Simon Emőke: Ruszli nagyságú

A pedofil nem ismerte a pedofil szót. Hallotta már többször a tévében, azt nem tudná letagadni, de hogy mit jelent, nem, azt nem tudja. Persze, mindezek ellenére nem kizárt, hogy, ha úgy esik, akkor még használni is fogja valahol, valamikor, az öreg szókincse ugyanis rendszeresen, pontosabban a rendszernek megfelelően változik. Nem nevezhető ez szókincsgazdagodásnak, hiszen nem arról van szó, hogy egy már meglévő szókincs új szavakkal bővül, hanem egyik szókincset felvált egy másik, mint ahogy egy garderobe-ot lehet le- és felcserélni.

Gyerekkorában volt méz, a szijú, a tej, apád, háború, anyám, anyádúristenit, a tehén, fáj, határ, pityóka, szekér, kenyér, kobács. Cípő nem volt, csak vasárnap és ünnepkor, mint Móriczéknál.

Serdülőkor, ezt a szót ismeri ugyan, de nem használta soha, vagy az is lehet, hogy összetéveszti a süldővel, ha süldő a malac, finomabb a húsa, mint valaha. Bor és szilvapálinka, eljátszadozott a kedves szóval, drága, szabad egy tánc a szüreti bálban, majd egy-kettő, egy-kettő, de inkább un-doj, un-doj, gyors léptekkel felsorakozás, és itt kerül először olyan izgalmak hatalmába, amelyeket nehéz útólérni egy életen keresztül: ejtőernyős katona valahol, de lehetne akárhol. Mint ahogy ő is lehetne egy akárki, csak a kisváros meg a megalkuvási kényszer teszi, hogy a kisváros színpadán mindenki kalapot emel neki, ameddig a központban üzletvezető, kiskereskedő, kisjátékos. A nagy képben például, egy fekete-fehér képen, amely a nyolcvanas évek elején készült Berlinben és négy bőrkabátos, szigorúan vad arcú egyént ábrázol, ő, habár tagadhatatlan tény, hogy ott van és biza már az is számít, a több mint kétszáz résztvevős pártkongresszuson, az ő kisvárosi képviselete nem oszt és nem szoroz.

A nagy képben épphogy túlesett a fiam szó sikeres elhárításán, az úristenit a gyereknek aki nem érti az apa szót, az édesapámat, amit alázattal, tisztelettel, behúzott vállakkal, és ha szükséges, akár térdre rogyva kell kimondani, és hálás lenni, hogy van akinek kimondani, nem pedig a képébe köpni, mint ahogy ez a nyomorult teszi, úgy biciklizni a befagyott Maroson, mintha semmi veszítenivaló nem lenne, mintha elég lenne beesni a jeges vízbe, szinte meghalni, ahhoz, hogy elhangozzon egyszer, egyszer csak, hogy édes fiam.

Fotó: Suvi Hirvonen

A világ közben elburjánzott körülötte, olyan lett mint egy elhanyagolt kert, már nem lehetett használni az elvtárs szót, a párt jelentése is megváltozott és a Ceausescu főnevet felváltotta isten, az Atya, Fiú, Szentlélek. A tiszteletes úr, magyar lélek, magyar érték, túlélés és közösségépítés, áldozat, feltámadas, bocsánat, eremdéesz szavak mentén találta meg ismét minden a helyét. A kertben újra nőtt a pityóka, a kukorica, a saláta, a hagyma, a paradicsom, egy kis istentisztelet, úrvacsora, öntözés és pálinkafőzés, szüret, egyházi adó, permetezés és tagságidíj-gyűjtés mellett maradt idő egy kis griffmadarat rendszeresen meglátogatni, a városi nagypiacra elvinni, gyűrűt venni és büszkén mindenkinek elmondani, hogy persze, jól tanul, első tanuló, a  tavaly is az volt, az idén is az lesz, úgy-e tatának a szép griffmadara? A zongorát is megveszi neked tata. Milyen legyen? Nagy és fekete? Mint amilyen Katinak? Tata nem látta a Katiét, de megígéri neked, hogy lesz zongora.

A pedofil a bordó Daciát a kicsi szoba elé parkolta, a blokk elé, hogy a griffmadár lássa, ha kinéz az ablakon, üljön és várja az ablakban ameddig megláthatja. Ha vonattal mentek falura, legjobb esetben már várta őket a bordó Dacia. Ha pedig nem, akkor vártak ők amíg a pedofil beviharzott az állomás fehér kavicsos udvarára és a griffmadár számára ismeretlen okok miatt kivörösödött arccal, mint egy felbaszódott úristen, aki unddorral kegyelmez meg bűnőseinek, betessékelte édes fiát és családját a bordó Daciába.

Születésnap, házassági évforduló, disznóvágás, névnap, egyik év a másik útán – a karácsonyt a griffmadár számára ugyancsak ismeretlen okok miatt, nem ünnepelték együtt – a hűvös, tiszta szagú szobában a pedofil megtett mindent ami tőle telt ameddig az ebéd elkészült, hogy a griffmadár a fejébe vésse, ide a kis koponyába, jelölte a mutatóujjával, hogy tanulni, tanulni, tanulni kell, a legjobb lenni, tatának a griffmadara, itt megcsókolja neked tata, itt a kicsi válladat, eszed legyen és szemed, ezt jól vésd a fejedbe, itt ez a kicsi anyajegy, ez a tatáé, engedjed itt egy kicsit simogassa neked tata.

A gyöngyöző húslevest szürcsölve ette, kenyérrel, és magyar ember lévén, evés közben nem beszélt.

A nagy képben továbbra is tavasz után jön a nyár, nyár után az ősz, ősz után a tél, és ha jóisten úgy adja, ezt a telet is kibírjuk és utána megint jön a tavasz. A kertben a legjobb nyáron, órákig lehet matatni a földet a kapával, engedni, hogy a Nap égesse az egyre kopaszodó koponyát és az egyre kisebbre zsugorodó lelket (a pedofil mindig kalap nélkül megy a kertbe).

A piros, kínai feliratú dobozból elővarázsolt kék játékzongorának a billentyűi már rég elkallódtak, az évekig karácsonyfadísz-tárolóként használt doboznak is nyoma veszett. Maradt az azóta egy jóindulatú ruszli nagyságúra nőtt anyajegy.

Fotó: Suvi Hirvonen