Korpa Tamás versei

Paul Antschel

Paul Antschel sosem jutott el Párizsba.
valójában Bukarest Ferentari negyedében tanult
cipészetet.
emberfeletti szorgalommal cipőkanál-specialistává
küzdötte fel magát. a horpadásmentes lábbelik
doktoraként lett bejáratos a zárt fővárosi szalonokba.
kialvatlanságának természetes
bája, a tiszta lépések iránti
szenvedélye magával ragadta a villalakókat.
bukovinai motívumokkal díszített cipőkanalainak
már az első téli szezonjában híre ment.
cipőre erősíthető teleszkópos lábbújtatóiért,
melyek a citrom és a narancs ezernyi árnyalatában
tündököltek, megvesztek a bojárok.
harmincévesen hosszútávú szerződést kötött
a kolozsvári Napoca Cipő Művekkel.
sikerei csúcsán Kétvízközben saját üzletet nyitott.
Paul Antschel polcain katonás rendben
sorakoztak a napsárga sámfák és az önrugós cipőkanalak.
Szamos-parti házának teraszán kilencvennyolc
éves korában érte a halál.

Fotó: fortepan.hu (képszám: 118217)

Dal a házkutatásról

ne vágja földhöz oprea ezredes a hundertwasser-poharamat.
ne vágja földhöz, hiszen beültettem fűvel, s minden héten kinő, mint a haj, a lágy zöld.
ne vágja földhöz, mert minden héten körömvágó ollóval nyírom tövig, afféle fűnyíró körömvágó ollóval, igen.
ne vágja földhöz, mert már időszerű a tarvágás a pohárban.
ne vágja földhöz oprea ezredes a hundertwasser-poharamat, mert látnia kell, hogy bíborszín lesz a vége a fűnek és puha, mint a méz.
ne vágja földhöz addig, míg a ripityára gyűrt, hófehér, integetős zsebkendőmet elő nem veszem.
addig ne, amíg nem integethetek neki először és utoljára, egyszer és mindenkorra.

Fotó: fortepan.hu (képszám: 16480)

Déjà vu

későre jár, menned kell,
bár nincs mikor.
egy árnyék, másodmagával, elvonul utánad, ám nincs mikor.
lépéseiket szinkronizálja a kavicságy. nincs mikor.
mintha minden körmöd visszapillantó tükör volna, de nincs mikor –
kiselejtezett inkubátort beszövő borostyán, nincs mikor.
egy folyton-folyvást forgatott homokóra, amiben nincs mikor.
egyik szemedből a másikba lepergő homok: nincs mikor, nincs mikor.
a fény tapintása a közeli napórán, s a mutató telhetetlen körmenete
a házfalon: előbbit, utóbbit, de nincs mikor.
a homlokráncok tektonikus nyugtalansága, ha óhajtó módban kérdezel,
kikockázva, lassan, és szemedben miniatűr láng ég: nincs mikor.
egy fiatalon elhunyt bükk önéletírását olvasod,
az éjjeliszekrényét: mikor nincs mikor.
a lámpaoltás előtt kifent grafitceruza, csordultig mondanivalóval: nincs mikor.
a mosoly összegöngyölve a szádon, nincs mikor.
sarokba szorítva csillogott, nincs mikor.
mint a szemed, kong, nincs mikor.
minden más levélzaj, patthelyzet, emlékbetörés.
apródonként csöndes sürgetés.
valami ott végződik, ahol elástad a kilincset, de nincs mikor.

Fotó: fortepan.hu (képszám: 19377)

Kérdezz még!

a férfi, akit korábban sose láttam, hirtelen
mellém lépett.
a gyerekeid közül, ha az egyik huszonegy, a másik nyolcvankét évet
élhet, és te dönthetsz, melyiknek adnád a legszebb
pompájú hervadást?, kérdezte, majd hátrálni
kezdett.
kérdezz még!, üvöltöttem.
közben kapálózni kezdett a szája, mintha az
arcában fuldokolna.
ujjaim segítségére siettek. képesek vagytok rá,
bíztattam őket,
hogy kihúzzátok belőle a merülő ajkakat!