A családi ezüst

Az ismeretlen szerzői név Nádas Magdát rejti, akinek az asszonyneve az Aranyossi. A híres író nagynénje ő, Nádas László nővére, öccse öngyilkossága után a kamasz Péter gyámja. Évekig egy fedél alatt éltek az „úri házban”, erről a Párhuzamos történetekben sokat olvashatunk – a viszályos együttlakás és a rokonokkal meg a roncsolt, álságos polgári életformával, a „családi kóddal” való szakítás a nagyregény egyik vezértémája. Nádas Magda és a regénybeli Erna asszony alakja fedik egymást, mégis csillagtávolságra vannak, mert Lippay Lehr, szül. Demény Erna a fiktív világ lakója, az írói képzeletben ezernyi különböző valóságszemcséből összegyúrva; de ha van egy személynek „esszenciája”, akkor az emlékezetes regényalakban föllelhető Aranyossi Magda megigéző lényének párlata, noha turbánjai a német Isolde Döhring fejére repültek.

Hangsúlyos azonban, hogy két különböző szinten járunk, és csak metafizikai kapcsolatokat teremthetünk az élő meg a képzeletbeli alak között. Hogy s mint megy végbe a transzponálás az író elméjében és lelkében, az idegrendszer labirintikus vezetékein haladva s a szívet is útba ejtve, azt nem tudhatjuk meg soha – ez nemcsak Nádas Péter, hanem a művészi alkotófolyamat, az imaginációs munka, az írás titka.

Érdekes-e, és ha igen, mért érdekes számunkra, akik szeretjük Nádast olvasni, Aranyossi Magda (1896—1977) emlékirata, mely eredetileg (hamisítva) 1978-ban jelent meg a Kossuth Könyvkiadó „Nők a történelemben” sorozatában, R. Török Piroska szerkesztésében, Rendszertelen önéletrajz cím alatt? A kézirat átesett Szabó Ágnes évekig elhúzódó elvtársnői lektorálásán, ami cenzúrázást, a Párt ízlése szerinti átfazonírozást is jelentett – ezért hamis az eredeti, bár még ekkor sem tekinthették eléggé pártszerűnek, így kerülhetett a címbe a „rendszertelen” jelző. A „rendszeres” önéletrajz bizonyára az adminisztrált, szamárvezetővel készült, tehát a még ennél is hamisabb önéletrajzot jelentette.

Ámde most a Jelenkornál nagyszerű szerkesztői intervenciókon esett át ez a régi Rendszertelen önéletrajz. A cím is megváltozott, a hamis eredeti első fejezetének címe került a borítóra: Én régi, elsüllyedt világom, ami kicsit ásatagon hangzik, viszont az értelme az előző kiadás óta kiterjedt, hiszen a nagypolgári miliő után az elvtársi, mozgalmi, valamint a pártdiktatúrás birodalom is „régi, elsüllyedt világgá” változott át – ahogy mondani szokták, eltűnt a történelem süllyesztőjében. A cím úgy hangzik, mint egy sóhaj. Aranyossi Magda minden tőle telhetőt megtett, hogy a gazdag nagypolgári közeg ott végezze, az illegális és az uralomra jutott kommunizmus pedig ővele együtt süllyedt el.

Nem filozofálhatnánk azonban ezekről a süllyedő és rengő rétegekről, a történelem geológiájáról, ha Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó szerkesztője nem végzett volna ilyen kitűnő munkát. A szerkesztői munka ezúttal nem passzív volt, hanem kezdeményező, rendbontó, nagy ötleteket realizáló intervenció. A szerkesztő jelölte a hamis eredeti kiadásból kimaradt, kicenzúrázott vagy stilisztikai okoknál fogva kiszerkesztett szavakat, mondatokat, bekezdéseket, sűrű lábjegyezetekben tisztázta, hogy ki kicsoda és mi micsoda, névmutatót készíttetett, közölt egy válogatást Aranyossiné levelezéséből, és az utószóban azonosította a levelezőpartnereket, a függelékben a szerzőnek A pince című, jól formált emlékezését-tanúságtételét is közzétette (ez egy múzeumi évkönyvben jelent meg először fél évszázada), megcsinálta és megrajzoltatta a Mezei—Neumayer/Nádas famíliák családfáját, ami szintén elég nagy munka lehetett. („A családfa adatai a Budapesti Zsidó Hitközség hivatalából, a Magyar Nemzeti Levéltárból, a Nemzeti Örökség Intézete Salgótarjáni úti zsidó temetőjéből, a Kozma utcai izraelita temetőből, a Farkasréti izraelita temetőből, Kiss József családfakutató gyűjteményéből, a Nádas Péter és Nádas Pál tulajdonában lévő dokumentumokból, valamint a korabeli sajtóból származnak.”) Megírta Aranyossi Magda rövid, tárgyilagos kiséletrajzát és elkészített egy válogatást Nádasék családi fotóalbumából, képaláírásokkal ellátva, minden fényképhez kiszemezve egy-egy magyarázó idézetet a Világló részletekből. És ami a legmerészebb húzás, a kiadó Nádas Péterrel széljegyzeteket íratott a nagynénje szövegéhez, amelyek közül némelyik kisesszének is beillik. Nincs sok széljegyzet (hiszen Nádas már megírta a történetek saját változatát), de a meglévők fontosak.

