Benke András versei

Mire elég

Adtam volna én szívesen, de épp nem volt nálam,
ahogy reggel sem, amikor víz kellett a kávéhoz.
Megcsomósodik, ha nem elég meleg, az ember csak
rágja a keserű csomókat, nem tud feloldódni.
Még az arcát is láthatnám egy pillanatra,
nem kéne itt idegenként állni, az úgy mégis más.
Ottfelejtettem az éjjeliszekrényen, a csipketerítő
sarkán, amit még anyád tavaly karácsonyra horgolt.
Nagyon várta, de nem jöttek a kántálók,
kihűlt a hal is, pedig két órát állt érte a piacon.
Apád percenként szaladt ki az udvarra.
Hülye fotocella, hülye macska! Aztán ettünk.
Két imbolygó pont, kapott mástól közben,
jutott nekem is. Mondani kéne most valamit.
Késik bizony, mindig késik, tudhatná már.
Egyik lábról a másikra, minden reggel ugyanígy,
hideg a padló olyankor, sietni kell.
Ébredéskor érzem a füstöt, onnan tudom,
hogy itt voltál. Pöccintés megint, és lassan elalszik.

©Marco Antonio Curti

Óda a hét nővérhez

naponta megy fel a benzin ára
az ablakból látom bár ez nem az a kút
amit érdemes lenne figyelni
egyenesen arányos gondolom
mondjuk egy másik pumpával
vagy lépésekkel
egy makett asztalon mondjuk
legalábbis így képzelem
ha minek is

mert a buszjegy ára nem nőtt
mondjuk az ülés szélébe valaki belevéste
hogy game over
ha még nem is itt
pedig sokszor hitték már
de akkor fordult egyet megint
a szél járása mondjuk más ki az ablakon
ha volt neki

a többiek meg elhozták a füstöt
vagy ők maguk a füst
legalábbis azt mondják
és akkor meg is kapják az arcukba
hogy game over
go back motherfucker
ha hova is

a kutyákat pedig engedjétek el
ha nem harapnak lőjétek le mondják
élő adásban mutassátok
keresztülszúrt tenyereket és lábakat
mondjuk itt és most
ha még nem is

a pelyvát a búzától mondják
választás és osztás és osztódás
amelyik fennakad az a rossz
kóborló kegyelem
ha kinek is

mint kiégett formából az anyag
végül úgy
fogynak
el

©Marco Antonio Curti

Benke András érdeklődése főként (de nem csak) irodalmi/esztétikai, illetve társadalmi/politikai tengely(ek) mentén mozog oda és vissza. Valahogy így jutott el doktori kutatása „tárgy”-ához, Tar Sándor életművéhez, prózapoétikájához is. Nem is olyan rég nyilvánosan a leglustább erdélyi költőnek nevezték, a szintagma második felével vitatkozna főleg. A BBTE Hungarológiai Doktori Iskolájának doktorandusza, e mellett (de egyáltalán nem mellékesen) a szem tanulmányrovatának szerkesztője. Irodalomtörténetet és esztétikát is szeminarizált már, a legnagyobb fejtörést pedig jelenleg épp az okozza neki, hogy nemsokára különböző irodalomelméleti iskolákkal kapcsolatosan is hasonló beszélgetéseket, együttléteket kell majd megterveznie.