nem. Tudom, hogy a gumi, az a szexet jelenti. Hogy volt nálunk valaki, akivel anya együtt volt. A pszichológus azt mondta, hogy ne kutakodjak anya után, inkább kérdezzem meg tőle. És meg is kérdezem. Pont akkor, amikor megtalálom a vodkásüveget. Anya azt mondja, hogy nincs és nem is lesz senkije. De nem ő hozta neked a vodkát, kérdezem. Kötelessége válaszolni, kötelessége velem erről beszélgetni. Bemegy a fürdőbe, és hányik. Haragszom rá, hogy miért sikerült elszöknie. Miért nem lehet megmondani? Én már pornót is láttam. Nem vagyok hülye. Az egyik osztálykiránduláson szinte mindenik fiú megmutatta a pucáját, mert ez volt a büntetésük a számháborúban, amiben mi, a lányok, megvertük őket. Csak kivették és visszadugták, alig láttunk valamit. Mert féltek, hogy nehogy bejöjjön az oszi. Mindenki röhögött. Csak Timur nem mutatta meg, mert neki megkegyelmeztünk, mert megszavaztuk, hogy nem vagyunk a pucájára kíváncsiak. Szerintem kegyetlenség volt így is, hogy megszabadult. Az egész volt kegyetlenség. Én nem hangoskodtam, csak nem mondtam ellent. Féltem Anniéktól, mert ők mindenkit megszégyenítenek. Egy kicsit kíváncsi voltam azért. Timur a sarokban, a kályha mellett bújt el. Lehet, hogy sírt. A fiúk azt mondták, hogy játsszunk egy visszavágót. Játszottunk. Én nem akartam. A fiúk nyertek, persze, de csalással. Azt mondták, hogy most ugyanaz a büntetés. Anni mondta, hogy akkor egy valakit közülünk is fel kell menteni. Rám mutatott. Miért mutatott rám? Csúnya vagyok, azért. A lányoknál még gyorsabb volt, nem látszott semmi, csak hogy ki mennyire fejlett meg mennyire szőrös. Megérdemelték a fiúk, hogy ne lássanak semmit. Mire vége lett az egésznek, már este volt, és kiderült, hogy a fiúknál van pálinka. Körbeadták, és mindenki ivott. Én nem ittam. Elmentem aludni. Hallottam, hogy kimegy az oszi az udvarra, és beküldi a többieket. Kiabált rájuk, de nem biztos, hogy elvette a pálinkát. Lassan lopóznak be a hálóba, sok a matatás. Sutyorognak. Mindenki nagyon izgatott, mert egy nagy tornateremben alszunk, fiúk és lányok együtt. Az oszi azt mondta még a kirándulás előtt, hogy ha valami lesz, levágja a kezét meg a lábát a tetteseknek. Egy kicsit az elején én is izgultam. De aztán, amiután megmutatta mindenki a pucáját, már nem, mert láttam, hogy engem ez nem érdekel. A fal mellett alszom. A másik oldalamon Bea. Hallom a mocorgását, ahogy matat. Most fekszik le. Aztán hangosan szuszog. Nagyon mélyen, szinte sípolva. Nem merek kifordulni. Anya elmondhatná nekem, ha van barátja. Megérteném. Azt is megérteném, hogy miért kellett apával elválni. Ha elmondaná. Közös megegyezés. Közösen egyeztek meg rólam. Nincs harag, nincs válóper. Anya mibe egyezett bele, ha apa pólójában alszik? Nem értem. Miért nem mondja meg apának? Mire befejezi a hányást, én már bemegyek a szobámba. Nyár van, úgyhogy azt csinálok, amit akarok. Olvasni fogok vagy játszani valamit a telefonon. Anya rámszól, hogy vegyem le a cipőm, öltözzek át otthoni ruhába. Ne nyúljak csak úgy mindenestül végig az ágyon. Úgy mondja, mintha nem éppen az előbb hányt volna a vodkától. Vajon a szájában is maradt a geciből? Ilyeneket kérdeznék legszívesebben, amikor mérges vagyok rá. Nem azért, hogy bántsam, hanem hogy lássa, hogy értem. A geci anyám gyomrából a vécékagylóba fröccsen. Miért nem vagyok már felnőtt?