A borítón egy antik családi fénykép látható Mezei Klárával, Nádas Magda anyjával és öt gyerekkel; hiányzik Erzsébet, Miklós és László, akik még meg sem születtek. Az így feldúsított könyv szép és gazdag, sokat forgatható, teli van adatokkal, egészen más karakterű, mint a Kossuth Kiadóé volt, mely nyomtalanul fölolvadt a párttörténeti kiadványok szürke tömegében.

Tegyük fel azonban a kérdést, hogy mi szükség van erre az alaposan megmunkált, drága új kiadásra, kihajtható lapon a családfára, a fényképekre, az adatokra? Azért kell, mert a Világló részleteknek, Nádas Péter kétkötetes memoárjának egyik forrásmunkája? Az író nagyjából elbeszéli ennek az önéletírásnak a tartalmát, több itt közölt levelet szó szerint idéz, némelyik fényképet is leírja a könyvében, és sokat mesél a nagynénjéről meg a nála is szereplő emberekről. Gyakran hivatkozik a nagynénje önéletrajzára, annak kéziratos (most nyomtatott formában rekonstruált), a csonkítva publikált, az oral history formájában létező és az élőszóban előadott változatára. Melyik az „eredeti”? Melyik a hiteles? Nádas Péter kamaszkorában, amikor a nagynénje már az emlékiratán dolgozott, sokat faggatta őt, és ezeknek az éjszakai beszélgetéseknek a töredékes leírásai és nyomai bekerültek a saját emlékiratába. 1970-ben a Párttörténeti Intézet munkatársai nyolc ülésben életútinterjút készítettek a elvtársnőjükkel, aki ennek az Intézetnek a nyugdíjba vonult munkatársa volt, Nádas ezt a forrást is átolvasta. A Világlóban nem rejti véka alá, sőt hangsúlyozza, hogy a nagynénjét olykor erőszakosan vitatkozva kellett faggatnia, mert – mint egyébiránt valamennyien – hajlamos volt retusálni, kozmetikázni, hajlítgatni az élettörténetét, füllenteni és hazudni és elhallgatni; megkockáztatom, hogy a Lenin körúti éjszakákon és hajnalokon folytatott, gyakran éles, ironikus hangú vita és diszkusszió, az idősödő asszony és az írónak készülő fiú kiáltásokkal, veszekedésekkel, ajtócsapkodással, néha zokogásokkal fölszaggatott, sokatmondó csöndekkel ékes beszélgetése a hiteles verzió. Ez a változat nincs meg. Élete hetedik évtizedében a Világló részletekben, az íróságtól búcsúzva a „fiú” valamelyest rekonstruálja, és ebből következtethetünk arra, hogy az akkor milyen drámai processzus lehetett – tényleg maga a rendszertelenség. Aranyossi Magda önéletírása jó fél évszázad múlva az unokaöcs memoárírásában éled majd föl, talál rá legizgalmasabb formájára és nyeri el a hitelesség pecsétjét, ami nem áll másból, mint abból, hogy az utód rámutat a hibákra, pontatlanságokra és hamisításokra, vagyis kivesézi a szövegeket meg a történeteket, s miközben magyarázza, méltányolja és kritizálja a nagynénje elbeszéléseit, közelebb kerül a valósághoz.

