Móra Menta: Bontási munkálatok

Középiskolában csak azért jártam le az udvarra a focimeccseket nézni, mert a szomszéd ház már düledezett, én meg látni akartam, amikor leomlik. Féltem, hogy ha nem vagyok lent eleget, lemaradok róla.
Mikor a tanárok kérdeztek tőlem valamit, és én nem tudtam a választ, mindig csak arra vártam, hogy rám omoljon a mennyezet. Persze sose omlott rám, elkezdtem inkább lejárni a meccseket nézni, ha engem nem is, valaki mást üssön már agyon egy romos, málló vakolatú ház.

Persze a vakolat otthon is mállik. Nem akartam megcsináltatni, utálok telefonon beszélni emberekkel, meg ügyeket intézni. A boltba is csak akkor megyek, ha már nagyon muszáj, olyankor is figyelek, nehogy véletlenül hozzám szóljon valaki. Bár telefonon még mindig jobb lenne, mint személyesen.
Este az ágyban beszélni szoktál hozzám, én meg sose válaszolok. Néha alvást tettetek, szex közben azt, hogy nem hallom, máskor meg csak nézek magam elé, és hagyom, hogy gondolj, amit akarsz.
Most is csak fekszem, közben újra meg újra visszaesel rám, időnként megkérdezed, hogy jól vagyok-e. Holnap paradicsomot meg sajtot kell venni a boltban. Holnap muszáj bevásárolni, csak hogy most gondolhassak valamire. A mirelit pultból kelleni fog borsó. Valamiért mindig bekerül a többi zöldség alá, és lehetetlen kivenni. Inkább répát veszek, az szokott feljebb lenni. Közben nyögsz párat. Ha túl sokáig turkálok a mirelitek között, az eladó oda fog jönni, megkérdezni, hogy kell-e segítség. „Igen, minden rendben.” Ezt neked mondom, csak ne szólj már hozzám többet. Majd az eladóval kivetetem a borsót az aljáról, fagyjon le neki a keze. Végre befejezed. Egyébként a plafonról is lepattogzott a festék.

Max Ernst: Aquis Submersus, 1919

A másnapi ebéd rizibizi és rántott zöldség. A piszkos edényeket csak bedobjuk a mosogatóba, úgyis ott áll már az egész heti mocsok. Vendégeket amúgy sem szeretek hívni. Ebéd közben azt mondod, hogy vissza akarsz menni fotózni a régi iskolámba. Találtál valami régi épületet, ami nagyon tetszett, azt mondod, olyan eredeti nyolcadik kerületi hangulata van. „Tudod, az a szürke ház a focipálya mögött!”
Oda nem is olyan rossz veled menni, nézlek, amíg fotózol, várom, hátha rád omlik a ház. Csak megszokásból képzelem el, de azért jólesik. Azt hiszem, ha halott lennél, tudnék beszélni hozzád. Olyan lenne a szemed, mint a karácsonykor feltálalt halnak, én meg csak néznélek, és tudnám, hogy nem tudsz visszaszólni, bármit is mondok.

Hívni akarsz valakit, hogy csinálja meg a falat. Azt mondod, akár az én lakásomat is fotózhattad volna, amilyen állapotban van, nem kellett volna az iskolába menni. Én csak nézlek, nem baj, ha tudod, hogy figyelek, most nincs kedvem kifogást találni, hogy miért nem beszélgetek. Egy perc múlva már ordítasz, hogy az isten szerelmére, válaszoljak valamit, nem egy némával akarsz élni. Belenyúlok a gatyádba, attól abbahagyod az üvöltést, én meg arra gondolok, hogy holnap megint be kell majd vásárolni. Nem kérdezed meg, hogy jól vagyok-e, csak csinálod, amíg akarod. Félig átölelsz, aztán elalszol, én meg egy hónapra előre összeállítom a bevásárlólistát a fejemben.

Annyi előnye persze van a dolognak, hogy sokat megyek vásárolni. Régen úgyis mindig azzal csesztetett anyám, hogy nem csinálok semmit. Pár hét után talán már kicsit unod, hogy mindig zöldégleves van ebédre, de nem panaszkodsz sokat, amíg neked nem kell segítened a főzésben. A konyhába be sem teszed a lábad, azt mondod, azért, mert annyira lepukkant, félsz, hogy rád szakad. Egy ideje már ott is omladozik minden, de a felújításra félretett pénzt zöldségekre költöttem. Normális ember nem gondolná, hogy ez lehetséges, de neked sokszor állt fel, én meg sok zöldséget vettem.

A fürdőszobámat kitapétáztad az iskoláról készített képekkel. Azt mondod, a művészeknek egyedi hely kell, hogy kiállítsák a munkájukat, és neked ez az. Amikor tisztítom a tükröt, véletlenül leverem az egyiket, az meg beleesik egy lavór vízbe, és elázik. Csak üvöltesz, mikor megtalálod, azt mondod, nem értek a művészethez, a múzeumban is mindig csak a népszerű, modern giccset nézem, sohasem a reneszánsz festményeket. Persze nem merem mondani, hogy a modern giccs se érdekel, csak nem akarok abba az irányba nézni, mint te, nehogy kikérd a véleményem a képről. Nem mintha akkor megtennéd. Csak az iskolában csesztetsz mindig, hogy minek bámulom a romos falat. Azt szoktad mondani, hogy téged utánozlak, a te ötleteidet lopom, hogy okosabbnak tűnjek.

Pár hét múlva elkezdik felújítani a focipálya melletti házat. Szerinted a munkálatok unalmasak, azokat nem fotózod le. Azon még te is csodálkozol, hogy nem bontják le a házat, nem olyan volt, amiből bármit is meg lehetne menteni. A képeidet elteszed emlékbe, én meg éjszaka kis darabokra vágom az összeset. Jobb, mint a bevásárlás, sokkal tovább eltart a hatása. Úgyis untad már a zöldséglevest.