Alon Mwesigwa: A lányok, akik meg akarják változtatni Afrikát

fiatal aktivisták szólalnak meg

Afrika különféle országaiból öt aktivista beszél azokról a problémákról, amelyek meghatározzák az életüket, a mozgáskorlátozottságtól a nemi egyenlőségen át a női nemi szervek megcsonkításáig.

Aida Muluneh

Az elmúlt hónapban harminc 13-19 éves, hat afrikai országból – Ugandából, Kenyából, Tanzániából, Namíbiából, a Malawi Köztársaságból és Észak Afrikából – származó nőjogi aktivista vett részt egy mentori és képességfejlesztő programon Kampalában.

 „A legfőbb céljuk szerint a lányok meg fogják változtatni Afrikát”, mondta Happy Mwende Kinyili, a rendezvényt szponzoráló nemzetközi női alap, a Mama Cash szenior tisztségviselője. „Meg fogják tenni, mivel tudják, mit akarnak, és aszerint cselekednek, amit akarnak. Amikor mások ezt látják, az ő világuk is megváltozik. Fontos, hogy Afrika különböző részeiből érkeztek, mivel mindez Afrika megváltoztatásáról szól.”

A Mama Cash gyakorlatának megfelelően a találkozó arra irányult, hogy „a lányok együtt tanuljanak, gyakoroljanak, fejlődjenek, elsajátítsanak hálózati és stratégiai készségeket – megerősítsék a feminista aktivisták következő generációját.”

Néhány résztvevővel azokról a problémákról beszélgettünk, amelyekkel lányokként a saját hazájukban szembesülnek, és arról kérdeztük őket, hogy mit szeretnének megváltoztatni.

Patricia Moyo, 17 éves, vidék- és közösségfejlesztést tanul, Malawi Köztársaság

Születésemtől fogva mozgáskorlátozott vagyok, mindkét lábam paralízises.

A korombeli lányok rengeteg problémának vannak kitéve a Malawi Köztársaságban, s még rosszabb a helyzet akkor, ha mozgáskorlátozott vagy. A mozgásukban korlátozottak másodosztályú polgároknak számítanak – nem részesülhetnek megfelelő képzésben. Ha az iskolarendszert megnézed, azok nem felhasználó-barátak. Borzasztóan nehéz órákon részt vennie annak, aki mankót vagy tolószéket használ.

És ezek a problémák mindenkit érintenek, aki akadályozott személy – lányokat és fiúkat is.

Szeretném, ha a hazám minden egyes személyt egyenlőnek tekintene. Emberi lények vagyunk mind, megérdemeljük az életet és hogy örömet leljünk benne, ugyanúgy, mint bárki más, tekintet nélkül az akadályozottságra.

Azért akarok harcolni, hogy a fogyatékossággal élő gyerekeket is rendes iskolákban helyezzék el. Ma Malawiban az a gyakorlat, hogy ha például látáskárosult vagy, kizárólag látáskárosultak számára vagy rászorulóknak létrehozott iskolába helyeznek el. De mi a diáktársaink közé szeretnénk kerülni, velük és mindenkivel megismerkedni, nem csak azokkal a személyekkel, akik akadályozottak.

Az a lány szeretnék lenni, akire mindenki példaképként tekint, főként a fogyatékossággal élő emberek. Ott akarok lenni számukra. Az ők hangjuk akarok lenni. De azt is szeretném, hogy az akadályozott emberek ügyét a Malawi Köztársaság kormánya is felvállalja. Általában véve pedig azt, hogy mindenki felismerje hátrányos helyzetemet, és ugyanakkor elismerjék a képességeimet.

