A Nemzeti (Alul-)Képzés Minisztériuma, a Rektorok Országos Tanácsa és a romániai „world-class” egyetemek vesztésre ítélt stratégiája

2018. áprilisában az oktatási minisztérium közzétette az államilag támogatott helyek előzetes elosztását a 2018/2019-es tanévre. Az elosztás, többek között, nyíltan kedvez a munkaerőpiac igényeihez alkalmazkodó területeknek.

Hogyan járul hozzá a world-class egyetemek mintájára kialakított egyetemi modell és az állami finanszírozás verseny-alapú elosztása a hagyományos és a helyi/regionális egyetemek közötti egyenlőtlenségek elmélyítéséhez? Hogyan vezetett az egyenlőtlen helyzet kialakulásához Románia erőteljesen neoliberális gazdaságpolitikája? És kezelhető lehet-e ez a probléma konkrét minőségellenőrző mutatók bevezetésével és alkalmazásával?

Sorin Gog, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociálismunkás-képző Karának oktatója ezen kérdések mentén elemzi az Oktatási Minisztérium intézkedéseinek kontextusát és várható következményeit. A Critic Atac folyóiratban megjelent szöveg Bilibók Renáta fordításában olvasható a szemen, amit az eredetivel Szigeti Attila vetett össze.


Az Oktatási Minisztérium (OM) nemrég [2018. áprilisában] közzétette az államilag támogatott helyek előzetes elosztását az állami egyetemek között a 2018/2019-es tanévre. Annak ellenére, hogy az OM összességében valamivel több helyet biztosított, mint a 2017/2018-as tanévben, az Universitaria Konzorciumot[i] alkotó öt egyetem jelentősen kevesebb államilag támogatott helyet kapott (elsősorban mesteri és doktori képzésen), miközben számos felsőoktatási intézmény lényegesen több helyben részesült. Tekintettel arra, hogy az egyes egyetemek alapfinanszírozása a bevonzott diákok számától függ, a számok csökkentése impliciten jelentős pénzügyi veszteséget eredményez. Az újraosztás mesterképző tanulmányi programok megszűnéséhez, oktatói álláskeretek átalakításához vezethet. Lévén, hogy számos kar strukturális költségvetési hiányt mutat, a támogatás csökkentése miatt az adósságok növekedni fognak, aminek egyenes következményeként emelkedni fog az oktatói állások óraszám-terhelése is az adott karokon. Az OM döntése siralmas, és rendkívül nyugtalanító következményekkel jár ezekre az egyetemekre nézve.

Bogdan Murgescu, a Felsőoktatás Országos Statisztikai és Előrejelzési Hivatalának [a következőkben: CNSPIS][ii] volt elnöke jogosan jelezte, hogy az államilag támogatott helyek ilyenfajta kiosztása figyelmen kívül hagyja a CNSPIS javaslatát, miszerint az elosztáshoz egy matematikai algoritmust kellene használni. Habár a 131/2018. kormányhatározat átveszi a CNSPIS által előterjesztett beiskolázási számokat, amint a kormány megalapozottsági jelentéséből kiderül, az államilag támogatott helyek elosztásának módszere nem át- és előrelátható. A tömegmédia arról spekulált, hogy a döntés forrása a PSD ellenérzése azokkal az egyetemekkel szemben, amelyek kritikusan viszonyultak a kormányzáshoz. Ez azonban kevéssé valószínű, mivel nem csak a Suceavai Egyetem (ahonnan a jelenlegi oktatási miniszter származik) vagy a Bukaresti Műszaki Egyetem (amelyet az Andronescu asszonyhoz közel álló Mihnea Costoiu vezet) kapott létszámkiegészítést, hanem jóval több, elsősorban  műszaki profilú intézmény. Amint azt Bogdan Murgescu egy interjúban – röviddel elbocsátása után – elismerte, a megosztottság sokkal mélyebben gyökerezik: lényegi ellentétek feszítik szét a CNSPIS (amely az államilag támogatott helyek elosztásának korábbi kritériumait kívánta fenntartani), a Rektorok Országos Tanácsa (amely az összes román állami egyetem érdekeit fejezi ki) és a 2016-os választásokat megnyerő parlamenti párt által legitim módon fölvállalt kormányprogram viszonyrendszerét. Ezekre a strukturális feszültségekre vissza fogok térni, mivel alapvetőek  a valódi konfliktus és a román oktatási rendszer finanszírozásában az elmúlt évtizedben fellépő – az Universitaria Konzorcium által, egyáltalán nem meglepő módon, elősegített – ártalmas átalakulások megértésében.

