Borbáth Péter: Elhagyni bunkert, barlangot

Sürgetett az idő. Délelőtt összegyűltek, meg kellett beszélni, hogy mi legyen. Ki megy, ki marad? A zajkereskedőnek, Ankitnak és Nirunak mindenképp mennie kellett. Sündör ki nem hagyta volna ezt a kalandot, no meg a fényenciklopédiát is bővíteni akarta. Tivonul Buffogó amúgy is mindig úton volt, csak megvonta a vállát:

– Menjünk!

Mirminyó élete nagy részét ebben a barlangban töltötte, ez volt az otthona. Most mégis azt érezte, mennie kell, az ő segítsége nélkül aligha találják meg Niruék és a zajcsaládok menedékét. És annyira vágyott arra a tájra, arra az illatos, szagos országra, ahol született, hogy úgy érezte, ha most nem indul neki, soha többé nem fog már eljutni oda.

Mirminyónak nagyon sok holmija volt, hogy pakoljon össze ennyi mindent? Ült a barlang közepén, körülötte ruhák, edények, orvosságok, képek, nagyon sok pici tárgy. Bocskoján előállt a legnagyobb szekérrel, de Mirminyó aggodalma csak nem múlt. Mert a tárgyak java részét ugyan el tudja vinni Bocskoján, de a szekér rázkódik a köves úton, az edények megrepednek, hozzájuk se fér útközben. És különben is, hova tegye őket majd az új otthonában? Itt mindennek megvolt a helye, de ott azt sem tudhatja, mi vár majd rá.

részlet Nick Cave Until című installációjából

Végül úgy döntött, mindent itt hagy a barlangban.

– Hát nem hozol magaddal semmit? – nézett rá Bocskoján a hordók mögül.

– Csak néhány ruhát, takarókat, egy nagy kondért, kőkanalakat, más nem kell.

– De, felfér! Felfér a nagyja!

– Nem kell, itt marad minden.

– De ide nem biztos, hogy…

– Tudom, ide nem biztos, hogy  visszajövünk .

Mirminyó olyan nyugodt volt és eltökélt, hogy most Bocskoján bizonytalanodott el. Az előbb még azt méricskélte, hogyan férhet el a sok holmi mellett minél több demizson, hordó, de most mintha kicsúszott volna a talaj a lába alól. Rájött, hogy valójában ő, Bocskoján, az, aki egyáltalán nem akar innen elmenni. Hirtelen nem is volt olyan vonzó a végtelen mennyiségű rozsdalékészlet reménye. Nekitámaszkodott a barlang falának, kőbőre belesimult a falba, pár méterről már ki se lehetett venni, hol végződik Bocskoján, hol kezdődik a szikla. Mirminyó odalépett hozzá, úgy simított végig Bocskoján kőfején, mint nagyon rég.

Sündör és Niru izgatottan csomagoltak, újra együtt indulnak útnak. Sündör nyakában ott lógott a napvadászatról megmaradt napállatka, Niru zajcsaládjai megfértek a zajkereskedő szekerén.

Most ott álltak útra készen: Sündör, Ankit és Niru izgatottan, Tivonul zordan, mint egy középhegység, Mirminyó szokatlanul derűsen, Bocskoján szokatlanul szomorúan, a zajkereskedő türelmetlenül topogott a lábával. Zazil viszont nem volt sehol.

– Biztos itt akar maradni, nem hinném, hogy magára hagyná a bunkert, a találmányokat – mondta Bocskoján, aki legszívesebben visszaslisszolt volna a barlangjába.

Niru és Bocskoján átmentek Zazilhoz, aki nagy munkában volt: precízen összetekerte a nélkülözhetetlen találmányok tervrajzait, és egy vízhatlan, törhetetlen hengerbe zárta a papírokat. Végül kijött, bezárta a bunkert, aktiválta az álcabokrokat, és kezében a hengerrel elégedetten fordult Niruék felé.

– Hát velünk jössz? – kérdezték szinte egyszerre.

– Ki nem hagynám. Különben sem lenne túl sok esélyetek az ötleteim nélkül – mondta fontoskodva Zazil.

– És a találmányok? – dermedt le Bocskoján.

– Nem gondolod, hogy hagyom illetéktelen kezekbe kerülni – mosolygott Zazil. És ebben a pillanatban tompa dörrenés futott végig a föld alatt, a bunkerajtó leselkedőnyílásán apró füstcsík kígyózott elő.

Bocskoján szólni sem tudott, aztán csak kinyögte:

– Te, te felrobbantottad a bunkeredet meg a találmányokat?!

– Találmányok, dehogy találmányok, ezek csak fércek, próbák, mind selejt! – kerepelt Zazil. – A tökéletesített tervek itt vannak nálam! Jól fog jönni egy kis alkotói szabadság, egészen fel fog frissülni az elmém ezen a kis kiránduláson!

Bocskoján teljesen össze volt zavarodva: Mirminyó gond nélkül hagyja itt egy élet munkáját, Zazil csak úgy megsemmisíti a találmányait, hát mi történik itt? Megkérte Zazilt, zárja le neki valahogy a barlangját, hogy ha egyszer mégis vissza tudnának jönni, meglegyen nekik ez a hely. Zazil morogva szerelt fel egy törhetetlen, nyithatatlan zárat a barlangra.

(Részlet a Csimota Kiadónál 2018 novemberében megjelenő Együtt a Pörkeföldre című kötetből. A regény egy másik részlete itt olvasható.)

Hozzászólás

Hozzászólás