Ötvennyolcmillió disznót – Jannis Poptradov verse

Deutsche Version auf der zweiten Seite.
A német eredeti a második oldalon.

„ÖTVENNYOLCMILLIÓ DISZNÓT

mészárolnak le évente
Németországban”, mondta.
„Európa-rekord”.

„Igen?”, mondom.

„Igen”mondja.

Az Ess-Station
purgatóriumában
ülünk, valahol
a hatodik vagy
hetedik teraszon.
Hajnali négytől kapható itt
darálthúsos zsemle
majonézzel és tojássalátával
vagy tetszés szerinti
XXL húsgolyóval.

A műanyag székek
kemények és a
tapéta, mely olykor fehér volt
most sárgásszürke és
helyenként gaz szövi át.

Tayfun letépi

Kappa-tréningdzsekijét
és kérdi hogy fűre
szükségem van-e, és mondom:
„Kösz, nem.”

„Hatvanöt kiló
húst eszik meg a német
évente”, mondja.

„Van valami gyors elintéznivalóm” mondom.

A pulthoz rohanok és
kávét rendelek elvitelre.

„Ötven cent lesz”, mondja a
kövér a pult mögül.

„Van nálam saját bögre”, mondom.
„Tehát harminc centet fizetek.”

„Elvitelre ötven cent.”

„Igen, de helybenfogyasztásnál  harminc.”

„Elvitelre ötven cent.”

„Teljes joggal föltételezem, hogy

az előállítás húszcentes többletköltsége,
amely a papírpohár előállításával magyarázható,

és amelyet ön kétségkívül hozzáad,
az én esetemben fölöslegessé válik.”

„Claudi – ennek itt saját bögréje van”

„Haggyá’ má’, mitképzel ez” – bömböl Claudi hátulról.
„Meg is baszhatja rögtön. Ha ez

pofázni kezd, mindenki idejön a saját

csuprával baszakodni.”
„Jó, akkor adjon egy kávét, helyben fogyasztom.”

„Harminc cent lesz.”

A kövér babrált az ötszázliteres-
kannával és zsupsz már

már csattant is a csészealj a pulton.

Visszakullogok a
füstölőbe.

Tayfun elnyomta nyugtató

cigarettáját a műanyagasztalon.

„Biztos?”, mondja.

„Mi?”

„Hogy nem kérsz füvet?”

Egy bokszoló halad el,
szemügyre veszi az ottlevő
migrókat és leül
a hátsó sarokba.

„Nácifatty”, így Tayfun.
„Villanyszerelő. Már ezer évek
óta várólistás.”

A füstölőben most
valamennyi szék foglalt,
és szűk és befüstölt és
nincs ablak, az arcok
naponta sápadtabbak
és sápadtabbak lesznek
és néha egy kiszáradt csótány
landol az XXL-húsgolyóban,
nem tesz semmit,
mondja a munkanélküli

kőműves és kukás

és parkettázó, a csótányok
minden mennyiségben

proteint tartalmaznak
és ezen felül szépen törnek

ha rágjuk, a harmadik teraszon
egy varjú utoljára vágta
csőrét egy izomrángásos
patkány szemébe,
páran e szomorú bohócok
közül köveket dobálnak

a varjú után és mind
röhögnek és még több

kő záporozott
és utána visszaültek a füstbe,

bableveseikhez és a
szalámis zsemléikhez
és köhögve rendeltek
hurkát és John Stymer
termett az ajtónál hirtelen
és Johnny Boy súgott valamit

Nexus-Monológjából fülembe.
Nem nyilvánvaló, hogy
egész életmódunk

ragaszkodás a halálhoz?

Az ajtóra pillantok.

Nem. Ma nem áll ott.
Bizonyára jobb dolga akadt.
Lehet teáznak Henry Millerrel.
Vagy horgásznak.

„Egész télen havat lapátoltam” , mondja Tayfun.
„Négy hónapig. Amint a céges irodába
mennék, hogy elhozzam a pénzem,
az iroda nincs már ott.

Csak egy üres szoba. Én soha többé

nem fogok dolgozni töröknek.”

Kilöttyintem a kávém a bögréből.

„Igaz, hogy kirúgtak,
mert nem köszöntél a főnöködnek?” mondja.

„Igaz.”

„Hol is volt ez?”

Nevén nevezem a céget
és egy hang azt mondja: Oké,
kajaszünet vége,
és mi visszaszaladunk
az állásjelentkezési tréningre, erre

a Windows 98-as bohózatra,

keresztül hat vagy hét teraszon, mi,
állástalanok armadája,

nyugatiasan civilizált állapotok

hanyatlásbrigádja,
a fellendülő tőke

széljegyzete és óránként buknak fel

új arcok és Vea Kaiser debütregénye

egy kis hegyi faluban játszódik
fenn az Alpokban, a gida

eltűnik nyomtalan

és a falu lakói

aggodalmaskodnak és
Vea Kaisernek Giovanni di

Lorenzo udvarol, Vea Kaisert

eljegyzi Denis Scheck, Vea Kaiser
Marcus Lanz mellett ül és mondja:
a három dolog, amely igazán
boldoggá tesz, a magassarkúak,
a foci és az ógörög, és felemelek
egy követ keresve az átkozott
varjút, de már sehol se látni.

© Petrus Akkordeon

Sorozatunk előző részeit megtekintheti itt (Carla Hegerl verse) itt (Valentin Moritz regényrészlete), itt (Mischa Mangel versei), itt (Miku Sophie Kühmel novellája), és itt (Martin Piekar verse).

Jannis POPTRANDOV (*1974 Nyugat-Berlin), rendszeresen közöl irodalmi folyóiratokban, legutóbb a Η Ευρώπη μυρίζει τελειότητα (Európa bűzlik a tökéletességtől) c. könyve jelent meg az athéni Teflon kiadónál 2016-ban, Berlinben él és dolgozik.

ERDŐS Katalin (*1994 Marosvásárhely) Tanítóképző után most: Kolozsvár, végzős hallgató, magyar-német szak. Kávé, színház bármikor.

SÁRKÁNY Tímea (*1995 Kézdivásárhely) nő, ír, olvas Kolozsváron, magyar-komparatisztika szakon végez.