Victoria Stoiciu: Ingyen segély a tőkének – hogyan szabotálja a román állam Románia fejlődését

Victoria Stoiciu és Codău Annamária | 2018-07-04 | Szemafor | munkaerőpiac, munkanélküli segély, neoliberalizmus, szociálpolitika, Victoria Stoiciu

Egy a 2018. júniusában megszavazott törvénymódosítás szerint a garantált minimális jövedelem kedvezményezettjei elveszítik szociális segélyhez való jogukat, amennyiben visszautasítanak egy munkahelyet. Emögött egy olyan moralizáló tendencia sejthető, amely az állam pénzén való „élősködést” hivatott megelőzni, következményeiben viszont inkább jelenti a szociális „biztonsági háló” felszámolását és a munkaerő alkuképességének gyengítését.

Mivel magyarázható a romániai munkaerőpiac diszfunkcionalitása, vagyis az, hogy a munkaerőhiány egyidőben létezik a munkaképes, de nem foglalkoztatott és szegénységben élő emberek egy nagy szegmensével? És hogyan gátolja az ország fejlődését egy pártkülönbségeken átívelő neoliberális ideológia érvényesítése?

Victoria Stoiciu elemzése Codău Annamária fordításában olvasható, amelyet az eredetivel Szigeti Attila vetett össze.

Miközben a PSD [Partidul Social Democrat – Szociáldemokrata Párt] az igazságügyi törvények módosításáért küzd, szintén a PSD, az összes többi parlamenti párttal együtt, az alapjainál ássa alá a társadalmi igazságosságot – már amennyi maradt még belőle Romániában. Nemrég 274 képviselő – az összes parlamenti párt képviseletében – egy olyan törvényt szavazott meg, amelynek értelmében a szociális segélyhez való jog megszűnik, ha a garantált minimális jövedelem kedvezményezettje visszautasít egy munkahelyet. Egyetlen egyet! A jelenleg érvényben lévő törvény valamely munkahely elfoglalásának háromszori elutasítását engedi meg.

A „lusta dögök” elleni pártokfölötti konszenzus egy reális problémából ered – a romániai munkaerőpiac diszfunkcionális. Egész szektorokat érint a munkaerőhiány, és a „Személyzetet alkalmazunk” feliratok ott virítanak minden kerítésen és minden butikban. Nézzük meg azonban kicsit a munkaerőpiac szerkezetét a kialakult helyzetnek és a deficit okainak a jobb megértése végett.

Az idei év áprilisában a regisztrált munkanélküliségi ráta 3,6% volt, a nyilvántartott munkanélküliek száma pedig 313 000. Ezek közül 57 000 volt jogosult munkanélküli segélyre, a többi 255 000 pedig semmiféle támogatást nem kapott (és valószínűleg mindannyian a garantált minimális jövedelem kedvezményezettjei). A munkanélküliségnek ez az alacsony rátája azonban egy másik valóságot fed – 1,8 millió személy dolgozik önálló munkavállalóként vagy fizetetlen családi dolgozóként, ők azonban a statisztikákban foglalkoztatott személyként szerepelnek. Nagy részük rendkívüli szegénységben él, alacsony végzettségű, és vagy a saját háztartásában dolgozik, vagy önellátást szolgáló gazdálkodást folytat.

Tehát egy csapásra adva van 2 millió olyan román állampolgár – munkanélküli, önálló munkavállaló és fizetetlen önellátó gazdálkodó –, aki nem rendelkezik munkaszerződéssel, és akiről különösebb túlzás nélkül elmondható, hogy földhözragadt szegénységben él. Hogy ők miért is nem állnak munkába? Azt fogják mondani: mert a társadalom eltartottjai, akik az állam pénzén henyélnek, és ezért utasítják vissza a munkahelyeket. Az adatok viszont azt mutatják, hogy a garantált minimális jövedelem félmillió kedvezményezettje közül csak 325 736 személy volt felnőtt és munkaképes (legtöbben valószínűleg ugyanazok, akik nem kaptak munkanélküli támogatást).

Miért nem oldódik meg a szabad piac ereje révén ez a paradoxon, amelyben a munkaerő-deficit együtt létezik a munkaképes, szegény, alulfoglalkoztatott emberek egy nagy szegmensével? Miért nem találkozik a kereslet a kínálattal, ahogyan azt a közgazdaságtan tankönyvek tanítják?

