Andrea Bruce: Románia eltűnt lányai

A szegénység és a kétségbeesés kergeti őket szülővárosukból a stricik kezébe

Egy vályogfalon, a hátsó szoba sarkában, ahol Stefania Nastrut édesapjával él, színes firka rejti testvéreinek nevét, akiket soha sem láthat. A közelében egy akkumulátor, mely az egyetlen áramforrás a lakásban.

„Csak azért maradok itt, hogy befejezhessem az iskolát – mondja a 18 éves Nastrut. – Amint befejezem, elmegyek valahova. Senkitől sem várom el, hogy pénzt adjon nekem, ahogy azt sem, hogy bárki a kölcsön adott pénz miatt ítélkezzen fölöttem.”

Nastrut maradása azonban ritkaságnak számít ebben a romániai térségben, amely az Európai Unió egyik legszegényebb vidéke. A legtöbb tinédzser lány, mire elérné ezt a kort – sőt, általában már 13 évesen –, otthagyja az iskolát, és sokan belépnek a szexkereskedelem bűvkörébe. Az Egyesült Államok Külügyminisztériumának 2014-es Emberkereskedelem című jelentése szerint Romániában az emberkereskedelem áldozatainak egyharmada kiskorú.

A tanya, ahol Stefania Nastrut és édesapja él. (forrás: http://projects.aljazeera.com/2015/08/sex-trafficking-in-romania/)

Itt a szexkereskedelemmel foglalkozók különösen kifejlett érzékekkel rendelkeznek ahhoz, hogy olyan személyekre csapjanak le, akiket kétségbeesett menekülési vágyuk eleve érzékennyé és ideális áldozattá tesz. Az Eurostat 2015-ös jelentése alapján Románia egyike annak az öt országnak, ahonnan a legtöbben válnak emberkereskedelem áldozatává az EU-ban.

Az ADPARE nonprofit szervezet – amely az emberkereskedelem megelőzésével és az áldozatok védelmével foglalkozik Romániában – szerint Bákó megye szexipari célállomássá vált, ugyanakkor a teljes ország a lista élén áll olyan webfelületeken, amelyek a szex-turizmus népszerűsítésével és minősítésével foglalkoznak.

Mióta Románia 2007-ben tagja lett az Uniónak, Európa egyik legnagyobb szexpiacává vált – ez a fejlődés Bukarest utcáin és a romániai erotikus masszázsszalonok online hirdetéseiben is érezhető. Gheorghe Anghel Alin 30 éves sztriptízklub-tulajdonos szerint a piac virágzik. Az elmúlt néhány évben két ilyen klubba is befektetett.

Néhány lányt elfognak, és Spanyolországba, Olaszországba vagy máshova küldenek, a legtöbb személyt azonban Bukarestbe viszik, a város újonnan felpezsdített vonzereje és a könnyű kereskedelem miatt.

„[Idegenként] ha megfelelő kapcsolathálóval rendelkezel, péntek este 9 órakor megérkezik a repülőd, és 11-kor már egy lány társaságában lehetsz. Szóval gyorsabb, biztonságosabb és olcsóbb. Nem csak a szexmunka, hanem minden – a szállodák, a borok, a cigaretta.” – mondta Dan Popescu, a Romániai AIDS-ellenes Egyesület ártalomcsökkentésért felelős koordinátora – a szervezet egyébként tűcserét, óvszerek terjesztését és gyors HIV, illetve hepatitisz B és C teszteket biztosít Bukarest veszélyeztetett lakosai számára.

Mindezek ellenére Románia reakciója az emberkereskedelmet illetően a Global Slavery Index szerint a lehető legrosszabb.

„Nagyon nehéz megállapítani az áldozatok tényleges számát. Be tudsz azonosítani egy lányt, aki mondjuk egy évig volt emberkereskedelem áldozata. Megnevezed őt ebben az évben, azonban ő már egy évig részese volt ennek a rendszernek. A kérdés tehát az, hogy az idei vagy a tavalyi jelentéshez csatolod a nevét. Nagyon bonyolult feladat számon tartani az áldozatokat.” – nyilatkozott a Romániai Szervezett Bűnözés Megelőzésére Irányuló Igazgatóság egyik kereskedelem-ellenes hivatalnoka.  A kilétét nem volt hajlandó elárulni, ugyanis fedőnév alatt dolgozik a különböző eseteken.

forrás: http://projects.aljazeera.com/2015/08/sex-trafficking-in-romania/

„A belföldi kereskedelem egyre növekszik ország-szerte. – folytatta – Ez a bűnözés egyik láthatatlan formája. Nem csupán az utcán – a lakásokban, szállodákban egyaránt jelen van. Az esetek többségében, ha elmész az egyik lány mellett az utcán, fel sem tűnik, hogy ő is áldozat.”