Adorjáni Panna fotója

Még öt év, és mindent tudni fogok. Ha betöltöm a tizennyolcat, akkor mindent el kell mondjanak. A pszichológus szerint az az ok, hogy már nem szeretik egymást. Még azt is mondja, hogy természetes, hogy dühöt érzek, és ennek teret kell adni. Nem szeretnék például valamit sportolni? Mondjuk kézilabdázni? Nem szeretnék labdázni. Nem szeretem a sportot. Jön a hátamra a hideg. Olyan, mintha valaki éppen lehúzta volna a hálózsákom zipzárját. Nem mozdulok meg. Lehet, hogy csak álmodom. Nagyon lassan telik az idő. Végigfut a hideg a derekamon. Most meg szeretném szólítani Beát. Valaki mélyen lélegez. Be van dugulva az orra, mert a száján keresztül szuszog. Hangosnak hallom, lehet, hogy a fülembe szuszog. Zsibbadást érzek. A nyakamnál kezdődik, aztán szépen lassan megy lefele. A csigolyáimon keresztül a fenekemig és a combomig és a lábszáramig és a lábfejemig. Az oldalamon fekszem, és mind a két kezem a combom között van. Elképzelem, hogy a hátamra fordulok. De vagy az álom vagy valami más nem engedi. Le vagyok kötve? De nem érzek fájdalmat, csak egy nagy nyomást. Nem tudok megmozdulni. Nem ittam a pálinkából. Nem csináltam semmi rosszat. Csak megnéztem én is, mint a többiek, a fiúk pucáját. Nem nevettem, nem gúnyolódtam, nem hangoskodtam. Timurhoz se mentem oda, csak ránéztem. Biztos csak alszom, és rosszat álmodok. Ha megmozdítom a karom, akkor fel fogok ébredni. A kezem alatt valami. Meg szeretném szólítani Beát. Valaki gyújtsa fel a villanyt. Ha fel tudok ébredni, akkor tudok beszélni. Valami mozog, ami nem én vagyok. Ha ébren vagyok, akkor miért nem hallom a hangom. Hideget érzek a mellkasomnál. Hideget érzek a derekamnál. A fenekemnél. Valaki lehúzta a hálózsákom zipzárját. Valaki benyúlt a trikóm alá. Valaki itt van. Valaki a fülembe szuszog. Valakinek a keze markolja a pinámat. A geci a hálózsákból kivillanó pucér hátamra fröccsen. Apával sütizünk. Ezt szeretem a legjobban, amikor együtt vagyunk valahol. Ha moziznánk, az még jobb volna. De most nincs ideje rá, mert este találkozója van, munkaügyben. Addig én otthon leszek, betesz majd nekem egy filmet, és veszünk mikrós popcornot. Tízre fog hazaérni. Ezért sütizünk igazából, hogy ezt elmondja, és hogy ne haragudjak meg rá. Nem haragszom meg. Jó nekem egyedül is. Mikrós popcorn nélkül is. Apa az iskoláról kérdez. Nem az osztálytársakról, hanem az órákról. A tanárokról. Hogy mit tanultunk. Nem tudom neki elmondani, hogy nincsenek barátaim. Csak a matekfeladat érdekli, mert nem sikerült megcsinálni. Elő kell vegyem a füzetemet, és elmagyarázza nekem, ott, a cukrászdában. Nem szégyellem, csak nincs rá kedvem. Firkál a füzetembe, ráadásul tollal, amit a belső zakózsebéből vett elő. Nagyon bonyolultan magyarázza. Egy idő után már egyáltalán nem figyelek. Nem érdekel a matek. Úgyis csak még két év, és már nem kell tanulni. Befejezzük a sütievést, és apa késésben van. Rohanunk a kocsiig, a kocsival hazáig, aztán apa rohan a találkozójára. Elfelejtünk venni mikrós popcornot. Mindegy. Nem akarok filmet nézni. Inkább felderítőútra indulok a házban. Soha nem találok semmit. Apánál mindig rend van és tisztaság. Nem ő csinálja, hanem mindig jön egy néni. A néni minden nyomot eltakarít. Bekapcsolom apa asztali gépét. Nem tudom a kódot. Csak a vendégfelhasználón tudom kinyitni. Pedig a böngészőből nagyon sok mindent meg lehet tudni. Már ezt is tudom. De azt is, hogy ez a legaljasabb dolog. Apa ért a gépekhez. Nála nem lehet cselezni. Igazából örülök. Nem akarok aljas lenni. Akkor sem akartam aljas lenni, amikor megúsztam a vetkőzést. Nem érdemeltem meg a büntetést. Szeretném, ha apa tudná, hogy ha tudnám is a jelszavát, akkor sem nézném meg az előzményeket a böngészőjében. Azért a szemetesek publikusak. De apánál a kukák olyanok, mint a hotelekben. Nincs semmi érdekes. De megnézem most is, ahogy mindig. Mire apa hazajön, már ágyban vagyok. A szobám ajtaja résnyire nyitva, beszüremlik a fény. Látom, ahogy apa matat a konyhában. Köszörüli a torkát. Lehet, hogy cigizett. Vizet iszik. Megbontja a nyakkendőjét. Lerúgja a cipőjét. Lehet, hogy ivott, mert már elmúlt tizenegy. És mert rendetlenkedik, amit nem szokott. Pityeg a telefonja. Üzenetekre válaszol. Köhög. Nem látom rendesen, mindegyre eltűnik a résből. De hallom, hogy fogat mos. Vetkőzik. Egy szál alsónadrágban van. Megnézi, hogy bezárta-e a bejárati ajtót. Akkor biztos ivott. Munkamegbeszélő, persze. Rajtakaptam. Van valaki, akivel pötyög. Mielőtt bemenne a szobájába, belép hozzám, megnézi, hogy alszom-e, de nem jön közelebb. Innen is tudom, hogy ivott, mert nem puszil meg, pedig ilyenkor meg szokott. Aztán becsukja a szobám ajtaját, és mostmár alig hallok valamit. De úgy hallatszik, mintha éppen most ment volna be a szobájába. És aztán mintha végigterült volna az ágyon. Nem tudom eldönteni, hogy álmodom, vagy tényleg az hallatszik, ahogy kiveri magának. Nagyon figyelek, nem veszek levegőt. Hallom a ritmust meg a vizes hangokat. Hallom a nyögést. A geci apám farkából a bal kezében tartott papírzsebkendőre fröccsen. Csend van. Kánonban szuszog az egész osztály a tornateremben. Hallgatom a halk horkantásokat meg sóhajtásokat. Valaki átfordul a másik oldalára. Valaki álmában mormog. Valaki mozdulatlanul fekszik. Valaki álmodik. Lehet, hogy álmodom. Holnap megnézem a szemetest.