A részéről az utóbbi időben érkező kritikákra válaszként a minisztérium egy kifejezetten aggasztó sajtóközleményt tett közzé. Először is, kifejezetten rosszindulatú módon, igazságtalanul pécézi ki a Bukaresti Egyetemet (UB[iii]), amelynek „Magasfokú megbízhatóságú” intézmény-minősítését megkérdőjelezendőnek tartja, felrója, hogy a támogatás megszerzése érdekében futószalagon gyenge hallgatókat vesz fel, és hogy a diplomázási arány túl alacsony. A közleményben fonákságok egész sorozatai jelennek meg.  Ami azonban még ennél is aggasztóbb, hogy expliciten a társadalomtudományok fele irányító programok csökkentését tartja kívánatosnak, mivel ezek „nem korrelálnak a munkaerőpiaci igényekkel”. A helyeket most elsősorban olyan egyetemeknek osztják ki, amelyek prioritást élvező területeket fednek le, mint a biogazdaság, információs technológiák, energia stb. A minisztérium az oktatás tömegesítését javasolja az UB-nek, azaz a hallgatói létszám növelését a mesterképző programokon, valamint a címzetes tanerők létszámának a „munkaerőpiac végzettekre vonatkozó” követelményeivel való összehangolását, oktatói állások öncélú létrehozása helyett. Más szóval a tanárok többet kellene dolgozzanak (nagyobb hallgatócsoportokkal), és olyan képzési programok keretében kellene oktassanak, amelyek megállják a helyüket a Piacon, nem pedig társadalom- és humántudományos programokban. Ezek az egyetempolitikák teljesen aberráltak, ártalmasak a román oktatás minőségére nézve, ezért elutasítandóak. A társadalom- és humántudományok jelentőségét az adja, hogy kritikai gondolkodást alakítanak ki, olyan állampolgárokat képeznek, aki bevonódnak a társadalmi és politikai problémákba, a „szolgáltatási gazdaságnak” nyújtott jelentős mértékű hozzájárulásukon túl.

Miért vesztésre ítélt a world-class egyetem-stratégia a helyi/regionális stratégiákkal szemben?

Ahhoz, hogy megértsük, miért vesztésre ítélt az Universitaria Konzorciumot alkotó egyetemek stratégiája, érdemes elolvasni azt a nyílt levelet, amelyet a Babeș-Bolyai Tudományegyetem vezetősége írt Románia Kormányának az államilag támogatott helyek elosztásának ügyében. A levél a kifinomult elitizmus példája, ráadásul szimptomatikus arra a neoliberális ideológiára nézve, amelyet a Konzorcium az utóbbi években agresszíven támogatott, és amelyre a Rektori Tanács most reagál. Fontos leszögezni, hogy az utóbbi években számos feszültség alakult ki a felsőoktatás finanszírozása miatt egyfelől a Konzorciumot alkotó öt egyetem, másfelől az ország többi egyeteme között. E feszültségek az Universitaria Konzorciumnak a Rektorok Tanácsából való önkéntes távozásában tetőztek,  tiltakozásként azzal a politikával szemben, amelyet a rektorok nagy része támogat.

