Laolaltă #3

Vezi și versiunea română pe pagina următoare.
A román nyelvű szöveget a következő oldalon olvashatod.

Idén harmadik alkalommal kerül sor Kolozsváron a Laolaltă több hetes rendezvénysorozatára, ahol a helyi aktivisták, DIY muzsikusok, kutatók, menekültek, érdekvédelmi csoportok találkoznak, ismerkednek, beszélgetnek egymással és minden érdeklődővel. Az eseménysorozatot a november 20-21. között a Tranzit házban megrendezett Autonóm Könyvvásár és a november 24-i Kolozsvári Autonóm Piac nyitotta. A következő programpont egy beszélgetés A dzsentrifikáció: hogyan érint bennünket, és hogyan tudunk ellenállni címmel, melyre november 28-án 19 órától kerül sor a Someșului utca 45. szám alatt. 

A következő egy hónapban az érdeklődők filmvetítéseken, beszélgetéseken, műhelyeken és koncerteken vehetnek részt, melyek az önszerveződés, klímaválság, radikális kertészkedés, feminizmus, ellenállás és antimilitarizáció témái köré csoportosulnak. Az Ⓐcasă aktivistáin, illetve a  kolozsvári urbán, radikális kertészkedéssel foglalkozó Cultivă Orașul, a kolozsvári underground punk szcénát képviselő LMA Collective-n és a független Editura Pagini Libere kiadón kívül, a romániai aktivista szcénán ismert, nem kolozsvári csoportokkal is találkozhattok az események során, például a CUTRA nevű feminista folyóirat szerkesztőivel, a Dysnomia feminista zine alkotóival, a Macaz csoport tagjaival és Sofia Zadar  előadóművésszel. A részletes programot lent közöljük.

A Laolaltă eseményeire való belépés ingyenes. Helyszínük (néhány kivétellel) az Ⓐcasă tere a Someșului u. 45. szám alatt. (A házigazdák arra kérnek minden résztvevőt, hogy a házban lakó kutyus, Beti miatt, minden állatkát hagyjanak otthon. Beti barátságos, de nem szereti az ismeretlen nonhumánokat.)

Program

nov. 20–21. | 16:00 – 21:00, Tranzit Ház
Autonóm könyvvásár

Editura Pagini Libere & ZINE FEM

Az autonóm vásár mindenekelőtt az alternatív és független publikációkkal való találkozásnak és beszélgetésnek szánt tér. Különböző közösségek által kiállított zine-ok, folyóiratok, brossúrák és könyvek, valamint plakátok, levelezőlapok és egyéb anyagok várnak Kolozsváron két napon át. Ugyanakkor bemutatókat és beszélgetéseket szervezünk a különféle autonóm kiadói projektekről. Ezáltal szeretnénk szorgalmazni a független publicisztikai kezdeményezéseket és illusztrálni a domináns modellek kritikai alternatíváinak kifejlesztésének, valamint az autonóm találkozási és reflexióra alkalmas terek létesítésének szükségességét.

https://www.facebook.com/events/729557730881443/

nov. 24. | 14:00 – 17:00, Vitéz Mihály tér
Kolozsvári Autonóm Piac #21

A Kolozsvári Autonóm Piac az ajándék alapú gazdaság elvén működik, ahol a javak és szolgáltatások bármilyen explicit megállapodás vagy ellenérték elvárása nélkül kerülnek felajánlásra. Ideális módon ezek a cserék már önkéntes alapon zajlanak egy közösségben, és a szociális kapcsolatok építését szolgálják. Nem minden redukálódik a profitszerzésre vagy valamilyen szociális előny megszerzésére; a társadalomban zajló cserék nagy része a piacgazdaságon kívül működik, a jóakarat és együttműködés elve alapján.

https://www.facebook.com/events/2412094872387260/

nov. 28. | 19:00 // beszélgetés
A dzsentrifikáció: hogyan érint bennünket, és hogyan tudunk ellenállni

casă

Kolozsváron élünk, egy olyan városban, ahol naponta minden drágul. Sokan nem tudjuk már megengedni magunknak a lakbér fizetését, a városban való étkezést vagy a rendszeres buszozást. A dzsentrifikáció nem csak anyagiakban határozza meg és befolyásolja mindennapjainkat. Gyere el, beszélgessünk erről, derítsük ki, mit tehetünk egyénileg vagy közösen e jelenség ellenében.