Atieno Fiona Kimberly, 17 éves, egyetemista, Kenya

A legsúlyosabb probléma, ami a kenyai lányokat érinti, az egészségügyi betétek hiánya és az, hogy a menses ideje alatt nem járhatnak iskolába – otthon kell maradniuk. Egy másik probléma a szegénység. A mi hazánk kultúrája szerint mindig úgy történt, hogy ha a családom szegény és fiútestvérem van, akkor a fiútestvérem járhat iskolába és nekem otthon kell maradnom. Előnyben részesítik a fiúkat, ami hátrányos megkülönböztetés – a fiú kiváltságokat élvez a lánnyal szemben.

Ugyanakkor jelen van egy negatív szokáskultúra Kenyában, amely korlátozza a lányokat. Például a maszáj közösségben még mindig jelen van a női nemi szervek megcsonkításának gyakorlata – ez nagyon visszamaradott és veszélyes. Ebbe bele is halhatok, mert ugyanazt a pengét használják több lány esetén, ami a betegségek terjedéséhez vezethet. Azoknál a lányoknál, akiket alávetettek ennek a csonkításnak, komplikációk léphetnek föl a szülésnél. Ez az egész szokás egy nagy káosz.

És aztán ott vannak a korai házasságok. Az, hogy itt vagyok 17 évesen, és arra kényszerítenek, hogy egy olyan személlyel kössek házasságot, aki az apám lehetne. Itt az a hozomány, amit a vőlegény ad, és minket, lányokat eladnak. Vagyontárgyakként vagy valami hasonlóként tekintenek ránk.

Igazán szeretném azt látni, hogy Kenyában a férfiakat és a nőket egyenlőnek tekintik. Hogy ne történhessen olyasmi, hogy a fiúk mehetnek iskolába, a lányok meg nem, csak azért, mert én egy nap férjhez megyek, és elhagyom az apám házát. A csonkításoknak és a korai házasságoknak meg kellene szűnniük, és akkor Kenya sokkal jobb hely lenne a lányok számára is.

Az egészségügyi betét államilag támogatott termék kellene legyen, hogy a szegény szülők is hozzáférhessenek ezekhez. (A kormánynak az a programja, ami szerint ezeket ingyen biztosítja, nem érinti a távoli területeket.)

Ügyvéd szerettem volna lenni, de most már pilóta szeretnék lenni, mert nagyon kevés női pilóta van, nem csak Kenyában, hanem az egész világon. Az én álmom, hogy a kevés női pilóták egyike legyek. Vannak, akik azt gondolják, hogy bizonyos állások nem valók a nőknek. Ezt meg szeretném változtatni.

Brenda Irachan, 17 éves, egyetemista, Uganda

Uganda északnyugati részéről, Nebbi tartomány vidéki környezetéből származom. A legnagyobb probléma, ami itt a lányokat érinti, a generációkon átívelő (nemi) kapcsolatok. Különböző dolgok belekényszerítenek ilyen kapcsolatokba, például amikor a szüleink nem adják meg, amire vágyunk, jön egy idősebb férfi, aki azt mondja „én képes leszek mindent megadni neked, ami szeretnél”, és így a lányokat becsapják. Persze a lányok fiatalok, nem tudják kezelni az ilyen idős emberekkel való kapcsolatokat – teherbe esnek, eldobják őket, kiesnek az iskolából. Ha egy lány teherbe esik, a szülők is kidobják otthonról. Egyedülálló fiatal anyaként végzik.

Én egy szegény családban születtem, de eltökéltem, hogy ezt megváltoztatom, és ezt csak tanulással tudom elérni. Orvos szeretnék lenni, és azt szeretném látni, hogy a társaim szintén tanulnak, és ők is fontos emberekké válnak. Nem jó a barátaink szenvedését látni.

A közösségben, ahol élek, általában beszélgetünk a barátaimmal a jogaikról és felelősségeikről. Azt mondom nekik, hogy mindennek meg van a maga ideje – először tanuljanak az iskolában, és ne létesítsenek kapcsolatot idősebb férfiakkal. Azok számára, akiknek a jogait megsértették, van egy pártfogói irodánk Nebbiben, és én bátorítom, hogy elmenjenek oda, és ezt jelentsék.

