Láng Orsolya: egy strucctenyésztő nyara

 

Albert Camus-nek és Németh Gábornak

a francia orvostanhallgató az aznapi híreket böngészte
mellettem, míg a sofőr hangosan hallgatta a zenét
néha átkiabált valami választ a mellette ülő lánynak
honnan van ilyen jó kocsija, kérdezte váratlanul a francia
talán a pénzügyben dolgozik, vagy biztosítási ügynök
először meg sem hallotta, hasítottunk az autópályán
aztán, hogy az építészmérnöki egyetem hallgatója
a barátnője pedig IT-fejlesztést tanul, ő is diák
a francia elismerő csettintést hallatott, amelyet
levágólagos á hang követett, majd: akkor bizonyára
gazdagok a szülők, hát, ahogy vesszük
jött a feszengő, némiképp mégis büszke válasz
mindez románul, az egyik félről lágy, könnyű akcentussal

ez a csettintés aztán az út végéig többször visszatért
mindannyiszor a helyi viszonyokra, a szembeötlő
különbözőségekre vonatkoztatva, vagyis olyan dolgokra
amelyek egy helyinek megszokottak, akkor is, ha kényelmetlenek
egy jövevény számára újszerűek, de az érintettség hiányában
kényelmesek, ú.m. pl. gazdasági helyzet, szociálpolitikai berendezkedés
kulturális szokások
azon is csodálkozott, hogy kisebbségi létemre ilyen jól
beszélek az ország számomra idegen nyelvén
pedig meg kell hagyni, ő jobban beszélt

©Láng Orsolya

Marseille, ezt is úgy ejtette, ahogy
egyikünk sem tudta volna utána mondani
félhangon futotta át a legfrissebb támadásról szóló rövidhírt
amit elsőre megértettem, egy szó volt: couteau
s amit másodjára: mort
ismertem ezt a nyelvet, idegen volt, mégis jól ismertem
kibomlott körülötte a szemantikus mező
egyből láttam a kiszáradt, poros hegyoldalt a megsemmisítő
verőfényben, a dűnéken hatalmas fekete ciprusok
a kőszínű masztixfák övezte roppant, sima öböl
ahol az ember jelentéktelen, a víz súlyos és néma
a nap gyilkos tüze
hullámokban zúdul alá

a tengerparton minden reggel olyan, mintha
a világ első reggele volna
és minden nyári este a világvégét ünnepli

multiples coups és radicalisée
jobban odafigyelve még ezeket is kihámoztam
pár sorral alább kiderült, a tettes már ott nőtt fel
helyi lakos, másodgenerációs
egy rendőr lőtte le, miután
több szemtanú szerint Allah Akbar-t kiáltott

miután kiszálltunk, együtt mentünk még egy darabon
az albérlete és a központ egy irányba esett
még megkérdeztem tőle, miért pont ide
miért pont ezt az országot választotta, hogy éveket töltsön itt
az egyetem miatt, mondta, sokkal olcsóbb, mint bárhol
és már nem is érzi magát egyedül, hiszen lassan külön kis
negyedük van benne a franciáknak, akik közül
legtöbben arabok

jólesett egy közös idegen nyelven csevegni
és hogy hevenyészett összetartozásunkat egy finom
és odaillő utalással megpecsételjem, egyúttal
utólagosan is legitimálva rácsodálkozását
a drága autóra, amelyben olcsón utazhattunk
megvillantottam egy másik, emelkedettebb dimenzióját
a bekebelezhető javaknak
és megemlítettem Camus nevét
tőle ismerem a couteau szót, mondtam

tudja, kiről van szó, mondta, nem túl határozottan
bár nem olvasott tőle semmit
nem érdekli az irodalom, vonta meg a vállát
persze, bólintottam buzgón, nem is azért, csak
mintegy mellékesen jutott eszembe
annyira lesújtott, hogy az első francia, akivel
beszélgetek, nem ismeri a prototípust, a sok
másolat és hamisítvány közül nem villan ki vakító
egyértelműségével az eredeti
késpenge egy tengerparton heverő test kezében

aztán elkanyarodott a bentlakások felé, a kőfal mellett
hiába néztem utána, nem fordult vissza
azt hiszem, telefonálni kezdett
kihulltam a fejéből, ahogy hátat fordított
mintha soha nem is találkoztunk volna
bár kétségtelen, egy ilyen alkalmi úton együtt utazók
a kénytelenül megosztott téren kívül nem osztoznak másban
kivéve, ha úgy alakul az utazás maga, hogy az megpecsételi
sorsukat, közös véget kerekít a párhuzamos életeknek
mint a leszakadó Szent Lajos király hídja

álltam ott a sarkon még egy darabig

ismerősöm, akihez megérkeztem, egy struccokról szóló
természetfilmet hozott szóba, melyet azelőtt látott egy francia adón
tudtam-e például azt, kérdezte, hogy a násztánc napokig eltarthat
az egymást választó példányok pihenés nélkül üldözik egymást
étlen-szomjan a sivatagban, addig, ameddig ki nem fulladnak
akkor egymásba esik hím és nőstény, bódultan egyesülnek
a tojásokat felváltva őrzik, a nőstény nappal, a hím éjszaka
a fekete kakas szinte láthatatlan a sötétben
talán akkor több a leselkedő veszély is

aznap éjjel strucctojásokkal álmodtam
hogy ezeket a tojásokat és a forró homokdűnéket a szobámban őrzöm
nagy teljesítményű izzók fényében
a francia orvostanhallgatóval együtt
és amikor kikelnek, kinyitjuk nekik az ajtókat, és szélnek eresztjük őket
ráuszítjuk a világra ezeket az oszlopokon közlekedő
antropocén dinoszauruszokat
rájuk bízva a boldogulás útjait

©Láng Orsolya

Hozzászólás

Hozzászólás