Kézcsókom

Simon Emőke | 2016-03-31 | Szemafor | Deconstructing Gender, egyenlő esélyek, feminizmus, Judith Butler, munkavállalás, nemek közötti egyenlőség, pozitív diszkrimináció, Simon Emőke, szemafor

1. Felvonás

« A Római Szerződés 119. cikkelye alapelvként intézményesíti, hogy a férfiak és a nők egyenlő munkáért egyenlő bérre jogosultak. Bármelyik tagállamban dolgozzon is a munkavállaló, nemétől függetlenül van joga ahhoz, hogy egyenlő értékű munkáért kapjon. Az Európai Unió alapszerződése továbbá szót ejt arról is, hogy a két nemet az egyenlő versenyfeltételek biztosítása mellett egyenlő bánásmód is megilleti. Az egyenlő bánásmód elve garantálja a diszkrimináció tilalmát, vagyis a hátrányos megkülönböztetéstől mentes élethez való jogot. A tagállamoknak tiltani kell a nemek közötti megkülönböztetést a munkavállalással kapcsolatba hozható valamennyi kérdésben. » [1]

A nembeli különbség fogalmi elavultságának és egyidőben elengedhetetlen realitás- strukturáló mivoltának ellentmondó gondolatát veti fel Judith Butler a híres Deconstructing Gender egyik fejezetében. „The End of the Sexual Difference” rámutat arra, hogy e fogalom egy számunkra már adott elemzési keretként van jelen, viszont ha ellene fordulunk, bármiféle módon, eljárásunk csak még inkább megerősíti ezt a tényt: „La différence sexuelle ne hante-t-elle pas, au sens propre, les différenciations originelles ou le destin structurel dont toute signification procede?”[2]. Az Európai Unió a nők és férfiak egyenlőségét elősegítő jogszabályzata is hasonló dinamikára utal: adott a férfi és a nő nembeli különbségéből fakadó társadalmi egyenlőtlenségi vagy pontosabban egyensúlytalansági állapot. Az egyensúlyállapot, amelynek elérése a különbség lenullázását hivatott megvalósítani, az eredeti egyensúlytalansági állapotra utal vissza és a mérleg két oldala csak úgy állítható egy vonalba, ha többletet helyezünk a nő oldalra. Egyidőben megszületik a patriarchális autoritás erejének ambiguitása: az elnyomó erő árnyékában – vagy fordítva – ott lappang a védelmező erő.

Eli Craven

Az intézményesített alapelvek (a kép, mint a felszín) margóján fecsegnek a férfi-nő viszonyt meghatározó játékszabályok virtuális intézményének alapelvként működő, a tárgy-alany alapsémát ragozó „mondatszerkezetek”(a kép negatívja, mint a felszín alatti).

Az így született narrációk jellegzetessége, hogy egy állandó szereposztás keretén belül variációknak biztosítsák a tér-idő egységét.

Játszodjuk azt, hogy az egyenlő bánásmód jegyében a hátrányos megkülönböztetéstől mentes élet feltételeit biztosító társadalom színpadán Melinda és Zsolt kollegák, köszönő viszonyban vannak. Melinda kora, kedvenc étele, a tegnapelőtti álma, fogkeféjének színe, illetve lyukas fogainak száma – teljesen elhanyagolható információk.

Ezek hiányában, Melindáról csak annyit tudunk, hogy biológiai neme nő. Zsolt kora, kedvenc étele, a tegnapelőtti álma, fogkeféjének színe, illetve lyukas fogainak száma – teljesen elhanyagolható információk. Ezek hiányában csak annyit tudunk Zsoltról, hogy biológiai neme férfi. Zsolt megtanulta, hogy a nőket előreengedjük. Ajtónál, biciklitúránál, ajtó, lehet az bármilyen, hivatal, állomás, üzlet, színház, mozi, kiállítóterem, iskola, egyetem bejáratának ajtaja, lehet az bármilyen, kivétel a kocsma. Kocsmába, fiam, a férfi teszi be először a lábát, ezt jól jegyezd meg. A miért kérdés, ha elhangzik, az apa, aki talán annak idején maga is feltette, (vagy nem), tekintettel a kérdésben forgó szerepjátékot meghatározó mondatszerkezet komplexitására, a lehetséges válaszopciók halmazának kimerítésére nem vállalkozik. Maradjunk annyiban, hogy a halmaz elemeit képező válaszoknak elengedhetetlenül kell tartalmazniuk azt, hogy az illető „nő”.

Az említett dinamika alapelvének megfelelően feltételezzük, hogy ugyanolyan elengedhetetlen a válaszban a tisztelet fogalma, pontosabban, egyrészt, a másik egyén hátrányos megkülönböztetéstől mentes élethez való jog tiszteletben tartása. Másrészt pedig annak a csodálatnak a kifejezése, mellyel minden férfi tartozik a nőnek, elvégre minden férfi anyja nő. De mindenekelőtt, a magyar értelmező szótár szerint, arról a csodálat-érzésről van szó, amelyet valaki iránt a tulajdonságai, tudása vagy hozzáértése miatt tanúsíthatunk. Ezesetben abban a pillanatban, amikor Zsolt reggel fél kilenc előtt öt perccel összefut Melindával a cég ajtaja előtt, és előreengedi, Melinda tulajdonsága, pontosabban a magyar értelmező szótár szerint megkülönböztető jellemzője (egy személy, tárgyat, dolgot másoktól különbözővé tevő (feltűnő) vonás, mely jellegét, minőségét meghatározza, lényegéhez tartozik) a biológiai neme, ez esetben az, hogy ő nő. Továbbá, feltételezzük, hogy az egyetlen érdem, amely a tiszteletet, a csodálatot kiváltja, és amelyhez Zsoltnak abban a pillanatban, amikor előreengedi, hozzáférése van, az Melindának a hozzáértése a nőiségének, pontosabban biológiai nemének a feltűnő felvállalása.

