Serestély Zalán és Visky Zsolt versei

nekemazénanyám

nekem az én anyámhoz
nem férhetett kétség
nekem az én anyám volt
az én anyám
nekem az én anyám
ha szelte
kettészelte az éjszakát
mint fürtös gyümölcsök
csüggöttek gerezdjén
a kicserzett kutyák

nekem az én anyám
ha tapodta
a füveknek akkor se fájt
pallókon vasúton
vezetett útja
nekem az én anyám ha cipőben
akkor is mezítláb járt

nekem az én anyám
galvanizálta ezüstre a holdat
fekete vizekben
halak temérdek pikkelyét
nekem az én anyám húsán
nem foghatott rozsda
nekem az én anyám húsán
érlelte isten a fényt

nekem az én anyám engem szült
aztán húgomat szülte
nekem én anyám mesélte
majd megrepedt belém
hogy közöttünk
a senkit se szülte
gyomlálta egymaga
senki hűlt helyét

nekem az én anyámnak
az ő apja meghalt
nekem az én anyámnak
meghalt ő anyja is belé
mikor jött évente
halottak napja
nekem én anyám
idegen földekbe szúrhatott
gyertyát csak belé

nekünk a mianyánk megtörte
és megküldte az ő fizetését –
miatyánknak mondta: nem kapott
nekünk miatyánk
ezt nem jó néven vette
és verte őt ezért
hiába szánkra nem vesszük
miatyánk nevét

nekem az én anyám
nem tette szóvá
verések hűlt hegét
és felbőgtek mind
a kifakadt kutyák
mikor én anyám ajaka
a szádához ért

nekem az én anyámhoz
nem férhetett kétség
nekem az én anyám volt
az én anyám
aszott gyümölcseit
betakarította Miatyánk
és eldobta ő testének
szíjas gerezdjét

Adorjáni Márta: Napló, linóleum metszet, 41,5×30 cm, 2011

Reppelgetünk apámmal (részlet)

*

Apa, te tudod, hogy ki is vagyok én.
Anya, te tudod, hogy ki is vagyok én.
És így, végig, az egész család, én is.
Ez persze nem igaz, de úgy csinálunk mintha,
szövődik szép csendben a családi minta,
a családi mintha, hogy mintha mi se lenne
átláthatóbb mint a család, s minden, ami benne
működik, mállik, virágzik, vásik,
mindenkinek világos, hogy kicsoda a másik,
ennél fogva az van hogy
ennél fogva nem kell hogy
megismerjük egymást ennél fogva,
szia apa te ki vagy és minek lennél foglya,
szia anya te ki vagy és minek lennél foglya,
látjátok, én kérdeznék, de gyáva vagyok ahhoz, hogy
ne burkoljam kérdéseim feltételes módba
– feltételes kijelentő, nagyszerű, hát ez is mi –,
e jótékony „lennél”-be, mintha választhatnánk,
leemelhetnénk a polcról azt, ami majd fogva tart,
én például ezt szeretném,
szép, személyreszabott iga,
a súlyomnak pont megfelel,
nem túl könnyű, nem is túl nehéz – – –
így virágzik szét bennem a metafora-penész,
hát így könnyű, ki/metafo/rázni
azt amiről beszélni nem lehet beszélni,
beszélni nem lehet amiről, azt,
amiről arról, arról akkor
hallgatni kell akkor,
de akkor arról
kell hallgatni
akkor arról
kell.

Néma ölelésben tapintsuk ki egymás
pulzusát sebeit
ne nézzünk
el.

*

Megismerni milyen is
azt ki én is meg nem is
attól aki benne én
félek én de félek én.

(A versből további részlet jelent meg itt.)

A teljes vers Albert Nagy Ákos István előadásában: