Tüntetés a tudomány és az oktatás szabadságáért

December elsején véglegesen eldől, hogy maradhat-e Magyarországon a Közép-európai Egyetem (CEU). Ennek apropóján az Oktatási Szabadságot csoport november 24-én, szombaton 14:00-kor egy, a budapesti Fővám térről induló tüntetést szervez a magyarországi felsőoktatási és tudományos műhelyek leépítése és ellehetetlenítése ellen. A tüntetés után elfoglaljuk a Kossuth-teret.

A students4ceu csoport felhívására magyar állampolgárok egy, a miniszterelnöknek címzett levél kitöltésével csatlakozhatnak az egyetem elkergetését kísérő tiltakozáshoz. A levélsablon és pár példa itt érhető el. A kitöltött leveleket a Madarasz_Levente@phd.ceu.edu és a PomiechowskaB@ceu.edu címekre lehet elküldeni legkésőbb november 25-ig, azaz vasárnapig.                                                                                

Ismétlésként, az Orbán-kormány:

   – megvonja a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek finanszírozását, illetve bele kíván szólni az ott folyó kutatásokba (részletek itt és itt)

   – privatizálni tervezi a Corvinus Egyetemet. Az ott tanuló diákok számára megszűnik az ingyenes oktatás lehetősége, az ott dolgozók pedig elvesztik közalkalmazotti státusukat – könnyebben válnak kirúghatóvá (részletek itt és itt)

  – rendeleti úton, felelős szakmai testületekkel (Akkreditációs Bizottság) történő konzultáció hiányában betiltotta a társadalmi nemek tanulmánya szakot (részletek itt és itt).

Alább a szervezők felhívását közöljük:

November 24-én már csak egy hét fog elválasztani minket a CEU Budapestről való kiűzésétől. A támadás a CEU ellen egyben támadás a tudományos és oktatási szabadság, a jogállam, az egyetem 1500 oktatója és alkalmazottja, sőt az Európa alapköveit jelentő demokratikus alapértékek ellen. Orbán hadjárata a szabad és kritikus gondolkodás ellen nem a CEU vegzálásával kezdődött és nem is azzal fog véget érni. Vonulj velünk megint utcára, hogy így követeljünk tudományos és oktatási szabadságot Magyarországnak. Álljunk ki a tudományos és oktatási szabadságért! Álljunk ki a CEU-ért!

Felszólítjuk a magyar kormányt, hogy:

1.) Írja alá a CEU-szerződést
2.) Szüntessen be minden felsőoktatási és kutatási cenzúrát
3.) Biztosítson minőségi, hozzáférhető, független és megfelelően finanszírozott oktatást és kutatási lehetőséget

Egy önszerveződő hallgatói csoportként arra buzdítjuk azokat, akik hisznek a független tudományban, hogy csatlakozzanak hozzánk, hogy megmutassuk elkötelezettségünket a kutatás szabadsága mellett Magyarországon. Küldjünk egy határozott és egységes üzenetet Magyarország kormányának: nem nézzük tovább tétlenül az akadémiai szabadságot ért támadásokat!

A gyülekező után az ELTE BTK, a CEU és az MTA érintésével a Kossuth Térre vonulunk ahol beszédek hangoznak el.

Hozzászólás

Hozzászólás