Butler az egyenlőség kérdését a szabadsággal való összefüggésében is felveti és így fogalmaz: „melyek a keresett szabadságok?”[3]. Mint szabadakarattal rendelkező egyénnek, Melindának számtalan lehetősége van Zsolt gesztusát lereagálni. A legszélsőségesebbtől a legsztereotipikusabbig kiemelnénk egy párat.

Melinda arca hirtelen megváltozik, elönti a düh és felpofozza Zsoltot.
Melinda elmosolyodik, megjegyzi, hogy ez nem szükséges, de illedelmesen megköszöni és előre lép.
Melinda elmosolyodik, megköszöni, és tovább libeg.
Melinda megáll, és egy illedelmes gesztussal Zsolt, majd az ajtó felé mutat, „nem, kérem, tessék csak”.
Melinda zavarában megbotlik és beesik az ajtón.

Arról nem értesültünk, hogy Melinda végül melyik szabadsággal élt.

2. Felvonás

« Az Európai Bíróság döntése szerint a pozitív intézkedések csak külső megjelenésükben diszkriminálnak, a valóságban a fennálló diszkrimináció, a társadalmi életben létező esélyegyenlőtlenség ellen hatnak. Így olyan lépéseket tesz lehetővé, amelyek különleges előnyt biztosítanak a nőknek annak érdekében, hogy javítsák munkaerőpiaci versenyképességüket, és a férfiakkal egyenlő eséllyel építhessék karrierjüket. »

Melinda a 2000-es évek elején került a céghez. Annak idején egyedülálló volt, 28 éves, pár év szakmai tapasztalattal a háta mögött. Az interjún rövid, de nem miniszoknyát viselt, fehér, bő, virágmintás inget, mellének vonala diszkréten pislákolt ki az ing gyűrődései mögül. Vele szemben ült Krisztina, a HR-es és Gáspár, az osztályvezető. Krisztina volt az, aki a családi állapota iránt érdeklődött. Melinda határozottan válaszolt a kérdésekre, igen, egyedülálló, nem, nem, a gyerekvállalás még messze áll tőle. Krisztina azonban eszébe juttatta, hogy a biológiai óra szerint talán nem is annyira messze, pontosabban, hogy talán foglalkoznia kéne a kérdéssel. Melinda enyhén elpirult, de határozottan összefoglalta értékrendjének alappontjait, miszerint gyereket egy jól megalapozott biztonsági és érzelmi környezetbe érdemes vállalni. A szülői felelősségérzet tehát már adott kell legyen a gyerekvállalás előtt. Itt azonban ismét egy váratlan kérdést szögeztek neki, mely az önmegvalósítás és az önfeláldozás alapkonfliktusát feszegeti. Nem, nem, ez nem azt jelenti, hogy ő a meg nem született gyerekért építi a karrierjét, hanem valójában úgy véli, ez az a terület, ahol szakmai képességeinek teljes potenciálját kibontakoztathatja, és ezáltal az önmegvalósítási folyamatnak teljes mértékben át tudja adni magát. Krisztina Gáspárnak jegyzetelt.

3. Felvonás

« A kvóták tekintetében megállapítást nyert, hogy amennyiben alkalmazásuk nem jelent automatikus előnyben részesítést – tehát szükség esetére „kiskaput” hagy az egyéni eseteknek, az eseti döntés igazságosságát garantálva -, a kvótaszabályozás nem tekinthető az európai jogba ütközőnek. »

A 2000-es évek elején a Prisma programozó cégnél 12 nő dolgozott és 7 férfi. A cég alapelvként alkalmazza a nő és férfi egyenlőséget, viszont nem zárja ki a termelési hatékonyság biztosítására irányuló belső, külön bejáratú kvótaszabályozás alkalmazását, és különböző szociológiai illetve pszichológiai kutatásokra hivatkozva, fenntartja a jogot, hogy a pozitív csapatszellem kialakításában szem előtt tartsa a nő és férfi alkalmazottak arányát.

4. Felvonás

„A pozitív diszkrimináció legtipikusabb formái közé tartozik az az eset, mikor egy adott munkahelyre jelentkező, azonos képességű nő és férfi közül a nemek közötti egyenlő részvételre hivatkozással – anélkül, hogy egyéb körülmény másként indokolná – az előbbit veszik föl. Mindez természetesen addig tekinthető megfelelő döntésnek, amíg a nemek aránya egy adott munkahelyen nem egyenlő, hiszen ezt követően a hölgyek ily formában való előnyben részesítése már a férfiakkal szemben lenne hátrányos megkülönböztetés.”

Jelen pillanatban a Prisma programozó cégnél 32 nő és 22 férfi dolgozik. A 32 nő és férfi egyenlő értékű munkáért egyenlő értékű bért kap.

A kvóták tekintetében az idén március 8-ra minden alkalmazott egy, egyenlően piros szál rózsát kap ajándékba, az egyenlő bánásmód alapelvének megfelelően. Ez esetben a cég egy olyan egyensúlypróbára vállalkozik, amelyben úgy férfi, mint nő, együtt emlékezhet – feltételezve, hogy március 8 egy megemlékezés azokról az első törekvésekről, amelyek az évezredes egyensúlytalansági állapottól való elrugaszkodás lehetőségét megteremtették. Ez az elrugaszkodás viszont a nembeli különbség meghaladását jelentené, amellyel megszűnne a struktúra, a kvótaszabályozás, az egyenlő bánásmód, a rózsa, és talán a férfi és a nő mint kérdés.