Romániában azoknak a személyeknek, akik futtatójuk ellen tanúskodnak a bíróságon, a rendőrség nyilvánosságra hozza nevüket, ezzel is megnehezítve az emberkereskedelem – a szervezett bűncselekményekhez szorosan kötődő vállalkozás – ellen folytatott harcot. Ehhez társul az, hogy a román parlament 2014-ben csökkentette az emberkereskedőkre kiszabott fegyházi büntetést, míg korábban 5 és 15 év közötti börtönbüntetés volt, most csupán 3 illetve 10 év a meghatározott keret.

„Az új, tavaly megváltoztatott büntetőkönyv következtében sokan jönnek ebbe a fegyházba kiskorúakkal és felnőttekkel való kereskedelem vádjával – panaszkodott Viola Tudor, egy elítélt emberkereskedő a temesvári börtönben. – Ezek a személyek már korábban is börtönben voltak, mégis csak három évet szabnak ki rájuk. Nekem viszont, akit először két évvel ezelőtt tartóztattak le, nyolc évet adnak?”

A látogató szobában ülve, szégyenérzet nélkül mesélt a kereskedelmi rendszerben betöltött szerepéről, és azt állította, hogy „segített” azoknak a lányoknak, akiket árult – továbbá büszkélkedve nyilatkozott egy olyan ipar pénzügyi kísértéseiről, amely lehetővé teszi lányok és nők újbóli és újbóli eladását.

„Az ország egész területéről gyűjtöttem lányokat. Volt egy srác egy közeli faluban, ő nézte ki őket. 500 eurót kért személyenként – hencegett. – A leggyatrább éjszakákon is befutott 300 euró egy nő után, de bizonyos éjszakákon az is előfordult, hogy egy nő 1500-2000 euró nyereséget csinált nekünk.”

Tudort májusban, négy év fegyházi büntetést követően, jó magatartás miatt kiengedték.

A szégyenérzet és a zárkózottság következtében a legtöbb közösség nem hajlandó szembeszállni azokkal a bűnözőkkel, akik elviszik ezeket a lányokat. Annak ellenére, hogy a fiatal nők eltűnése közismert tény az egyik faluban, amikor a helyi papot – aki nem szerette volna felfedni kilétét – a szexuális kereskedelemről kérdeztük, suttogva közölte, hogy a falubeliek nagyon intim, zárkózott életet élnek.

„Hallottam már róla, viszont nem láttam jelét itt nálunk.” – mondta.

Néhány rendőr iskolákat látogat, hogy felhívja a lányok figyelmét a szexkereskedelemre, ezeken az alkalmakon azonban sokszor tömören annyi hangzik el, hogy óvakodni kell a rossz férfiaktól.

A legtöbb lány tehát nincs tudatában annak, hogy mi vár azokra, akik követik a sokszor ismerős férfi arcokat, az úgynevezett szeretőket (lover boys). A szerető módszert (lover boy method) alkalmazzák ugyanis leggyakrabban a fiatal lányok toborzására. A kereskedő elhiteti a sérülékeny lánnyal, hogy szereti őt. Romantikus együttléteket, kellemes vacsorákat, ajándékokat és egy álomszép élet lehetőségét ígéri. Ezután azt állítja, hogy nehéz időszakot él, majd ráveszi a lányt arra, hogy adja el magát egy rövid időre, hiszen valamiből fent kell tartaniuk magukat. Miután a lányokat sikerül rávenni arra, hogy testüket pénzzé tegyék, éreztetve velük, hogy adósak a vacsorákért és ajándékokért,  sokszor szégyellnek hazamenni, félnek, hogy többé nem fogadják be őket. Gyakran lefilmezik, és zsarolják, majd lakásokban prostituáltként tartják őket távol a rendőrségtől és a társadalomtól.

A helyi rendőrség is sokszor részese a szexkereskedelemnek, s így a lányok nem számíthatnak semmilyen kormányzati támogatásra. A román rendőrség nem volt hajlandó hivatalos választ adni az Al Jazeera kérdéseire.

„Amikor csapdába kerülnek, nem látják a pénzt, amit megkeresnek.” – mondta Yana Matei, a Reaching Out Romania civilszervezet igazgatója.