A nyílt levél arra a dichotómiára épít, amelynek egyik véglete a hagyományos, nemzeti hagyománnyal rendelkező egyetemek, amelyek a world-class egyetemek modellje szerint kívánnak szerveződni (példaként a Harvard Egyetem jelenik meg, amely rögeszmésen tűnik fel számos dokumentumban az elmúlt évekből, és amelynek teljesítménye részben egy 37.6 MILLIÁRD dolláros befektetési alapon nyugvó költségvetésnek köszönhető – ami azonban feledésbe merül). A másik véglet pedig a helyi/regionális egyetemek, amelyek fejlesztési szerepe területi, és amelyek nem követelhetnek maguknak országos és nemzetközi jelentőséget. Ezeket az egyetemeket állítólag foglyul ejtette a „politikum”, ami „eltorzítja szerepüket és küldetésüket, és azt az elképzelést próbálja hitelesíteni, hogy nincsenek különbségek a román egyetemek között (a nemzetközi rangsorolások ellenére)”. A levél szövege ugyanebben az elitista hangnemben folytatódik, és azt hangsúlyozza: el kell ismerni, hogy az egyetemeket az elért kutatási kiválóság függvényében kell megkülönböztetni, és hogy az államilag támogatott helyek és a támogatás ezen kompetitív kritériumok alapján kellene elosztásra kerüljenek. Ez a megközelítés, amely az oktatási rendszer támogatásának az elosztását az egyetemek közötti versengéstől és ezek kutatási teljesítményétől tenné függővé, összhangban van az Universitaria Konzorcium utóbbi években elfoglalt álláspontjával. A levél legnevetségesebb része, hogy ezeket a politikai akadékoskodásokat egy „ideológiá”-nak tulajdonítja, valamint annak, ahogyan a „politikai beavatkozások” eltorzítják a valódi hierarchiákat. „Az idő és a világ mozgása” a world-class egyetemek oldalán áll, nem pedig „a jelenlegi politikum által érvényesített akadémiai ideológia oldalán” – állítja a nyílt levél.

 

Ám az igazság éppen ennek az ellenkezője. Semmi sem változtatta meg oly mértékben a romániai oktatási rendszert és a fennálló „hierarchiákat”, mint az a sajátos típusú neoliberális ideológia (amelyet az Universitaria Konzorcium magáénak vall), amely alapvetően meghatározta a romániai jobboldali erők által támogatott politikai döntéseket, valamint az oktatási rendszernek a Traian Băsescu által 2004 és 2014 között végrehajtott reformkísérleteit. A szakirodalom gyakran visszaél a neoliberalizmus fogalmával, azonban a romániai oktatás  egyértelműen egy olyan terület, amelyet a neoliberalizmus legártalmasabb formáival való kísérletezésnek vetettek alá. Korábban részletesebben írtam ezekről a reformokról itt, most csak röviden ismétlem meg az érvelést.

2001-ig az állami egyetemek között kizárólag szigorúan mennyiségi szempontok alapján osztották el a támogatást: az egyetem által bevonzott diákok száma alapján. 2002-ben először 4 minőségmutatót vezettek be, ezek száma 2003-ban 13-ra nőtt. Ezen minőségmutatók gyakorlatba ültetése két jól elkülöníthető területen eredményezett megkülönböztetést az egyetemek számára kiutalt támogatásban: az alaptámogatásban (a bevonzott hallgatók száma függvényében), valamint a kiegészítő támogatásban (a minőségmutatók függvényében). 2003-ban a minőségmutatók alapján a finanszírozás 12.7%-át, míg a mennyiségi mutatók (azaz az egyetemre beiratkozott hallgatók egyenértékűsített létszáma) alapján 82.3%-át osztották el.