Aranyossiné szövegének hamisítatlan kiadása tehát azért is fontos tett, mert a megragadhatatlan valóság/igazság megközelítésének egyik, nem tiszta forrása; mert az utód, aki őt személyesen nagyon jól ismerte, aki alaposan kiképezte magát ebben a történelmi tárgyban, és aki nem más, mint a mi híres írónk, időt szakított arra, hogy némely érzékeny helyeken, kényes pontokon beleszóljon a nagynénje szövegébe, és megajándékozott bennünket értékes margináliáival; mert a fényképek és az egyéb dokumentumok, a lábjegyzetekben közölt tények orientálhatják és pontosíthatják kutatásunkat.

No de hát mit kutatunk? A Világló részletek forrásvidékét, dokumentaritását, eredetét, magának az irodalmi műnek a karakterét? Vagy Nádas Péter biográfiáját? Aranyossi Magda életét és műveit? Olyan fontos személyiség lett volna ő? Nem, sem mint író, sem mint politikus nem tartozik a „jelentékenyek” elitjébe, ámbár a magyar feministák közt ott van az élen, az úttörők között (egy francia és egy magyar nyelvű nőlapot is szerkesztett). A magyar történelmet vizsgáljuk? A magyar történelem feledésbe merült szegmenseit, személyeit, konfigurációit, folyamatait? Egy „kis elbeszélést” a milliók közül, a „nagy elbeszélést” dekonstruálandó?

Nem tudnám hierarchikusan elrendezni ezeket a szempontokat. Aranyossi Magda a Világló részletek egyik főszereplője, a Párhuzamos történetek Ernájának egyik, de csak egyik valós előképe, azonban sem a memoár, sem a regény jobb befogadásához és megértéséhez nincs szükség erre a könyvre, hiszen ezek a műalkotások önmagukban is megállnak. Azonban mind a két műalkotás nyitott, mi több, nyitó jellegű mű, akarom mondani, szinte sarkallja az olvasót arra, hogy tovább kutakodjon, menjen utána ennek meg annak, vizsgáljon meg dolgokat. Nádas Péter bízik az intellektusban, és egész életén keresztül végzett elmemunkája kisugárzik olvasójára, aki hasonlóképp nem nyugszik bele a vak halálba. Jó lenne előtte tudni valamit, ezt a vágy szintjén legalább megfogalmazhatjuk, és ha megérjük, talán el is juthatunk valameddig. Az erőszakos halál pont azért olyan borzalmas, mert brutálisan elvágja az ember ebbéli törekvését, bár a természetes halál sem sokkal kíméletesebb; a közösség szempontjából azonban az összehasonlítás, a mérlegelés, a tudásmorzsa, a tudás valamilyen formájú továbbadása – ahogy Aranyossi Magda több vonalon, szóban, írásban, cselekedettel és még visszahőkölve is tette – potenciálisan üdvös. Ez a potencialitás, hogy a történelemből, az átvilágított sorsokból, családunk és közösségünk, tudatunk történetéből valamit netán tanulhatunk, valamire rájöhetünk, Nádasnál szerintem kezdettől fogva fontos, motiváló erejű az egész elbeszélő művészetére nézvést.

Kell-e nekünk, olvasóknak, mindent tudni a Nádas Péter nevű személy, no és a famíliája életéről? A műalkotások megértése végett nem kell, mégis meg vagyunk kínálva azzal a lehetőséggel, hogy egy gondolkodó író ember – a Világló részletek alcímében hangsúlyozott „egy elbeszélő” – életébe, sorsába betekintsünk. Méghozzá intim részleteknek is tanúi lehetünk, és ezáltal az ún. „művészi igazság”, az esztétikailag megformált valóság mellett íme, szemügyre vehetjük más szinten és más aspektusokból is az igazságokat meg a hazugságokat, a kettőt vegyítő történeteket. Nádas felajánlotta nekünk ezt a lehetőséget, és azt is megkockáztatta, hogy lecsupaszodik a nyilvánosság előtt. Az önátvilágítása egészen kivételes tett.

