Borda Réka versei

Borda Réka Hoax című, frissen megjelent kötete így kezdődik: „első lépésként lebontod a szeretteket”, és ugyanezzel a mozgással nemcsak részleteiben elemzi ki, de maga mögött is hagyja  az emberi világot: talpadnál panelmezők; a földnek nincs füle hogy meghallgasson; kőolajjá kell lenni. Mi a célja ennek az egyszerre aprólékosan vizsgáló, egyszerre mintegy ugrással az ismert terepen kívülre ható szervetlenedésnek?

Papp Rita grafikája (részlet)

Ezt a szervetlenedést bennem kell leginkább keresni, ugyanis le szerettem volna számolni a személyes hangvételű verseimmel, hogy végül keretbe foglalhassam azt, ami manapság érdekel: a tudományos versek világát, az embereket és a világot összetartó erőket, a kísérleti témákat. Mindezt pedig a becsapás-élmények szemüvegén keresztül akartam megvizsgálni. Ehhez először le kellett bontanom magamról és a kötetről is a szeretteket, aztán a társadalmat, hogy végül szabadon lebeghessek egy magamnak, általam teremtett űrben. Ez valóban részben destruktív, részben viszont nagyon is konstruktív irányú választás volt a részemről.

A lebontás perspektíváját mennyiben kérdőjelezi meg a cím, a mottó („sose volt még ilyen valószínű, hogy a világunk csak egy hologram”)?

Az, hogy minden lebomlik és elmúlik, ugyanúgy lehet becsapás, mint bármi más. Lehet, hogy egyszer tudományos bizonyíték lesz a reinkarnációra, de az is lehet, hogy egyszer kiderül, egy óriási agy apró idegsejtjei vagyunk csupán. Bármit megtörténhet. A halált megjárt Nádas Péter például úgy ír az élet utáni létről, mint egy olyan állapotról, ahol megszűnik az idő és a hétköznapok során természetesnek vett érzékelés. Azáltal, hogy bármi bárhogy alakulhat és számos perspektívából szemlélhetünk dolgokat, számomra inkább érdekes és megnyugtató, mintsem frusztráló. Ráadásul a kötet utolsó címtelen fejezetével fel is szerettem volna oldani a kötet esetleges komorságát: ha lerázzuk magunkról az összes eddigi traumát, amit a becsapások szültek bennünk, helyt adhatunk egy tiszta, önfeledten benépesíthető világnak magunkban. Az űr, a semmi nem riasztó, inkább lehetőségekkel teli.

Útmutató a Hoax olvasásához – a fekete lapot az azután következővel tartsuk fényforrás irányába majd koncentráljunk a keretben található szavakra (esetleg a háttérre).


Utánunk a borostyánkövek

Ha ki kell múlni, és évezredek alatt kőolajjá
lenni, legyen. Mennyivel lesz feketébb kátrány
az ember, mint az óriáshüllők. Kergetőzünk,
mint egykor a velociraptorok, és szimbolikus
fosszíliákba rendezzük csontjainkat
egy elképzelhetetlen utódnemzedék számára.
A Földet mindig is hidegvérű gyilkosok lakták.
A teremtőerő képtelen egységekben gondolkodni:
tűz és víz, fagyos és forró, hím és nőstény.
Mégis, így osztatlan, ahogy találkozásaik
feszültségéből elemek szakadnak darabokra
vagy tapadnak össze. Egyiptomot a sárkányfa
Nílus, kihalt fajok hátlemezeit vérerek,
agyunkat hajszálerek hálózzák:
Fibonacci-sorozatok zsugorodtak belénk,
de arcképünket látjuk egyedül a marsi Cydonián.
Egyesek lábnyomában pálmafák, másokéban
kalandparkok vernek gyökeret; melyikük
gazdájának léte fúrja magát a Mariana-árok
mélységeibe. És tizenegy kilométerrel a vízszint
alatt számít-e ez. Montana állam és Mongólia
piszkos gyantával telepednek a szerves anyagokra,
hogy borostyánkővel díszítsék mellkasuk.


Nincs felettem égbolt

A földnek nincs füle, hogy meghallgasson,
összekulcsolt kezeim mindössze rövid zsákutcák
egyesülése. Bizonyos titkok alól csak a halál adhat
felmentést vagy részben a magasságokat nem lelő
szavak; tenyértölcsérben megformált torz edények.

*
Kocogás közben délibáb-szirének integetnek a gáton.
Akármilyen irányban közelítem meg őket,
tömzsi cementben végződnek.
Ugyanazok az utak, mellékutak, téveszmék
hálózzák a földet, szervezetet, agykérget.
Idővel rovarok vésnek szeszélyes járatokat
és töltik meg ürességgel a tömör anyagokat.
Odébb daruk marokkóznak a vallató lámpafény alatt,
szürke pálcikáik befektetésekké állnak össze.
Minden út agyagozáshoz vezet:
megalomán fazekasok kies parkolóházakat
és áramvonalas autókat gyúrnak polcaikra.
Egy ráncos reklámplakát alatt kamaszok
bontják fel első sörüket, körmük alatt
üveges milói vénuszok szisszennek fel.

*
Az ózonlyuk vallomásainkból alakul ki,
és engedi láthatóvá a megkönnyebbülésünkből
korongozó Tejutat.


Disztópia

Talpaimnál panelmezők virágzanak;
szürke pixelkockák, amikkel elvtársak tetriseztek.
Innen ellátok Disztópia tövéig, ahol gyárkémények
takarják be leheletükkel a paradicsomot kertjeinkben.

Néha rejtélyes áramkimaradásoktól indulnak
újra a térmátrixok, és szolgálati autók
cövekelnek le rajtuk, mint gombostűfejek.

Van egy széle a képzelt világoknak,
amin túl körüljárható testek rezonálnak.
Ha elég nagyra növünk, körömkefévé
válnak a kódok alá rejtett nyaralók.


Borda Réka Hoax című kötete 2017-ben jelent meg a Scolar kiadónál. Blackout triptichonja olvasható a szemen. Réka 2018 januárjától a műút folyóirat szépirodalmi rovatának szerkesztője.

Hozzászólás

Hozzászólás