Csehy Zoltán versei

Türtaiosz dalain

Ugyan, kölyök, ki mondta, hogy a meggyalázott
szentély nem bordélyház, hogy a kínzókamra
nem tornaterem? Csak megyünk táborról
táborra, hegyről hegyre,
és nőket, fiúkat erőszakolunk: aztán görög módra
pengetjük a lantot, és lemossuk egymásról a vériszamós
férfiszagot. Türtaiosz dalain nőttünk,
az égett bőr, a felnyársalt hús szagában rekedt
sajtófotósok azóta keresik a megfelelő szöget, hogy
látsszon történelmi jelentőségünk.

Egy gondosan megmunkált
bronz kapuszárny reteszével szétvert nyakszirt,
egy míves kelevézzel átfúrt comb: ez a mi iparunk.
Akár a költők, vagy a szeretők,
sosem volt metaforákká roncsoljuk a ringyó testet.

Bede Kincső fotója

A vers mélysége

Olty Péternek

A kürtőjébe, ha követ vetsz,
ha mélységes kútjába ereszted piciny vödrödet,
ha az Etnába ugrasz, mint a testet unt bölcselő,
vagy fokozatosan merülsz le, mint Nemo kapitány:
előbb a jambusok aljnövényzete, néhány
rímzátony, pár kiszámíthatatlan retorikai
együttállás, örvényes érzelmek,
a vers mélységéhez akkor sem érsz el.
A vers mélysége egyszer csak ott lesz.
Mint szemölcs a bőrön, folt a gatyán.
Ott lesz, ahol nem vártad, és könyörtelen lesz,
szédítő és extatikus. Fájdalmas. És elbeszélhetetlen.
És a legszomorúbb, hogy rajtad kívül nem fogja látni senki.

Bede Kincső fotója

Hozzászólás

Hozzászólás