nov. 29. | 19:00 // vetítés
Feminista est. The Punk Singer vetítése

Grupul queer de nenumit

Megnézzük közösen a The Punk Singer című dokumentumfilmet, amely Kathleen Hannáról, a Bikini Kill szólistájáról és a riot grrrl kezdeteiről szól. A film után, ha maradni szeretnétek, sörözünk és hallgatunk még egy kis feminista punkot, queercore-t és miegymást.

nov. 30. | 18:00 // beszélgetés
Önszerveződő autonóm terek

Armonia (Temesvár) és casă

Hogyan működnek az autonóm terek, miért fontos a létrehozásuk és fenntartásuk, és hogyan támogathatunk ilyen kezdeményezéseket.

nov. 30. | 20:00 // buli és koncert
Anti-national day Party. Balerinul Underground [TM] concert. Soli Armonia

casă

Azon a napon, amely nem a nemzeti ünnepnap, meghívunk benneteket egy antinacionalista bulira, ahol megünnepeljük mindazt, aminek köszönhetően különbözőek vagyunk, és ami ugyanakkor összehoz bennünket, szolidárissá tesz. Adományokat fogunk gyűjteni a temesvári Armonia támogatására. Speciális meghívottjaink lesznek a Balerinul Underground korrozív rímjei és szubverzív beatjei.

dec. 3. | 19:00 // beszélgetés
Mi a toxikus maszkulinitás és hogyan befolyásolja az autonóm csoportokon belüli dinamikákat?

Grupul Păpădia

A maszkulinitás kritikája, melyet férfiként szocializált személyek kezdeményeznek szexizmusról, patriarchátusról és ezek káros hatásairól azon csoportokon belül, amelyekben működünk.

dec. 5. | 19:00 // beszélgetés
ClimaTalk – Klímaválság most!

casă

A klímakatasztrófa, amelyet már most kezdünk megélni saját életeink során, nem választható szét a kapitalizmustól és annak a profitra és a folyamatos felhalmozásra irányuló logikájától, az imperializmustól és a különböző népek és régiók leigázásával együtt történő kizsákmányolástól, vagy a militarizmustól és a hatalmas háborúgépezettől. Politikai osztályunk nem érti meg a válság sürgős voltát, most van szükség akcióra!

dec. 7. | 19:00 // filmnézés és vita
Kölcsönös segítség és önszerveződés a munkahelyen

Comunitatea Mahala (Bukarest)

Megnézünk két dokumentumfilmet, amelyek különböző taktikákat mutatnak be a munkahelyi szerveződésről. A vetítés után arról beszélgetünk, hogy milyen stratégiákat alkalmazhatunk az erős dzsentrifikációs folyamatban lévő Kolozsvár kontextusában.

dec. 8. | 17:00 // magvak cseréje és beszélgetés
A kertészkedés mint radikális cselekedet a kapitalizmusban + Magvak cseréje

Cultivă Orașul

Mit feltételez a városi kertészkedés a motiváció, szervezés, stratégia és az ahhoz a kontextushoz való viszonyulás szintjén, amelyben élünk? Milyen eszközeink vannak a cselekvésre, hol áshatunk, ha a földterület egyre kevésbé elérhető, mit akarunk komposztálni a kapitalista rendszerből, milyen ötleteket és gyakorlatokat akarunk elvetni, és milyen eredményeket aratunk a végén? Gyere el és beszélgessünk mindezekről, osszunk meg magvakat és tapasztalatokat.

dec. 10. | 19:30 // vetítés
Dokumentumfilm-vetítés: Gaza Fights for Freedom

LMA collective

A dokumentumfilm bemutatja a Gázai övezetben történő nemzeti felszabadulási mozgalmat a 2018 márciusában szervezett Nagy Visszatérés Menetének keretében zajlott tüntetések során, amelyek által a palesztin lakosság az izraeli megszállás alatt lévő szülőföldjére való visszatérésre formál jogot. A film az izraeli hadsereg számtalan visszaélését dokumentálja, de a palesztin nép vasakaratát is, amely révén folytatja a harcot a felszabadulásért a rendkívül aránytalan erőviszonyok ellenére.

