Közös város

Erdős Virág a világító testek – 100 kis budapest című kötetében száz verssel és ugyanennyi fotóval ábrázolja a budapesti mindennapokat. Nemcsak helyiek számára lehetnek azonban nagyon ismerősek azok az élethelyzetek, pillanatok és terek, amelyek a versek által bejárhatóvá válnak. Erdős Virág megmutatja Budapestből mindazt, ami felett hajlamosak vagyunk átsiklani, akaratunkon kívül vagy talán akaratból is. A szemünk képes megszokni a hajléktalanokat a metró aluljárójában, a szemetet az utcán, a szegénységben elő szomszédot, a leomlott vakolatot az épületen, amely mellett minden reggel elmegyünk. A kötet olvasóinak viszont nincs lehetőségük arra, hogy elfordítsák a fejüket és máshová nézzenek, hiszen minden vers fókuszában nagyon specifikus részletek állnak, amelyektől egyszerre lehet megdöbbenni vagy nevetésben kitörni.

A versek olvasásakor olyan érzésünk támadhat, mintha a szemünk kameraként működne, amely egészen távolról közelít egy nagyon konkrét pontra. Fontossá és jól láthatóvá válik egy cigarettacsikk az utcai repedésben vagy egy nő ruhájának halálfejes mintázata. A csatolt fotók, amelyek szorosan kapcsolódnak az írásokhoz és kiegészítik jelentésüket, jellemzően szintén nagyon közelről készült képek különböző városi felületekről: beton közül kinőtt fű, aszfalt, tégla, kartonok, betört ablaküveg, földön heverő szemét. A szövegekben megjelenő társadalmi problémák, kiváltképp a hajléktalanság és a környezetszennyezés, úgyanúgy körülveszik Budapest lakóit, mint a képeken látható városi felületek. A hétköznapokban mindenki saját maga dönthet afelől, hogy észreveszi-e ezeket a problémákat vagy sem. Erdős Virág azonban nagyon direkt módon irányítja a figyelmet egy szokványosnak tűnő környezet árulkodó részleteire, amelyek sokat elmondanak az aktuális magyar realitásról. A perspektíva is gyakran térdmagasság alá esik, ami alkalmas az élettér olyan részleteinek kiemelésére, amelyet egyébként aligha vennénk észre. Szinte provokációnak tűnhet, hogy egy verseskötet oldalain közeli képet látunk egy eldobott kólás pohárról vagy betört, koszos ablaküvegről. Ennek ellenére, éppen ez a provokáció tud olyan erős hatással lenni az olvasóra, ami arra sarkallja, hogy a passzivitásból kilépjen, felismerje az egyre burjánzó problémákat, és képes legyen tenni ellenük.

A versekben nincsenek írásjelek, a legtöbb egy szusszra elolvasható. A töredékes leírások és tömör kijelentések koherenssé alakulnak és ráerősítenek arra a zoom-in/zoom-out technikára, ami a kötetben hangsúlyosan jelen van. A legtöbb vers a város bizonyos részeinek, konkrét helyeinek szöveges pillanatképe. Ahogyan a leírás távolról egyre közelít a legapróbb részletekig, könnyű magunk elé képzelni azokat a helyeket, amelyek Erdős Virág figyelmét is megragadták. Ezekből a helyekből aztán egy nagyobb, átfogóbb városkép áll össze, legfőképp a nyolcadik kerületről. Ezt észrevehetjük a szövegek és képek mellett harmadik rétegként megjelenő eszköz révén is, hiszen a száz fotó és kép mellett koordinátákat is találhatunk, amelyekre ha Google térképen rákeresünk, lehetőségünk nyílik gyakorlatban is eljátszani a térrel és megfigyelni azt.

A periférikus léthelyzetről és a marginalizálódott emberekről szóló kötet gazdag irodalmi utalásrendszert mozgat. Babits, Dosztojevszkij, Márai, Pilinszky, Szophoklész – csak pár név azok közül, akiknek munkái közelebb vihetnek minket Erdős Virág verseihez, amelyek egyébként az alapszövegek ismerete nélkül is érhetőek, élvezhetőek. Azonban nem csak a klasszikusokkal kapcsolatos tudásunkra van szükség ha kézbe vesszük a kötetet, hiszen ugyanúgy többletérzést adhat ha ismerjük Wellhellotól az Apuveddmeg című számot vagy ha van fogalmunk arról, hogy ki az a VV Fanni. A kötetbe beépül mindaz, ami ismerős lehet egy átlag magyar olvasó számára: nemcsak emberek, terek, helyszínek, hanem a közepiskolai tanagyag és a popkulúra jól ismert elemei is. Erdős Virág a gazdag irodalmi hagyomány és a popkultúra frappáns ötvözetével reflektál komoly társadalmi problámákra és bátran tárja elénk saját variációját. A magas- és popkultúra ilyen jellegű egymásba játszásának következménye, hogy a versek bárki számára hozzáférhetőek, megközelíhetőek, hiszen visszacsengenek belőlük jól ismert verssorok, dalszövegek.

A címben szereplő világító testek valójában olyan emberek, tárgyak, felületek, terek, amelyek csak az avatatlan szem számára világítanak és tűnnek ki, vagyis olyan embereknek akiktől idegen a városi környezet. A kötet azokhoz szól, akik számára a bemutatott valóság teljesen megszokott, hiszen éppen őket akarja kimozdítani az érdektelenségből, a kényelemből, abból az életmódból, ami miatt könnyebb nem létezőnek tekinteni olyan súlyos társadalmi és politikai problémákat mint a hajléktalanság vagy a szegényellenes városrendezési politika.

„60. (pilinszka)

a karton közös

párna

nincs”

A kötet az urbánus környezetben elők közös tapasztalatairól szól, az utcán heverő, mindenkit érintő problémákról, és az ezzel kapcsolatos egyéni felelősségvállalásról. Könnyű nem figyelni, bezárkózni, eltávolodni a nehéz helyezektől és elhárítani a felelősséget, addig legalábbis, amíg a periférikus léthelyzet a városimázs megszokott részleteként és nem közvetlen veszélyként jelenik meg a járókelők számára. Erdős Virág versei a felelősségválallás és a fennálló társadalmi helyzetről való gondolkodás, állásfoglalás szükségességét hangsúlyozzák és megmutatják az egymás mellett párhuzamosan létező terek és életek kapcsolódásának lehetőségét.

Erdős Virág: Világító testek, Magvető Kiadó, Budapest, 2016.