A következő évtizedben ezek a minőségmutatók széleskörű differenciáláson mentek keresztül. Súlyukat egyre kompetitívebb támogatáselosztási mechanizmusokhoz igazították és újraigazították. 2006-ban (egy jobboldali kormány idején) a minőségi szempontok alapján történő támogatás elérte a 20%-ot, ami egy jelentős összegnek számít. 2011-re a kiegészítő támogatás aránya 30%-ra emelkedett az össztámogatásban. Ami azonban érdekes, hogy a strukturális módosításokkal egyidőben a teljesítmény fogalmának az értelmezése is megváltozott. Míg a 2002-es első értékelésekben még intézményes szempontból értelmezték (milyen intézményi változásokra van szükség ahhoz, hogy minőségi tudástranszfer jöjjön létre), a teljesítmény azóta fokozatosan a tanerők egyéni kutatási teljesítményét kezdte jelenti. 2002-ben a kutatási minőségmutató viszonylag kis hányadát képezte a teljes kiegészítő finanszírozásnak, 2011-re elérte a 23%-ot, jelenleg (2018-ban) pedig 40%-on állapodott meg. Ez ugyanakkor az az időszak is, amikor a román oktatási rendszer problémáit egyre inkább nem a megfelelő költségvetési elosztás, hanem a tanárok moralizálása és teljesítménye szempontjából oldották meg. Az oktatásban észlelhető katasztrófáért nem a nevetséges támogatás a hibás, hanem az egyetemi oligarchák, a tanárok hozzá nem értése és provincializmusa, a lusta tanerők, akik az akkori elnök, Traian Băsescu szerint nem dolgoznak eleget. Az elmúlt évtizedben végrehajtott oktatási reformok elsősorban az akadémiai tanerők fegyelmezésére irányulnak, olyan politikai intézkedések révén, amelyeket az oktatási rendszer kompetitivitásának ösztönzésére hivatott neoliberális ideológia alapján fogadtak el.

Diákok japánsztrákja a Bukaresti Egyetemen, 2018. április. Forrás: aktual24.ro.

 

Ennek az ideológiának a legtisztább kifejeződése az „Oktatási és kutatási politikák elemzésének és fejlesztésének elnöki bizottsága” – amelynek vezetője Mircea Miclea és két alelnöke az ideológia legvehemensebb támogatója, Daniel David és Daniel Funeriu – által kiadott hivatalos jelentés, amelynek címe Az oktatás Romániája, a kutatás Romániája. Ez a programadó dokumentum az egyik legkidolgozottabb neoliberális projekt, amelyet Romániában az elmúlt évtizedben készítettek. Ennek egy részletes elemzését itt közöltem, viszont egy minta a jelentésből elegendő ahhoz, hogy láttassa e reformok politikai és ideológiai radikalizmusát:

„Ez lefekteti az oktatási versengés alapját, az egyes iskoláknak az oktatási piacon történő elhelyeződését. A versenyképes ajánlatok nagyobb keresletet fognak kielégíteni, több diákot, és így több forrást vonzanak, a közpénzek áramlása a diákok választásaihoz fog igazodni. Másrészt a nem versenyképes kínálat az adott iskola marginalizálásához, végül megszüntetéséhez vezet majd, és infrastruktúrájának egy másik, versenyképesebb és a kedvezményezettek elvárásai számára relevánsabb iskola általi átvételéhez.”

Ez a jelentés aztán 2008-ban egy nemzeti oktatási reformstratégia elfogadásában öltött konkrét formát, amelynek címe Oktatás és Kutatás a Tudás Társadalmáért, egy lidércnyomásos szöveg, amelyből az alábbi két részlet paradigmatikus:

„A decentralizáció nem öncél; akkor van értelme, ha a rendszert hatékonyabbá, relevánsabbá, igazságosabbá és jobb minőségűvé teszi. Az állam minden eszközzel ösztönözni fogja a versenyt az oktatási rendszerben.”

„A verseny differenciálódást és hierarchiákat fog létrehozni, megmutatja, hol van a minőség, és tudni fogjuk, kit kell jutalmaznunk és kit büntetnünk.”