Az artisztikus emlékformálás különböző jellegű szakaszai után visszaállította a köznapi, kronológiai, élettörténeti, történelmi perspektívát. Az esztétikai tárgy, mint tudjuk, leggyakrabban fütyül a kronológiára vagy akár a történelemre is, mindazonáltal halandóként naponta legalább tízszer tudatosítjuk magunkban, hogy hanyadika van. Amikor szerdán – így hangzik a memoár első kötetének címe. Az örök szerdán. De már a harmadik sorban ott a „nagyapám” szó, ami behozza a tudatunkba a történelmi nézőpontot. Valamennyien a családtörténetünk kötése által fonódunk bele a történelembe. Amikor Nádas Péter a családtörténetével bajlódik és bíbelődik, akkor ezt a kötést olyan világosan, szálakra bontva ábrázolja, hogy a konkrét tartalomtól függetlenül megcsinálja azt a formát, mely bármelyikünket hozzásegítheti az önmegértéséhez, és ezzel együtt a hozzánk tartozó szűkebb és tágabb közösség történelmi kalandjának fölfogásához.

Amikor még nem volt internet és a kisebbségben kevés magyar könyvhöz lehetett hozzájutni, gyermeki és ifjonti tudásvágyból én magam is faggattam a nagyszüleimet a két világháborúról meg az azt követő időkről. Amikor az ember élő szájból hall az őt megelőző korról, pláne olyan tekintélyektől, mint a nagyszülők voltak, teljesen másként reagál a történelemre, mint mikor olvas róla, hiszen ilyenkor testközelből, „melegen” érzékeli. Nádasnak ez a nagynéni volt az egyik ilyen hőforrása. Aranyossi Magda két elsüllyedt világról tudott beszámolni a gyereknek és a kamasznak: a nagyúri, felső középosztály-béli zsidó származású polgári világról, meg az illegális mozgalmi világról, a szociáldemokraták és a kommunisták életéről (haláláról) és tevékenységéről Magyarországon 1919 előtt, a kommün bukása után az emigrációban, majd az ostrom alatt Budapesten. (A Tanácsköztársaság azért esik ki, mert akkor épp szült.) Az antifasiszta ellenálló és a szervezett kommunista párttag szemszögéből beszéli el a második világháborút, ahogy azt ő és az övéi tapasztalták külföldön és Magyarországon.

Nagy kérdés, hogy miként és miért lett az úri kisasszonyból kommunista. Nádas Magda számára a zsidó eredet nem sokat nyomott a latban, habár okozhatott fájdalmat, mert a gimnáziumban a bőrén érezte az osztálytársai antiszemitizmusát. Mint egy kihúzott, és ebbe a kiadásba visszalopott mondat vallja: „Az árják vagy kikeresztelkedettek elhúzódtak tőlünk, zsidóktól.” Azt is kihúzta a gépiratból az első szerkesztő, hogy amikor a gimnáziumban az egymás közt anyanyelvükön beszélő és emiatt kipellengérezett szerb nemzetiségű kislányok védelmére kelt, a háta mögött „zsidó hazaárulónak” nevezték. Otthon a zsidó származás nem került szóba, efölött már a szülei sem őrködtek, a nagyszülei pedig az emancipáció, azaz a felvilágosodás élharcosai voltak; sem etnikai, sem vallási szokásokat nem őriztek, a modernizálódás útját választották. Magda csak ment tovább ezen az úton. A kislánykori inzultusok hatására fogékony lett a „másmilyen szemléletre”, a marxizmus internacionalizmusára.