„Mindig vannak rossz emberek.” – nyilatkozta a Romániai Szervezett Bűnözés Megelőzésére Irányuló Igazgatóság egyik munkatársa, névtelenül. De 250 kollégájának munkáját ismeri, akik nem részesei a kereskedelmi hálónak, azonban ismerik mindazokat a trükköket, amelyeket a stricik alkalmaznak.

A romániai rendőrség számára a szexturizmus egybemosódik a prostitúcióval mindaddig, amíg nincsenek konkrét fizikai bizonyítékai a fogvatartásnak és a kényszernek. Bár mindkettő illegális, a prostitúció esetében közös beleegyezés alapján (felnőttek közt) történik minden, míg az emberkereskedelem kényszerből és sokszor kiskorúak bevonásával zajlik.

„Csupán prostituáltakat látunk az utcákon.” – mondta a bukaresti rendőrség egyik képviselője, szintén névtelenül. Hozzátette, hogy „azok a lányok” bármit is tesznek, szabad akaratból teszik. – „Nem találkozunk emberkereskedelemmel.”

Egy Bukaresttől néhány órányira lévő kis faluban található azon kevés menedékhelyek egyike, amelyeket elrabolt lányok számára működtet a Reaching Out Romania szervezet. Matei, a ház fenntartója 13 és 18 év közötti lányoknak ad otthont. Azt állítja, hogy a lányok ritkán beszélnek egymás között az őket ért traumáról. Ehelyett iskolába járnak, megtanulnak tinédzserként élni, és barátkoznak az önbecsülés fogalmával. A menedékház előcsarnokában egy bölcső van azok számára, akik várandósak maradtak fogságuk idején. Két lánytestvér a testére tetováltatta családtagjainak nevét, hogy „közelebb érezhessék őket magukhoz”.

Egy 13 éves lány megmutatja a rajzait, amiket a menedékhelyen készített. 6 hónapja szabadult el az emberkereskedőktől.

A lányok története hasonló: szeretet nélküli család. Egy vonzó fiatalember. A bűnösség érzésében való elveszettség. Esetleg kábítószer-használat az elrablók parancsára, vagy a feledés eszközeként. És az érzés, hogy nincs megbízható személy a környezetükben. Sokszor egy másik lány csalja el őket.

„Találkoztam egy lánnyal, és meséltem neki az anyámmal való konfliktusaimról” – mondta az egyik lány, akit 14 évesen vittek el egy Temesvár közelében levő faluból. „Ezután felajánlotta, hogy költözzek össze vele. Igent mondtam, mert nem tudtam együtt élni anyámmal. A lány apja tolószékes rokkant volt, az anyja pedig ugyanazt csinálta, mint a lánya. Később jöttem rá, hogy mindenki tudta, mi történik náluk” – mondta a most 15 éves lány.

„Az orvosom szerint is olyan volt a házuk, mint egy éjszakai klub, egy bár” – mondta. A lány négy hónapot töltött itt, mielőtt sikerült elmenekülnie. „A legrosszabb a verés és a rossz hírnév. A legfájdalmasabb az, mikor az emberek azért ordibálnak veled az utcán, mert ezt vagy azt tetted” – nyilatkozta, majd hozzátette, hogy többen voltak a házban, mind olyan lányok, akik egy szétbomló családból érkeztek, és szégyelltek visszatérni.

„A lányok bűnösnek érzik magukat. Úgy gondolják, hogy nem érdemelnek semmi jót” – részletezte Matei. „Hülyének érzik magukat, mert bedőltek mindennek. Nagyon alacsony az önbecsülésük. Nem érzik értékesnek magukat. Ez a legnehezebb akadály, amelyet el kell távolítanunk. Utána jöhet az iskola és a tanulás.”

„Bár a menedékhely pontos címe titkos, a helybeliek úgy ismerik a lányokat, mint a «domb kurváit»” – mondta Matei fia, Stefan Matei, aki szintén az otthonban dolgozik.

„Ez szervezett bűnözés. A törvény és a kormány emberei azonban úgy döntenek, hogy nem reagálnak” – folytatta Yana Matei. „Fel kell tennünk magunknak a következő kérdést: teszünk valamit ez ellen, vagy inkább elfordítjuk a fejünket? Hol van a rendőrség? Hol az érdeklődés a bűnözés elleni harc iránt? Mindez csak képmutatás.”

A nevek némelyikét megváltoztattuk a személyek védelme érdekében.

Forrás: Andrea Bruce: Romania’s disappearing girls