Mindezek a programtervezetek akkor válnak valóra, amikor 2011-ben, a Boc-kormány idején elfogadják az új oktatási törvényt, és Daniel Funeriu lesz az oktatási miniszter, aki az egyetemi finanszírozás egyik legversengőbb és legbrutálisabb formáját vezeti be. Ezek a reformok fantasztikus hatással lesznek a 2012-ben kapott pénzekre. A finanszírozás egy olyan számítási algoritmuson alapult, amelyben az egyetemek és a tanulmányi programok rangsorolása elsősorban a tudományos kutatás függvényében történt, ennek 40%-át tették ki a humán- és társadalomtudományi területek, és akár 60%-ot a reáltudományok. Az egyetemi költségvetés drámai mértékben vált függővé a tanerők tudományos termelékenységétől. Ez az a kontextus is, amelyben az egyetemeket tudománymérési mechanizmusok hálózzák be, amelyek figyelmesen számszerűsítik és ellenőrzik az akadémiai munkát: az egyes kiadványok, konferenciák, elnyert kutatási támogatások részletes beszámolóitól és szigorú méréseitől kezdve, el egészen az oktatási és adminisztratív tevékenység kollégák közötti értékeléséig.

Itt fontos két alapvető aspektust kiemelni. Először is azt, hogy az egyetemek versenyképességén alapuló finanszírozásának növelése egybeesett a felsőoktatás GDP-ből (bruttó hazai termék) való részesülési arányának jelentős csökkenésével. 2007-ben a GDP 0,41%-a volt, 2012-ben az elképesztő 0,29%-ra esett vissza. Ugyanez történt az egyenértékűsített hallgatói létszám alapján  történő támogatással, amely jelentősen csökkent, egészen addig, hogy a CNFIS (a Felsőktatás Finanszírozásának Országos Tanácsa)[iv] éves nyilvános jelentésében elismerte, hogy ha 2011-es támogatási mutatót hozzáigazítjuk az inflációs indexhez, akkor az nem éri el a 2003-as szintet. Így tehát az egyetemek közötti versengés jelentős növelésével van dolgunk, egyidőben a támogatás csökkenésével. A román egyetemeket ez a közpolitikákba átfordított ideológia az egyre kisebb finanszírozásra irányuló egymás elleni harcra buzdította. Ez teremtette meg egy olyan új narratíva intézményesítésének feltételeit, amely az oktatási rendszer strukturális gyengeségeit az alul pedagógusok és intézmények moralizáló trópusává változtatta.

Másodsorban, a tudományos szereplők versenyképességén alapuló támogatás-elosztási mechanizmus tétje nem az egyetemi oktatás minőségének növelése. Ennek a mechanizmusnak nem az a célja, hogy olyan minőségi standardokat generáljon, amelyek elérése automatikusan pénzbeli díjazást eredményez. Logikája elsősorban a szereplők közötti versengés generálása és teljesítményük egymáshoz viszonyított, nem pedig reális minőségi küszöbértékek elérése szerinti kódolása. Lássunk egy magasröptű példát. Ha az összes egyetem elérné a sokat hivatkozott szintet, a Harvardét, és hasonló fenomenális kutatási eredményeket produkálna (minden egyetem ugyanolyan kiemelkedő outputot mutatna), akkor a jelenleg felépített mechanizmus mindenikük számára pontosan ugyanazt – vagyis a megfelelő működéshez elégtelen – támogatást biztosítaná. Ugyanez történne akkor is, ha minden román egyetem kétszer vagy ötször jobb lenne, mint a Harvard. A mechanizmus tétje nem az oktatás minősége, hanem a versengés. Csak akkor kapsz pénzt, ha sikerül megelőznöd a másikat. Ha az átlag a Harvard, egy egyetem csak akkor kap több pénzt, ha ezt az átlagot meghaladja. A jelenlegi rendszert egyáltalán nem érdekli a kiválósági küszöbértékek meghatározása és ezeknek a támogatás elosztásával való összehangolása. Elsősorban arra irányul, hogy minden egyetemet arra kényszerítsen: legyen versenyképesebb, mint a többi. Ez azt jelenti, hogy strukturális szinten vannak olyan egyetemek, amelyek nyernek, és olyanok, amelyek veszítenek. Egyetemek, amelyeknek van pénze, és egyetemek, amelyeknek meg kell tanulniuk kezelni a jelentős költségvetési hiányokat. A minőség másodlagos ebben a folyamatban, a versenyképesség a tét, és a követendő modell a Piac.