Aranyossi Magda és Pál 1956 nyarán Leányfalun

A magyar történelem progresszív szakaszáról, a polgári liberalizmusról, amiből a mai public history semmit sem őriz, sok mindent megtudhatunk az írótól meg a nagynénjétől, és így pontosabb képet formálhatunk a mai kormányzás (és az azt pártfogoló nép) kimondott illiberalizmusáról is. Aranyossi és Nádas elbeszéléseiből (melyek inkább merőlegesek, semmint párhuzamosak, mert Nádas merít az előbbiből, de ki is pukkasztja annak dogmatikai, retorikai burkát) az antifasizmusról és a kommunizmus történetéről is sok újat megtudhatunk, és így a mai kormányzat populista antikommunizmusát is jobban fölmérhetjük. Ha a szocializmusban rengeteg prokommunista szólamot vertek volna a fejünkbe, aztán a rendszerváltozás után az antikommunista retorikának lettünk volna kitéve, hogy manapság a dühöngő szocializmus- és kommunizmus-ellenesség ideológiai közhelyeit hallgathassuk, akkor itt az alkalom, hogy megpróbáljuk mérlegelni ezt a bukott világmozgalmat. Aranyossi Magda élettörténetéből azt hámozhatjuk ki, hogy az ambiciózus és protofeminista, tanulni és csehovian dolgozni vágyó úri kisasszony mintegy belecsusszant a mozgalomba, és a férje, a galíciai frontot megjárt Aranyossi Pál újságíró hatására vált nagy kommunista nővé; mint írja, „nélküle szürke, magába gubózott ember maradtam volna, kicsinyes, hazug vágyakkal”. Aranyossi Pálról Nádas sokat mesél a Világlóban, rendkívül érdekes, nagytudású ember lehetett. Azonban a Nádas fivérek is megágyaztak annak, hogy ez így legyen, mivel a Nádas fiúk mind szocialisták vagy kommunisták lettek, a Magdától tizenhárom évvel fiatalabb Nádas László is. Ezek a döntések (melyek nem okvetlenül jelentették a bolsevizmus iránti odaadást) a szociális érzékenységben és a szolidaritás erkölcsi kötelmében gyökereztek, és a Galilei Kör (1908—1918) vonzása, szabadgondolkodó jellege, társadalomtudományi modernizmusa is elképesztően nagyhatású volt.

Sokat lehetne okoskodni erről a világnézeti, életforma-béli és erkölcsi fordulatról, már csak ezért is megéri elolvasni Aranyossi Magda könyvét a láb- és széljegyzetekkel együtt. Nádas Magda más dolgokat is írt, szerkesztő is volt, a szöveg tehát jól olvasható, sőt élvezhető, helyenként szemléletes, bár nem műalkotás, mint Nádas Péter memoárja, és intellektuálisan sem magasröptű. Nincs mögötte filozófiai képzettség, marxista sem. Gyakorlatias személy írta, egy emancipált nő, feleség, anya, nagyanya, aki, ezt Nádas Péter írja, mintegy mellesleg volt kommunista, mindenekelőtt öntudatos nagyasszony volt (egy Demény Erna, fűzhetjük hozzá). Az oroszokat felszabadítóknak vette, és az önéletrajzát ezzel be is fejezi. Arról már nem számol be, hogy mi lett vele Rákosi és Kádár alatt, hogy élte meg 56-ot és a megtorlást. Mit szólt a Rajk-perhez, egyáltalán az elvtársai és barátnői meghurcoltatásához, meggyilkolásához, bebörtönzéséhez, aztán a konszolidációhoz, 68-hoz ésatöbbi. Ezekről a dolgairól majd az unokaöcs beszél majd idős korában; a Világló részletek második kötetében körülbelül a 80. oldaltól olvasható az ide vonatkozó hosszú rész. A fiú felelősségre vonta a nagynénjét az opportunizmusa és a fafejűsége miatt. Aki a párthűségre hivatkozva tudott csak valami buta válaszfélét kinyögni. Mint az egyik széljegyzetben írja Nádas, ekkorra a kommunistaságából már csak a csökönyössége maradt.

Aranyossi Magda életének tehát csak az első fordulata – a kommunistává válás, a mozgalmi élet – olvasható ebben a könyvben. Dehát második nem is volt; még egy váltás, magyarázza Nádas, nem fért bele az életébe, a felfogásába, ehelyett megpróbált megkapaszkodni a dogmáiban. Magda idősebb volt, mint a század, és az ötvenes években már nem futotta újrakezdésre, ez érthető. Nádas memoárjában megcsillan egy lehetőség, és eltűnődhetünk azon, hogy mi lett volna, ha Franciaországba disszidáltak volna – ahol azonban, mint ezt Danilo Kištől tudjuk, a baloldalon még a hetvenes években is a keményvonalas kommunisták nyomultak.

