Láng Orsolya versei

inkognitó

motivációs cédulákkal volt tele a ház
ahol a rothadás példázataival álomba ringattalak
a vendéglátó alkarján egy fenyves ráncolódott
amikor ráfonta egy lány nyakára

kétszer tűnt fel mögötted a dóm
és egyszer intettél csendre, hogy végighallgathasd
mit üvölt franciául a gyilkost formáló énekes

az arc formájú kukucskálónyílást, amely mögött
a szégyen matat feszítővasával
ott hagytad őrizetlenül

olyan ágyra vágytál, ami már akkor elfelejt
amikor még rajta fekszel, aztán a sötétben megjelent 
egy észt férfi, függőleges árokkal a szemöldökei között
és megtörölte talpát a nedves fűben 

már nincs szükséged arra, hogy mindenütt legyen
valaki, akit szeretsz, mondtad neki
én pedig arra gondoltam, azért nem érhetek hozzád
mert sem tőled elvenni, sem hozzád tenni nem tudnék

a sötétben a nevemre írathattam volna birtokaid
te meg átnevezhetted volna utcáimat, amíg alszom
de kihajnalodott, és becsuktam az ablakokat

azt sem látta senki, amikor reggel a közös udvarról
fügét hoztál be a kávénk mellé
mégis arcunk eltakarva utaztunk vissza oda, ahol 
mindkettőnket nyilvántartanak

epreskert lakói

mindegy is, hogy a személyes ellenszenv
vagy a közhangulat mondatta ránk az átkot
a mellettünk elsuhanó biciklissel
mert ekkor lett a kezed kondomínium
vagyis két állam közös gyarmata
rázárult egy egész birodalmat uraló remegésre

felemelsz, hogy láthassam a földre boruló nőt
akit évek óta látogatsz, a háta már mohás
a bokrokban szerveződő
meztelen gipszek társasága kirekeszt
de megpróbálsz mosolyogni
mert valaki azt írta a falra
szeretlek (már nem)

az egykori munkásszálló és a szecessziós palota
nevetséges versengésével szemben
a tűzfalak, amelyekben a lichthof
mint pengén a vércsatorna vezeti a fényt
különben ez a napsütés
odabentről egyáltalán nem látszik
mert az, ami a ház tövére lecsorog, alvadék
a homályban pedig hihetőbbek az ellenérvek

idekint még a nemzeti vágta hangosbemondója
is elviselhetőbb, a tó szikkadt kráterében
parkoló zárt utánfutók
a céljavesztett híddal rezonálnak
amit megtartott emlékbe magának a szárazföld
berendezkedik, akinek kedves az élete
és akinek legalább egy érv eszébe jut
látod, mi is azon vagyunk

61-es fúga 

Ha leszáll a megállóban, gondoltam, 
akkor te vagy. A másik kocsiban állt, 
dupla üveg mögött életlenebbnek tűnt, 
nálad élettelenebbnek, mint aki a beletörődés- 
belefeledkezés váltólázába belefásult, mégis, 
ahogy ott állt a kocsi falának dőlve az ülő 
utasok között, legalábbis ebben a 
támaszkodásban nem különbözött. 
Eljött az átmenetik ideje, amikor mindenki 
előveszi a szürkét, feketét, és az egyformaság 
burkoló ködébe süpped. Hogyan lehetnék így 
bizonyos? Talán vakon, tenyeremet az arcára 
téve. Felém nézett, mintha meg is állapodott 
volna rajtam a tekintete. Belekapaszkodtam, 
de kiejtett magából. Elfordultam, váljon 
kívánságnélkülivé a látás, tisztuljon a szemből 
a szemben álló. Arra gondoltam, vajon neked is 
eszedbe jut-e a fasorról a hazaút, amikor 
gyalog előztük az éjszakai járatot. 
Meghittséget lábon kihordani. 
Akkor mondtad, az ember legalább kettő. 
Legalább két fél és sosem egy egész. 
Néztelek, és megpróbáltam leolvasni rólad, 
mondod-e ezt most is a fák felé. De nem
látszott rajta, hogy mit gondol, nem lett 
idegenebb, sem felismerhetőbb. 
Annyi távolira hittem már, hogy te vagy, 
hogy egyszer közelről nem ismertelek fel. 
A tévedés legalább kettő: hiba és találat. 
És ahogy készülődni kezdtél a másik kocsi 
elejében, indultam utánad. 
Leszállt, én meg vártam egy következőt.

hálózat

te vagy a legjobb barátom
a családtagok utáni első ember
mutatja a neved melletti alacsony törtszám
a köztünk levő szoros kapcsolat
az én érdeklődésem intenzitásából
következtethető (vagyis egy irányból)
s hogy az algoritmusnak továbbra is jó szolgálatot tegyek
(amiért ő viszonzásul ú.n. minőségi időhöz juttat)
elalvás előtt még egyszer rádkeresek
hadd legyek átlátható, mint röntgenné keze
mint a felszámolt elmegyógy kartotékrendszere
ha már találkozásaink olyan biztonságosan implicitek
olyan lekövethetetlenül nem-nyilvánvalók

A szerző a versek megírása idején Móricz Zsigmond-ösztöndíjban részesült.