Ferencz Orsolya versei
A sötétről
A neoncsövek és az óriási félhold alatt
sajnáltam először, hogy nem vezetek.
Nem nyelem el az utat,
nem engedem közelebb a holdat sem.
Izzó szempár futott körbe,
és beállt a fa mögé.
Mindent felvert a sötét.
Szárba szökkent, elrohadt.
Szárba szökkent, ellenállt.
Most a besatírozott ég indái világítanak
az üszkösek helyett,
amelyeket tegnap éjjel együtt égettünk el.
Belgrád rakpart
Sötétbe takarózik a neon,
a füstből karok emelkednek ki.
Árnyból készült dj-k előtt ősköd.
Veled mi lenne,
repkényes tűzfal nappal,
rácsos panoráma éjjel.
Fekete lombudvar vár.
Valaki belép mellém a képbe,
és fotózni kezdi azt az óriási fejet,
amely az égő konyhából vetül ki a falra.
Olyan hallgatás kezdődik, mintha számsort gépelnék,
csend jön ki a számon.
Ferencz Orsolya (1988) Csíkszereda / Kolozsvár / Budapest / fotó / film / filozófia / szövegírás.