Egy másik mítosz szerint a románok lusták. Az inherens hibák felfedése és a moralizáló hangnem pszichológiai szempontból a legkézenfekvőbb eszközök a komplex helyzetekkel szemben. A leegyszerűsítő válaszok azonban nem visznek előre.

A Munkaügyi Főfelügyelőség adatai alapján az idei év májusában a magánszektorbeli munkaszerződések több mint 54%-a minimálbérre köttetett. Szintén minimálbért biztosítanak a legnagyobb munkaerőhiányban szenvedő szektorok – a szállodák, éttermek, a kereskedelem. Havi 1 162 lejért dolgozni csak néhány esetben jövedelmező: ha a munkahely és a lakhely egy városban van, vagy nagyon közel egymáshoz, a munkahely nem igényel utazási költségeket vagy lakhelyváltást, és nincs lehetőség – életkor, egészségi állapot stb. miatt – külföldre menni dolgozni. Ez a két helyzet ritkán merül fel a gyakorlatban: gyakran a rendelkezésre álló munkahelyek nem a lakhellyel azonos városban vannak, az utazás bonyolult és drága, a fiatal és egészséges személyeknek pedig előnyösebb évente 3-4 hónapra kimenni Németországba vagy Spanyolországba, ahol néhány ezer eurót keresnek, mintsem ugyanazért az összegért Romániában egy egész évet dolgozni. Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy igen, a románok lusták, mert nem akarnak úgy gürcölni, mint a hülyék, napi 10 órát havi 200 euróért.

Hajtsunk végre egy gondolatkísérletetet: képzeljük el, milyen lenne, ha a tulajdonosok holnap mondjuk 700 eurós fizetést ajánlanának egy pincérnek vagy recepciósnak. Fennállna-e még a munkaerő-deficit? Azt fogják erre mondani, hogy a román tulajdonosok nem engedhetnek meg magunknak ilyen fizetéseket. Egyesek biztosan nem. Mégis, Románia sok szállodájában az egy éjszakai szállás ára megközelíti az olaszországi vagy németországi hotelekét. A nyereségadó kisebb, mint sok más EU-s államban, és Bukarestben a foglalkoztatottsági arány magasabb, mint sok más európai fővárosban. S mégis, a fizetések olyanok, amilyenek – nyomorúságosak. Miért van az, hogy az olaszországi szállodatulajdonosok 1 000 eurós béreket tudnak biztosítani alkalmazottjaiknak, Romániában viszont 5-600 eurót sem lehet nyújtani?

Tulajdonképpen a szabad piac kudarcával állunk szemben, ahol a kereslet nem egyezik a kínálattal, a munkáltatók nem hajlandók lemondani a sokzérós nyereségről, a munkaerő pedig nem hajlandó 12 hónapot dolgozni 3 helyett ugyanazért a pénzért. S ahogy mindig, amikor zsákutcába jut, a szabad piac esdeklő tekintetét az Állam felé fordítja. Amikor pedig az állam a tőke, nem pedig a munkaerő szolgálatában áll, az történik, amit napjainkban Romániában látunk: egy szent, pártokfölötti szövetséget állam és tőke között.

A törvény, amely a szociális segély felfüggesztését írja elő egy munkahely elfoglalásának visszautasítása esetében, csak egyike az Állam által a Tőkének tálcán felkínált elemeknek. E törvény célja annak a törékeny biztonsági hálónak a tönkretétele, amelyet egy szegényes, havi 142 lejes minimális jövedelem képez – ennyi az egy főre szánt garantált minimális jövedelem –, meggyengítve ezáltal a munkaerő alkuerejét. Elfogadod, amit ajánlunk, vagy felfordulsz – íme, a törvény alapjául szolgáló filozófia! Senki sem állítja azt, hogy a minimális jövedelem kedvezményezettjeit nem kell munkára bátorítani. A probléma az, hogy bármely EU-s országban a felajánlott munkahely elvállalásának ez a feltételessége méltányos, nem súrolja az abszurdum határát, mint nálunk – egy párszor vissza lehet utasítani, nem kötelező bizonyos távolságnál messzebb ajánlott munkahelyet elfogadni stb.