Miért elhibázott ez az egyetemek versenyképességén alapuló neoliberális finanszírozási ideológia, és mi a teendő?

A jelenlegi finanszírozási mechanizmus abból a téves előfeltevésből indul ki, hogy az egyetemek olyan szabad szereplők, akik tisztességesen versenyeznek az ország más egyetemeivel, és ez a versenyképesség jellegzetesen meritokratikus. Az már feledésbe merül, hogy ezek a „hagyományos egyetemek” több évtizednyi támogatási és állami beruházási háttérrel rendelkeznek, valamint olyan infrastruktúrával, amelyet nem saját forrásaik és vállalkozói képességeik alapoztak meg, hanem az, hogy a kommunista és posztkommunista időszakban az állam hatalmas összegeket utalt ki ezen intézmények megerősítéséhez. Ahhoz, hogy az egyetemekről egyenlő esélyű versenytársakként beszélhessünk, a helyi/regionális egyetemeket (amelyek közül sok 1989 után jött létre) következetesen finanszírozni kellene az állami költségvetésből, és olyan infrastruktúrát kellene kialakítani, amely megteremti számukra a minőségi oktatás lehetőségét. Lévén, hogy az Európai Unióban továbbra is Romániában a legalacsonyabb az egyetemet végzettek aránya, fontos, hogy ezeket a „helyi/regionális” egyetemeket pénzügyileg megerősítsék ahelyett, hogy leépítenék. Több diplomásra van szükségünk, és ez csak úgy érhető el, ha ezek az egyetemek működőképesekké válnak, és megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkeznek ahhoz, hogy minőségi oktatási programokat szolgáltassanak.

