antropocén líra: Kerstin Becker, Christoph Wenzel és Thorsten Krämer szövegei

Az alább következő három vers a 2016-ban megjelent All dies hier, Majestät, ist deins – Lyrik im Anthropozän [Ez itt mind, Felség, a tied – Líra az antropocén korban] c.  antológiából származik. Az All dies hier… a német nyelvű líra legfrissebb válogatása, amelyből képet kaphatunk arról, hol is tart ma ez az irodalom, ugyanakkor célja nem a puszta reprezentáció, mivel igen hangsúlyos téma köré szerveződik: az antropocénnek nevezett földtörténeti kor köré épül, mely azóta tart, amióta az ember aktívan beavatkozik a bolygó életébe és ennek nyomai a Földön mindenhol kimutathatók. Az antropocén nem leíró fogalom: a líra összes itt megjelenő ága az esztétikai kategóriákon kívüli cselekvési horizontot is kap.

Irodalmi projektként az antológia arra ösztönöz, hogy a lírát tágabb és szűkebb összefüggésben is elgondoljuk, nem kizárólag mint egy nyelvet, a világirodalmat vagy magának az emberi civilizációnak és kultúrának valamely történését; a földtörténeti korszakokhoz képest ezek parányi léptékek, a növényi, állati és részecskevilághoz képest pedig túlságosan is nagyok. Az All dies hier…–ben bemutatkozó líra fókusza már nem lehet teljes mértékben és kizárólag a humanitáson belül: az antropocén elgondolása megengedi ember előtti, utáni, alatti perspektívák színrevitelét is.

Kerstin Becker: Világűr

összesereglünk
a gyár háta mögött
holdrakétát építeni

ütjük magunkat
töviscsápokon keresztül
gyökérkarmok szélférgek mi
fát harácsolva
és kiselejtezett ketreceket fémből

üveget foltozunk
szálas gyapjúval szemben a kozmosz hidege
és csillagszilánkok lávásodó falakba

vigyázz
a szálakat belélegzed a tüdőhólyagokba
ordítja a fűtő a fekete ablaknyílásból

bodzák termése pacázza kékre dolgainkat
csalánok harapják lábainkat egészen a hasunkig
ócskavassal irányítjuk hajónkat
kúpozott kezeinkkel pocsolyalevet töltünk
az csillámlik a tartályban az nyalja

megdolgozzuk ujjainkat szerzünk hasadásokat
motorburrogás szájjal húzunk meredeken
emelkedő spirálokat a mindenségbe
míg maszatosan az Innensőtől
elvágva a kapszulában izzunk

Christoph Wenzel: radioaktív farkasok

(részlet)

II.
az ajtó előtti játszótér szellemváros,
egy óra huszonhárom, nyugvás a számlapon,
az óriáskerék járástartaléka, óramű,
pripjaty bejárata fölött őrjáratoznak
ölyvek, kutyák, buszok, egy, kettő, három
megáll az utcákon, melyek már szinte erdők.
adrenalinfalók, kivadulva az elvarázsolt
lakóövezetre: a blokknegyednek pusztulósora,
hol magmunkások és családjaik ágyakban
oszcillálnak. dodzsem, népünnepély tere,
három szoba, konyha, fürdő, babáknak inkubátorok,
ábécékönyvek, kutyusok, egy menedék üldözötteknek,
„a gerjesztők kultúrpalotájában” farkasok játszanak,
s innen már látható a szarkofág: teljes mértékben
magával ragadó, minden kaland nagy Tapasztalata,
úttörőnek, játszó kisgyereknek, lakosok és
a városmagban tett nukleáris kirándulások,
betonozott vidék, falvak, fotódokumentációk

IV.
fallout: nyomott eső, tej, friss zöldségek,
mindent eltöröl a szél, spárga, fejsaláta,
foghíjasan lakott vidékek: hazamenekített
gyerekkorok, reaktor körüli szellemfalvak
szabadtéri múzeumok, erdő, az ember ősi félelme
farkasoktól. a hajnalpírban felfénylik a pajzsmirigyekben
a jód, pillangó, virágzás illata: végrendelet-
felolvasás öreg gyümölcsösöknek, vitális biotóp, mi
él még és tombol itt a radionuklidok alatt.

VII.
a checkpointnál ér véget a megművelt talaj,
a ferdén csíkozott felületek kontamináltak,
a fatörzsek fűtőelemek, hasadási
termékek. a ’nyolcvanhatból ismert vörös erdő
zöld ma ismét, lezárt terület, nagyságra
luxemburg lehetne.
látunk tonnasúlyú gólya-
fészkeket, tűztoltótornyok a zóna legmagasabb
fái, halászsasok fészkelnek bennük, párok, na de
hogy viselik el, nem tudni, körpályájukról
farkaslyukat jeleznek, figyelnek, mi történik épp:
vaddisznó, borzok, medvék, a fák kötik
tovább: stroncium, plutónium,
az erőműtől nem távol: idő-
ablak, szélesre tárva, a vadon sugárzik,
hűtővízmedencékben tenyészik az élet: két méter
hosszú harcsák, sziréna a közelben: üvöltésük,
a farkas, nem él többé, itt annál többet él
összehasonlítva a referenciaterülettel.

Thorsten Krämer:

Minden tied itt: az avar mind tied, az ág
mint tied. A levél, ami a földön és
az is, ami a levegőben, mind tied.
Az árnyék a gyepről napközben
a te megbízásodban jár másfelé. Birodalmad
legjobb esetben is csak félig hiányolja, mert
ami itt van, Felség, mind tied.
– Boston Common from The Ritz
*

Ma van kivadulásom napja. Azt mondják, ez az utolsó esélyem. Ezen kacagnak. A rakodóterületen együtt utazom az antropocénnel.
– New Orleans
*

A munka és a cókmók: két fogalom
találkozik a mocsokban. Itt, ahol a természet
átalakul, hibridek jönnek létre, mint
valami bárgyúsággal határos üzleti tevékenység maradéka.

Ez minden műanyag kezdete: elkérdesedett
anyag, cipő alatti csikorgás, a durva felszínek
és az elnagyolt. Váratlan leállás, mikor sztájkol a gép.
A használhatatlan az a többletérték, ami csak hozzád tartozik.
– Oil Drilling, Mississippi

Kerstin Becker (*1969, Moosheim) jelenleg Drezdában él. Volt már betűszedő, temetőkertész, pincér és munkás, jelenleg költő és szerkesztő. A 2016-ban megjelent Biestmilch c. kötetét a Literaturhaus Berlin az év verseskötetének választotta.

Christoph Wenzel (*1979, Hamm) jelenleg Aachenben él. Daniel Kettelerrel közösen vezetik a [SIC] kiadót és folyóiratot. 2015-ben jelent meg legutóbbi kötete, a lidschluss.

Thorsten Krämer (*1971, Wuppertal), jelenleg Kölnben él, költő és gestaltterapeuta. A The Democratic Forest c. kötete 2016-ban jelent meg.

Székely Örs (*1992, Kolozsvár), Babits-ösztöndíjasként az All dies hier… -antológiát fordítja és első verseskötetén dolgozik.