Nyilvánvaló, hogy a szóban forgó törvény, akkor is, ha fölháborító, nem fogja megoldani a munkaerő-deficit problémáját, csakis nagyon marginális módon. Éppen ezért az Állam – a tulajdonosok megbízható szövetségese – nem áll meg ennél a törvénynél, hanem újabb és újabb tulajdonosoknak szánt kedvezményekkel áll elő. Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter bejelentette, hogy szándékukban áll egy havi 500 eurós (2 250 lejes) támogatás folyósítása azon munkáltatók számára, akik munkanélkülieket vagy szociális segélyek kedvezményezettjeit egészen öt évig terjedő időszakra alkalmaznak! Ekképpen, ha egy munkáltató egy 1 900 lejes fizetést, plusz 2,25%-os munkabiztosítási hozzájárulást nyújt, a hónap végén még az államtól ajándékba kapott kb. 200 lejt tehet félre. Ilyen üzleteket érdemes ám kötni!

Az állam mégsem áll meg itt! Ugyanazon a héten, amikor a szociális segély kedvezményezettjeire vonatkozó törvényt megszavazta, a képviselőház egy másik törvényt fogadott el – az internship-törvényt. Ennek értelmében a munkáltatók olyan gyakornokokat alkalmazhatnak, akik az aktuális minimálbér feléért dolgoztathatóak a cégjeiknél. 581 lejért egy gyakornoknak teljes munkaidőben kell majd dolgoznia, mialatt nem is fog rá vonatkozni a munkaügyi szabályzat, mivel az internship-szerződések kijátsszák a munkaügyi törvények előírásait. És hogy teljesen megoldódjanak a tőke problémái, Teodorovici pénzügyminiszter kijelenti, hogy elindítani szándékozik azt a folyamatot, amelynek következtében a külföldi alkalmazottak fizetésének az átlagfizetéshez való igazítását célzó előírás eltűnjék a törvénykezésből. Akkor láss majd társadalmi dömpinget, és azt, ahogyan a román munkáltatók nepáliakat és szíriaiakat foglalkoztatnak minimálbéren.

A munkapiac kiegyensúlyozatlansága elsősorban a magánszektor nagyon alacsony fizetéseinek köszönhető. Ez egy valós zárlat, amely mindaddig nem orvosolható hatékonyan, amíg a romániai fizetések nem válnak valamennyire versenyképessé az uniós fizetésekhez viszonyítva. Amit most az Állam tesz, az nem más, mint időhúzás és ideiglenes megoldások alkalmazása strukturális problémákra. Az igazi „aranybányát” nem a 300 000 munkanélküli és a minimális jövedelem kedvezményezettjei, hanem a többiek, a másfél millió segélyben és támogatásban nem részesülő háztartásbeli és önálló munkavállaló képezi, aki nem hajlandó munkába állni, mivel előnyösebb számára a háztartársbeli tehenével és kukoricásával foglalkozni és két hónapot Angliában dolgozni, mintsem otthonától 60 km-re minimálbérért gürcölni. Az állam által a tőkének felajánlott egyik ingyen segély sem képes ezeket az embereket aktiválni. És mégis, csakis akkor tettünk majd egy lépést előre ebből a jelenlegi alulfejlettségből, ha majd sikerült ezeket az embereket a munkapiacon integrálni. Más lett volna a helyzet, ha, például, a munkaügyi minisztérium ezt a havi 500 eurós szubvenciót csak azoknak a munkáltatóknak adta volna meg, akik az átlagbérnél nagyobb fizetést nyújtanak. De az Állam érdeke nem az, hogy a munkaerőt segítse, és az sem, hogy intézkedéseivel egy olyan fejlődési modellt támogasson, amely kiemelne az alacsony fizetéseken alapuló versenyképesség veszteséges paradigmájából. Érdeke: a párt-klientúra nyereségeinek, a polgármesterek cégeinek, a komák üzleteinek, és, nem utolsó sorban, egy minden pártot megfertőzött neoliberális eredetű ideológiának a megmentése. Ez az ideológia, amely szerint egy uniós tagállam a 21. században versenyképes lehet az alacsony fizetések politikáját folytatva, vezetett oda, ahol jelenleg tartunk: egy kiegyensúlyozatlan munkaerőpiachoz, és a migráció egy olyan növekedési rátájához, amely a világon a második Szíria után. Olyan ideológia ez, amely az ország fejlődését szabotálja.