Adorjáni Panna fotója


Adorjáni Panna dramaturg, író, szerkesztő, színházi alkotó és munkás, de mostanában sajátmagát inkább csak így szereti megnevezni: színház-, szöveg– és zenecsináló. Ebben benne van, hogy alkotói tevékenysége relatíve tág horizontú, de az is, hogy mindez mintha kényszeres cselekvés volna, ugyanakkor meglehetősen vulgáris is (lásd: csinálás). Ez utóbbi – pontosabban a kérdés, hogy a kényszeresség elég ok-e a csinálás jogosultságára – sok fejtörést és frusztrációt okoz a számára. Panna egyébként színháztudomány szakon végzett Kolozsváron, majd Budapesten. Jelenleg Kolozsváron él, de szabadúszóként hazai és nemzetközi színházi projektekben vesz részt. Hogy szabadúszó alkotóként megélhessen, szívesen vállal el olyan feladatokat, amelyek bár csak érintőlegesen kapcsolódnak a végzettségeihez és tevékenységeihez (ezek lehetnek fordítói, szerkesztői, szervezői és egyéb munkák), hosszútávon és közvetve nagy hatással vannak a mindenkori munkáira is, azon túl, hogy lehetővé teszik, hogy saját ritmusában alkothasson. Saját projektjeiben leginkább az érdekli, hogy hogyan lehet nem hierarchikus módon dolgozni. Másképpen szólva: ha az embernek arra van igénye, hogy ne egyedül végezzen el valami dolgot, akkor hogyan lehet azt a lehető legtisztességesebben megosztani a munkába behívott emberrel vagy emberekkel? Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a kihívás vezeti minden munkájában, újabban az irodalomban is, ahol pedig igencsak idegenkednek csoportos alkotásról beszélni. De ha lehetne másképpen eljárni, akkor az előbbi szöveget a legteljesebben a következőképpen jegyezné:

írta: Adorjáni Panna
szerkesztette: Székely Örs
kiadja: a szem
a bemutató dátuma: 2017. 12. 30.

Hozzászólás

Hozzászólás