kép
Szeksz
A 19. század végére a nyugati polgárság végleg elvesztette a gesztusait. 1886-ban Gilles de la Tourette, „a párizsi közkórházak és a Salpȇtrière egykori orvosa”, Delahaye-jel és Lecroisnier-vel közösen
Olvass tovább
Szeksz
Guy Debord 1963-as cikkében az alábbi meghatározását adja a szituacionista mozgalomnak: „A szituacionista mozgalom egyszerre tekinti magát művészeti avantgárdnak, a mindennapi élet szabad megalkotására irányuló kísérleti vizsgálódásnak, végül
Olvass tovább
Szemafor
Két madárról fogunk ma beszélni: az egyik holtában is élő, míg a másik élőként is halott.
Olvass tovább
Szemfedő
Erdős Virág a világító testek – 100 kis budapest című kötetében száz verssel és ugyanennyi fotóval ábrázolja a budapesti mindennapokat. Nemcsak helyiek számára lehetnek azonban nagyon ismerősek azok
Olvass tovább
Szeksz
A sport nem kizárólag önmagáért van, nem kizárólag önmagát jelenti, hanem megvalósulásával, gyakorlásával egyszersmind utal valami rajta kívülire is. A következőkben a sportot mint jelt, mint képet fogom
Olvass tovább