Szirmai Panni: Anyacsavar, Miron-Vilidár Vivien fotói

Eleinte észre se lehetett venni, annyira apró volt. Szabad szemmel alig látható, mint egy korai embrió. Amikor tüsszentéskor másodszorra érzett valami keményet az arca elé kapott tenyerében, megijedt. Ezüstös gyöngynek tűnt, érthetetlen, hogy került az orrába. Kirázta a hideg, amikor belenézett a tenyerébe: csavarok. Náthás időszak volt, latyakos télvége, mindenki tüsszögött, trombitált, buszon, villamoson, postán – el lehetett vegyülni szipogva.

El sem tudta képzelni, milyen kórság lehet. Arra gondolt, elromlott a belső gépezet. Selejtes gép a teste. Ha már nem lehet teljes értékű emberi lény, legalább működjön a masina. Talán ezért vonzódik a gépesített világhoz, ott elhalványul az emberi tényező. Húsz éve egyedül élt, amióta a férje elhagyta a meddősége miatt.

Miron-Vilidár Vivien fotója

Szerette nézni a szerkezeteket a gépalkatrész-gyártó üzemben, ahol három műszakban dolgozott. Néha elképzelte, hogy a hatalmas gépezet működtetéséhez apró fogaskerékként ő is hozzájárul.

Ahogy egyre csak jöttek a csavarok, a rémület mellett a kíváncsiság kerítette hatalmába. A biztonság kedvéért – vagy bizonyíték gyanánt? – eltette az orrából származó alkatrészeket. Lassan, de aggasztóan növekedett a méretük, mások jelenlététben már köhinteni sem mert, de kívülről semmi nem látszott. Végül kétségbeesésében elment a háziorvoshoz. Kéztördelve vázolta a problémát, az erre a célra rendszeresített textilzsebkendőből kirakosgatta az asztalra az összegyűlt csavarokat – méret szerint növekvő sorrendben. Az orvos először nem vette komolyan: „Ezek között van egy centi átmérőjű anyacsavar is! Hogy fér ez bele a maga orrába?” Aztán lassan belátta, milyen súlyos a helyzet, és részletesen kikérdezte. A kimerítő beszámoló és alapos vizsgálat végére beesteledett, az orvos asztalán fegyelmezetten sorakoztak a csavarok, mint a tornasorban álló gyerekek.

Miron-Vilidár Vivien fotója

A doktor tanácstalan volt: „Látszólag nincs semmi baja, de elküldöm teljes laborra, meglátjuk, mit hoz ki, a vashiány legalábbis kizárható.” Az öregedő háziorvosban régen elsikkadt tudományos ambíciókat gerjesztett az eset. Tapasztalt szakember volt, mégsem talált orvosi magyarázatot az elváltozásra. A testbe kerülő fémtárgyak legtöbbször az emésztőrendszerben tűnnek fel, az orrnyíláson át távozó csavarok összetett belgyógyászati problémára utalhatnak. Ha szervi ok nincs, akkor a pszichés trauma lehetőségét is meg kell vizsgálni. De hogyan kerülhet a szervezetbe ilyen mennyiségű fémtárgy? És hogyhogy nem okoz ennél komolyabb panaszt?
Az orvostudomány jelenleg nem ismeri a belső gépezet összes lehetséges rendellenességét. A nőben pedig, érezte, valami végérvényesen elromlott, mintha meghibásodott szerkezetként köpdösne felesleges alkatrészeket.

Reményvesztetten tért vissza az orvoshoz, minden lelete negatív lett. Az anyacsavarok meg csak jönnek, szerencsére megállt a méretnövekedés, de így is kisebb orrvérzést okoz a kieső tárgy. Eszébe jutott, hogy valahol olvasott egy nőről, akinek nem lehetett gyereke, és folyton vérzett az orra. Mintha apró fémtárgyakkal kárpótolná a természet a család hiányáért. „Ez az én anyaságom, hogy világra hozom őket”. Apránként a lakás eldugott zugaiba is eljutottak a fémkarikák. Az evőeszközös fiókba és a fogkefés pohárba is kerültek csavarok. Minden talpalatnyi helyen tornyokban álltak a csavarok. A lakásban vérízű fémszag terjengett. Van, aki mérges pókokat vagy formaldehidbe dermedt embriókat gyűjt, vigasztalta magát, ez sem sokkal rosszabb.

Miron-Vilidár Vivien fotója

Esténként egyedül üldögélt a talpalatnyi üresen maradt helyen, és a csavartornyokhoz beszélt. Már-már családtagnak tekintette az építményeket. Hazatérve üdvözölte a tornyokat, beszámolt nekik a napjáról, miközben a tévé előtt vacsorázott. Ha lekapcsolta a villanyt, a tévé kék fényében a körülötte magasodó csavartornyok árnyéka családi fényképpé teljesedett ki a falon. Végül is minden család más – gondolta szinte megnyugodva. A csavargyűjtemény fokozatosan megtöltötte a lakást. A bejárati ajtót nehezen lehetett kinyitni, eltűntek a tornyok – majd a leborult tornyokból képződött csavarhalmok – közötti ösvények. A nő egy idő után belátta, hogy ilyen bőséges csavartermésnél lehetetlen a napi munka elvégzése. Bezárkózott a lakásba, mint a macskapiszokba és szemétbe fulladó elhagyott öregasszonyok. Az orrából még mindig potyogtak az anyacsavarok.

 

Miron-Vilidár Vivien munkáit Instagram-oldalán követhetitek, Kietlen pusztán lebegett a sötétség magából szült fényt című fotókönyve pedig itt elérhető.

Szirmai Panni Tréning című novelláját itt olvashatjátok.

Hozzászólás

Hozzászólás