Závada Péter versei

LUNA

Omar Ba: Noeud

A hegy leheletében
forognak, könnyű panírban:
újvilági keselyűk,
viharmadár-alakúak.

A vörösbegyekben a mágneses
erővonalakat érzékelő szerv
mint tébolyult riasztó jelez,
tollmellényükön átsugárzik.

És mi fönt, a tetőteraszon,
a nagy neonfelirat betűinek takarásában,
melyek éppoly értelmetlenek visszafelé,
mint amilyen sokat odafelé olvasva
ígérnek.

Vagy mégsem: a LUNA fordítva ANUL,
és már készülődik is a láthatár mögött
a kérdőre vonhatatlan egyenlet,
melynek eredménye a hold,
a fényárban úszó apartmankomplexumok,
a nullával osztott éjszaka.

Az árnyékok mindent négyzetre emelnek,
és ami sötétedés előtt még
elhanyagolható részlet, egyszerre
fontossá válik a sejthető egészhez.
Csak töredékére vannak szavaim
annak, amit látok.

THOMAS GARRISON NAPLÓJA

2018. 02.05., EL ZOTZ-I ÁSATÁS,
PETEN RÉGIÓ, GUATEMALA

Omar Ba: Afrique Pillages Arbres Richesses

 

1. Nem akartam elhagyni a gyerekkor tereit,
a tágas szobát, a pincét, mely végig ott volt,
én mégsem jártam benne. Tudtam, amint kilépek
a házunk ajtaján, a távolság úttá kövül köztem
és aközött, aki azután leszek.

Fehér alapon fehér betűk: gondolatban még
a gyapotföldeket feliratozom. A vérem
már csak egy dolgot ismétleget: az eltemettet
várost, hogy tudjam, mágnesként nem akármely
romtemplom vonzza, ám hogy melyik,
elhallgatja előlem.

2. A dzsungel egy hétemeletes maja piramist is
eltüntethet, de a lézer megtalálja. Ahogy egyre
mélyebbre merészkedünk a kakaófák sűrűjében,
a lépcsőkön leopárdok gömbölyödnek össze,
mint a meggyulladt papír.

A kövek némasága átúszik rajtam,
magával ragadja szívdobogásom.
Lélegzetem párájából új piramis emelkedik
egy, még ismeretlen mondatban.

3. Soha nem azt mondom, amit mondani akarok.
Mikor nem szólok, akkor is csak elhallgatom
a különbséget aközött, amit elbeszélni sikerült,
és amit szerettem volna. Ahová mit sem sejtve
kilyukadok a mondat féregjáratán át.

Az emlékezet, mint egy kristálypohár,
a felejtés szürkületébe hullik.
Hangokra robban, és a hangokból tükör épül,
melyben a jelen nézi magát.

4. A dolgok El-Zotzban legkevésbé önmagukra
hasonlítanak. A faluból jött lány
sem ismerte föl a szerelmét.
Ki vagy, így szólt, te gyönyörű, férfias ajtó?

Mióta legutóbb itt jártunk,
valaki a hegyeket a láthatáron túlra
vonszolta, ahol a rothadó nap húsát
hangyák lepik. Valaki elcipelte hátán
a tegnapokat. Saját súlyának
többszörösét is elbírja a szív.

5. Gyalog szelem át a zivatar téglatestét.
A gyapotföldeken túl már a megszokás kényelmes sávjai.
Behúzódom a legyezőpálmák védelmébe.
Egymáshoz simul két függőleges várakozás.

 

AZ ISMERT VILÁG TÉRKÉPÉNEK ÚJRARAJZOLÁSA

Omar Ba: Promanade Masquée

 

Apám helyett apám volt a torony.
Bástyafokait a tengeri hegemónia mossa.
Mint szigorú arcélt, gondolatban
továbbrajzolom a mór stílusú erkélyeket.

Ifjúkoromról keveset tudni. A kor igényei
szerint matematikát és hajózást tanultam.
Mutatóujjam meghosszabbításaként
szerkesztő egyenesek indultak egy kisajátított
fűszerkereskedelem partjaihoz.

November huszadikán felizzott,
és átszáguldott egy név a várakozáson.
Mikor a portugál zászló alatt megkerültük
a Jóreménység fokát, a Leonidák
türkizre festették a partokat.

A hajók az én szilánkjai. Megsokszorozódnak
a víz tükörtermeiben. A szemközti kolostor
timpanonján újrajátszódik egy legenda
a nyugvó anyagban.

Mit számít kegydíj, birtok, lovagi cím
— szól a torony — , ha Mozambikban folyót
nevezhetsz el a rézről? Mit négyszáz hamuvá
égett asszony és gyerek, ha az árbócra
kifeszíthetsz egy új, jövedelemezőbb korszakot.

Hozzászólás

Hozzászólás