Nádas Péter szerette a nagynénjét. Nem is kicsit. Makacs dogmatizmusát, élethazugságait nem bírta elviselni, nagyasszonyi modora vonzotta és ellenkezésre késztette. Személyisége, alkata és az életpályája inspirálta az írót, a szellemiségéhez reflektáltan és ironikusan viszonyult, és alaposan bírálta. Mint írta, Magda mintha át akarta volna adni neki a szellemi örökségét szemlézésre, cáfolásra és továbbgondolásra. A fia esetében ez az átadás félresikerült, Nádas viszont – lám – egy egész nemzetnek közvetíti, amit tőle tanult, és azt is megmutatja, amit radikálisan elutasított. Az emlékiratok német fordítása által, mint erről a recepció tanúskodik, még messzebbre hat a huszadik századi zsidó—magyar, liberális–kommunista történet.

„Magda nagynéném a legintelligensebb lények közé tartozott, akikkel hosszúra nyúlt életemben találkoztam” – írja Nádas a Világló részletek elején (26), majd tovább folytatja az elemzést. Később (89) azt írja, hogy a nagynénje nem tudta fölmérni, hogy mikor, mivel, miért hibázta el az életét, hol s miben tévedett. Nekünk már könnyű észrevenni, hogy a feltétlen párthűség és az ideológiai indoktrináció, a „frakciózás” (értsd: az eretnekség) vádjától való félelem mennyire félrevezette. A nő, aki nem tudott félni, a tisztogatások idején mégis reszketett, erről azonban majd csak az író fog (mer) beszélni.

Bátor asszony volt Aranyossi Magda, ezért olvasom, félelmeim ellenszeréül. Meg azért, hogy jobban értsem Nádast, és mert kíváncsi vagyok a Világló részletek hátországára s a Párhuzamos történetek forrásvidékére, az írói eljárásokra és poétikákra. Közben rájövök, hogy milyen keveset tudok a magyar történelemről, azt is falsul; figyelem, hogy mennyire vagyunk ebbe belemártva.

*

A könyv XXIII. széljegyzetében olvasható egy gondolat, mely szerintem döntő fontosságú, Nádas világszemléletére nézvést árulkodó és nagy kérdéseket feszeget. Teljes egészében idézem: „A szegénység és a gazdagság mindenkor és mindenütt párhuzamosan futó történetek. Csupán éhséglázadások, országos sztrájkok és forradalmak idején zavarják meg egymást. Egymás mellett, és nem egymás rovására kell őket elbeszélni. Legalábbis nekem is ez az elbeszélői tapasztalatom velük. Ha egymás rovására akarjuk őket elbeszélni, akkor megkukulnak és elbutulnak. És az egyik elbutulása nem segít a másikat megérteni.” Ez azt jelenti, hogy az osztályharc aspektusából való angazsált gondolkodás/narráció elhibázott. Tehát Aranyossi Magdának az osztályharc elősegítésére fölépített élete, illetve a gondolkodása, mely a szegénység és gazdagság ütköztetését és mindkettő fölszámolását szorgalmazta, sőt ő a maga személyében egy fedél alá hozott szegényt és gazdagot, kész csőd. Vagy ez a gondolat csak poétikai jellegű? A „párhuzamos történetek” poétikájának szociológiai vetülete? Etikai vetülete? „Egymás rovására” elbeszélni – ez azt jelenti, hogy hibáztatni, vádolni, számon kérni, ítélkezni. Az elkötelezett osztályharcos, marxista szellemű elbeszélés eszerint garantált kudarc. Vajon az ilyen gondolkodás is az? És az ilyen cselekvés? A gazdagok megbüntetése, a szegények fölemelése? A huszadik századi kommunisták nézeteivel és etikájával Nádas a rokonságán keresztül mindenesetre már fiatalon leszámolt (lásd különösképp Világló részletek II., 99—111.) Az az érzésem, hogy a nagynénje ráhagyta az elfojtott gyanakvásait.

Az emlékirat második kötetében a 110. oldalon olvasható egy kis részlet arról, hogy Aranyossi Magda a családi ezüstöt elkótyavetyélte. Ez metaforikusan is értelmezhető, hiszen valóban radikálisan szakított a nagypolgárisággal, az apjával, az osztályával és a liberalizmussal is. Az unokaöccse pedig 60 körül ezt megismételte, ő a kommunista felmenőkkel szakított. A szüleivel ezt nem kellett megtennie, mert azok akkor már halottak voltak.

 

Aranyossi Magda: Én régi, elsüllyedt világom. Rendszertelen önéletrajz. Nádas Péter széljegyzeteivel. Budapest, Jelenkor Kiadó, 2018.

Hozzászólás

Hozzászólás