Apám nem akarta fizetni a tandíjamat, de mivel én úgy éreztem, hogy jogom van iskolába menni, elvittem őt ebbe a pártfogói irodába, hogy elmagyarázza, miért nem akarja fizetni az iskolámat. Elkezdett fizetni, és most iskolába járok.

Uetutjinda Kautjituavi, 17 éves, egyetemista, Namíbia

Van jónéhány probléma, ami korlátozza a hozzám hasonló tizenéves lányokat Namíbiában. A legnagyobbak a fiatalkori terhesség, a kitartók („sugar daddies”) és az oktatás hiánya.

És ezek összefüggenek. A lányok nagyrésze a korai terhesség miatt kimarad az iskolából, és ezért általában a kitartók a felelősek. Ezek a lányok, azon túl, hogy kimaradnak az iskolából, egyedülálló anyákká válnak.

Őszintén szólva nem hiszem, hogy a kormány bármit is tesz azért, hogy ezt a helyzetet kezelje. Ezen a workshopon az emberi jogokat vizsgáltuk, és amikor hazamegyek, beszélni akarok a barátaimmal és más lányokkal arról, hogyan vigyázzanak magukra, és arról is fogok beszélni, hogy hogyan mondjanak nemet a kitartók által felajánlott előnyökre. Egyébként mihelyt a lányok tudatában vannak a jogaiknak, tüntethetnek és cselekvésre kényszeríthetik a kormányt.

Tanulni szeretnék és nőgyógyász szeretnék lenni. A nőkön szeretnék segíteni. Az utolsó dolog, amit hangsúlyozni szeretnék, hogy a lányoknak vannak jogaik.

Hawa Kimbugwe, 19, költő, humán táplálkozástudományt tanul a Kyambogo Egyetemen, Uganda

A hozzám hasonló korú lányok problémája a bizonytalanság. A társadalmi berendezkedés miatt a lányok önbizalomhiányosak, és sajnos többet foglalkoznak azzal, hogy mit gondolnak mások róluk, mint azzal, hogy ők mit szeretnének kezdeni az életükkel. Nagyon kevés az önbecsülésük és az önbizalmuk, csak azért, mert a mi kultúránk szűklátókörűségre és aggodalmaskodásra tanít minket. Ezért sokan közülük nem mondanak nemet, amikor valamit nem szeretnének megtenni. Éppen ezért van egy mondás nálunk, miszerint „ha egy lány nemet mond, azt igent jelent”. Sok lány fehéríti a bőrét, mert úgy szeretne kinézni, hogy mások szépségideáljának megfeleljen. De én azt mondom, hogy úgy vagy szép, ahogyan megteremtettek.

A lányok nem sokat tudnak magukról, a jogaikról, és arról a tényről, hogy vannak dolgok, amikhez hozzáférhetnek, amelyeket megtehetnek. Emiatt bármibe belemennek, ami szembe jön velük. Tájékozottságra és tudatosságra lenne szükségük a társadalmi kérdések tekintetében. Az oktatási rendszer arra koncentrál, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy boldogulj a vizsgákon, de a társadalmi boldogulásról nem esik szó.

A lányok jogainak szószólója akarok lenni. Tudniuk kell, hogy senki nem érhet hozzá a testükhöz, ha ők azt nem akarják. A testük az övék és egyedül az övék. Senkinek nincs joga a fenekedet fogdosni, amikor a városban sétálsz. Azt akarom, hogy a lányok bízzanak magukban, megállják a helyüket és értékeljék magukat olyanként, amilyenek. És amikor a lányok magabiztosak, és tudatában vannak, hogy mi zajlik a környezetükben, akkor hatékonyan fognak harcolni az igazságtalanság ellen.

Forrás: Alon Mwesigwa: The girls aiming to change Africa: young activists speak out