https://www.facebook.com/events/1474743952682463/

dec. 11. | 19:00 // beszélgetés
Az antimilitarizációs mozgalom anarchista perspektívából

casă

Egy egyre militarizáltabb társadalomban élünk. A rendőrség és a csendőrség egyre nagyobb hatalomra tesz szert, a katonaság óriási finanszírozást kap a performánsabb, erősebb fegyverek beszerzésére, mindezt a nemzeti biztonság nevében. Ugyanakkor azt látjuk, hogy ugyanezek az intézmények tulajdonképpen az állam és a tőke érdekeit védik minden alaklommal, amikor az állampolgárok ellenük lázadnak. Gyere el és tudj meg többet az aktuális helyzetről, beszéljünk azokról az elvekről, amelyeken a radikális antimilitarizációs harc alapszik.

dec. 13. | 17:00 // előadás-műhely
A rendőrség öl! (avagy a feminista ACAB). Elvek és gyakorlatok egy elnyomásellenes feminizmusért

Veda Popovici (Macaz; Dysnomia)

A körülöttünk kibontakozó feminista elgondolások egyre inkább a börtön általi büntetését követelik azon elemeknek, amelyek a patriarchális rend részeként identifikálódnak, viszont ez a viszonyulásmód az elnyomó rendszerek cinkosaivá tesz bennünket. A közelmúlt olyan eseményei, mint például Alexandra Măceșanu tragédiája a lokális feminista mozgalomban rejlő alapvető feszültséget tárták fel: súlyosabb büntetést és nagyobb felügyeletet követelünk, vagy rendőrségellenes, büntetésellenes gyakorlatokat mélyítünk el, abolicionista potenciállal a börtönrendszerrel szemben? Ebben az előadás-műhelyben arról fogok beszélni, hogy milyen lehetőségeink vannak egy elnyomásellenes feminizmusra, a helyi kontextusban gyökerező autoritarizmusellenes közösségekben alkalmazott deeszkalációs és transzformatív igazságszolgáltatói gyakorlatokból kiindulva.

dec. 13. | 19:00 // beszélgetés
Az erőszak és a szexuális abúzusok: támogatás és cselekvés

Colectivul Dysnomia (Bukarest)

Arról beszélgetünk, hogy hogyan építhetünk támogatói hálózatot, és milyen stratégiák mentén cselekedhetünk a szexuális erőszak ellen a baloldali csoportokban, konkrét esetekből kiindulva.

dec. 14. | 17:00 // közös olvasás
Amikor egy helyen vagyunk, együtt vagyunk

Cutra (Bukarest)

A CUTRA egy feminista, pop, politikai és interszekcionális folyóirat és online platform. A Laolaltă számára Ali, Nico és Lav, a szerkesztőség háromnegyede, egy közös olvasás műhelyt szerveznek, amelyet a november 29-én Bukarestben publikált második nyomtatott lapszám inspirált.

dec. 14. | 19:00 // beszélgetés
Az ellenállás ritmusai: taktikai frivolitás és utcai zavargás

Rhythms of Resistance (Kisinyó és Bukarest)

Meghívtuk a bukaresti és kisinyói ROR csoportosulásokat arról beszélgetni közösen, hogy milyen alternatív taktikákkal tudjuk az utcai tüntetéseket revendikálni és ártalmatlan processziókból kihívó és kényelmetlen akciókká változtatni.

dec. 14 | 21:00 // koncert
Sofia Zadar, Bukarest

Sofia Zadar koncertje egy akusztikus anarcho-feminista projekt spoken word, politikai-mágikus és érzelmes-antipatriacrhális hangulatú elemekkel.

https://www.facebook.com/sofiazadar/
https://soundcloud.com/sofiazadar

dec. 19 | 19:00 // beszélgetés
Laolaltă. Hogyan tovább?

casă

Három kiadás után meghívunk benneteket egy nyílt beszélgetésre, amelynek során visszatekintünk megvalósításainkra, és megpróbálunk módot találni a Laolaltă légkörének fenntartására harcaink során. Szolidárisabban, kritikusabban, aktívabban.

Hozzászólás

Hozzászólás