  1. Bukarest, Kolozsvár, Iaşi és Temesvár rendkívül költséges városok lettek, amelyek valósággal hozzáférhetetlenek sok, vidékről vagy rászoruló családokból származó romániai fiatal számára. Románia egyike azon országoknak, ahol az egyetemi oktatáshoz való hozzáférés tekintetében a legnagyobb a vidék/város egyenlőtlenség. Mindezeknek a személyeknek közel fekvő helyi/regionális egyetemekre van szükségük, amelyek lehetővé teszik számukra az egyetemi tanulmányok hatalmas kiadásoktól mentes elvégzését. Számos történetet ismerek olyan, ezekre a hagyományos egyetemekre beiratkozott diákokról, akiknek abba kellett hagyniuk a tanulmányaikat és haza kellett térniük, mivel ezekben a nagyvárosokban a lakásbérleti díjak megfizethetetlenek. Az általunk kívánt oktatásnak inkluzívnak kell lennie. A fent említett városi központok az utóbbi években jelentős gazdasági fejlődésen mentek keresztül. Ezen gazdasági növekedés részben éppen annak köszönhető, hogy a befektetőknek ezekben a városokban nagyszámú egyetemet végzetthez van hozzáférésük. Az új vállalkozások és munkahelyek impliciten az adóbevételek fontos forrását jelentették, ami lehetővé tette ezeknek a városi központoknak a gazdasági, társadalmi és kulturális átalakulását. Romániában a gazdaságilag hátrányos helyzetű régiók kisvárosainak megfelelő egyetemi központokra van szükségük, amelyek képesek hozzájárulni e területek fejlődéséhez. Jól képzett diákokra van szükségük, de jól képzett egyetemi szakemberekre is. Az általunk kívánt oktatásnak közösségi fejlődést, nem pedig dzsentrifikálódást kell előidéznie.
  2. Ez nem azt jelenti, hogy szemet kell hunynunk a helyi/regionális egyetemek problémái és az általuk kínált oktatási szolgáltatások gyenge minősége fölött. Ugyanakkor tudatosítanunk kell, hogy a jelenlegi, versenyképességre alapozott finanszírozási mechanizmus egyáltalán nem oldja meg ezeket a problémákat. Csupán annyit tesz, hogy elveszi a pénzt ezektől a gyenge egyetemektől, és az erőseknek adja. Tekintve, hogy az egyetemi oktatás krónikusan alulfinanszírozott, ezek a versengésen alapuló költségvetéselosztási mechanizmusok egyenértékűek azoknak a feltételeknek a strukturális újratermelésével, amelyek miatt ezek az egyetemek gyenge minőségűek. Most konstatáljuk, hogy gyengék, és olyan versengő mechanizmust hozunk létre, amely biztosítja, hogy továbbra is gyengék maradjanak. Itt is pontosan ugyanaz a neoliberális mantra érvényesül, amely az oktatási források strukturális hiányának felismerése helyett az ilyen egyetemek oktatóit teszi meg bűnbakká, mint akik lusták, korruptak és provinciálisak, és amely azt szajkózza, hogy ez az emberi erőforrás-reform helyettesítheti az adekvát intézményi reformot és az ennek megfelelő finanszírozást. Amire szükségünk van, az egy olyan államilag finanszírozott szervezet (az ARACIS nem megfelelő, és a helyzet meghaladja), amely hiteles mechanizmusokat hoz létre az oktatás minőségének ellenőrzésére, és szigorú akadémiai normákat vezet be. Románia egyike az EU legalacsonyabb oktatási költségvetésű országainak. Egy valódi oktatási reform valós fejlődési lehetőségeket teremt, megfelelő költségvetési forrásokat utal ki, és gondoskodik a pénz megfelelő elköltéséről. Ha a kutatás fontos az egyetemek számára, akkor jelentős pénzeszközöket kell fordítani a kutatásra. Ha a tudományos mobilitás fontos, akkor mobilitási támogatásokra van szükség. Ha a tantervfejlesztés fontos, pénzeszközöket kell fordítani a szakmai továbbképzésre és a tanerők tanulmányutaira. Pillanatnyilag nincs ilyesmire pénz a „hagyományos egyetemeken”, még kevésbé a helyi/regionális egyetemek esetében.
  3. Az Universitaria Konzorcium egyetemei kapják továbbra is (a költségtámogatott helyek számának csökkentése után is) a legtöbb helyet és költségvetési támogatást, mind az alapfinanszírozás, mind pedig a más egyetemekkel szembeni versenyképességtől függő kiegészítő finanszírozás formájában. A BBTE például 2017-ben a rendszer a második legnagyobb támogatásában részesült (a Bukaresti Műszaki Egyetem után), 201.664.422 RON-ban. Paradox módon azonban ennek ellenére a BBTE számos kara strukturális költségvetési hiánnyal küzd. Mínuszban vannak. Bár ezek a karok évente több száz diákot iskoláznak be, a kiutalt pénz nem elegendő a megfelelő működéshez. A BBTE által e komoly problémákra adott állandó válasz az, hogy egy még versengőbb finanszírozási mechanizmust támogat, lehetőleg visszatérve a Funeriu-időszakhoz (2012-2013), amikor a hagyományos és helyi/regionális egyetemek közötti finanszírozási különbség a maximumon volt. A neoliberális kormányzati intézkedéseknek ez a politikai támogatása még inkább megosztja az oktatási rendszert. Ez magyarázza a Rektorok Nemzeti Tanácsa és a Konzorcium egyetemei közötti konfliktusokat. Ez magyarázza az OM-nek az állami költségvetésű helyek átszervezésére vonatkozó aberráns döntéseit, amelyek az egyetemek többségének az érdekeit és pozícióit hálózatosítja. Mindaddig, amíg a Rektori Tanács továbbra is demokratikus testület marad, amellyel a CNFIS és a CNSPIS konzultál az egyetemek finanszírozásáról, a Konzorcium álláspontja nem nyerhet.

Amit a BBTE-nek (és a konzorcium más egyetemeinek) tennie kellene, az pontosan az ellenkezője annak, amit most tesz. El kellene ismernie, hogy még akkor is, amikor a legtöbb pénzt kapta, az nem volt elégséges a jó működéshez, és ha ez igaz az olyan egyetemeken, amelyek sok pénzt vonzanak, méginkább érvényesnek kell lennie olyan egyetemek esetében, amelyek kevés pénzt kapnak. Szolidarizálni kell ezekkel a helyi/regionális egyetemekkel, és egyszersmind egy közös frontban, közösen kérni az oktatási költségek GDP-arányának a növelését. Egy ilyen stratégia jóval hatékonyabb volna, mint az érdemes és érdemtelen egyetemek szembeállítása. A helyzet annyira drámai, hogy az általános sztrájk és az oktatási tevékenységek meghatározatlan idejű felfüggesztése soha nem volt még igazoltabb. Arra van szükség, hogy nyilvános tiltakozással követeljük a GDP-nek azt a 6%-át, amelyet Románia valamennyi parlamenti pártja megígért. A szolidaritás és a közös front helyett azonban aktívan támogatjuk azt a neoliberális ideológiát és azokat a versengés-politikákat, amelyek a rendelkezésre álló kevés forrást a világszínvonalú egyetemek között osztja szét a helyi/regionális egyetemek kárára. És van még egy nevetséges félreértés, amely ezeket a neoliberális átrendeződéseket nem egy pontos genealógiával és történelemmel rendelkező ideológia termékeinek tekinti, hanem technokrata, tárgyilagos intézkedésekének, amelyek összhangban vannak „a jelennel és a világ folyásával”. Az 1996 és 2000 között zajlott gazdasági szerkezetátalakítás, a sokkterápiák, valamint a tömeges privatizáció és az iparmentesítési folyamatok után, amelyek soha nem látott gazdasági és társadalmi katasztrófához vezettek a régióban, bizonyos időbe telt, hogy észrevegyük: Románia valójában Közép- és Kelet-Európa legbrutálisabb neoliberális közpolitikáival kísérletezett. Akkor is a nyugati országokhoz való fölzárkózásra hivatkoztak. Ugyanez érvényes a romániai oktatási reformokra is – a térség egyetlen országa sem reformálta oktatási rendszerét ilyen radikális intézkedésekkel, messze mi lettünk az egyetemek versenyeztetésének legelkötelezettebb követői. Megtanultunk egyre kevesebb pénzért egyre durvábban harcolni egymással,  ahelyett, hogy együtt próbálnánk kimozdítani azokat a politikai és ideológiai mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik a romániai oktatás krónikus alulfinanszírozását.

Forrás: Sorin Gog: Ministerul (Sub)-Educației Naționale, Consiliul Național al Rectorilor și strategia perdantă a universităților ‘World-class’ din România. 17.04.2018.

Az UB diákjai és tanárai tiltakoznak az államilag támogatott helyek számának csökkentése ellen, 2018. április 19-én. Forrás: aktual24.ro.


[i] A konzorcium a következőkből áll: a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Iaşi-i Alexandru Ioan Cuza Egyetem, a temesvári Nyugati Egyetem, a bukaresti Gazdaságtudományi Akadémia és Bukaresti Egyetem.

[ii] CNSPIS – A román nyelvű elnevezés: a Consiliului Național de Statistică și Prognoză a Învațământului Superior rövidítése. (szerk. megj.)

[iii] UB – a Bukaresti Egyetem román nyelvű elnevezésének, az Universitatea București-nek a rövidítése. (szerk. megj.)

[iv] CNFIS – a Felsőktatás finanszírozásának Országos Tanácsa román nyelvű elnevezésének (Consiliul Național de finanțare al Învățământului Superior) rövidítése. (szerk. megj.)

[v] ARACIS – a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság román nyelvű elnevezésének (Agenția Română de Asigurare a Calității în Învățământul Superior) rövidítése. (szerk. megj.)

Hozzászólás

Hozzászólás