Olga Broumas: Caritas – Ferencz Mónika fordítása

Marie Laurencin – Les Biches

1.
Erik Satie, akit
formaiatlansággal vádoltak, komponált
egy szonátát Három darab körte
formában címmel. Mikor azt mondom,
hogy nagyobb bravúrt igényelhet Mozartnál,
több melankólikus precíziót Brahmsnál,
a melled formájában komponálni
szonátát, nem
hiszel nekem. Bizalmatlan
álmod mellett fekszem, egész éjjel
gyötrődöm
és egyedül vagyok az elhallgatatott
örömömmel. A melleid
leigáznak holdsütötte
sápadtságukkal, könnyedén, mint a moll
fúgák. Fekszem
pelyhes combjaid között, a nyelvem
dupla ajkadon, hangot
ad, hangot
ad. Fekszel,
fenségesen, akár egy kontinens a magasodó
fényben, közömbösen
a patakzó dicséreteimre. Úgy van,
ahogy lennie kell, Atlantisz,
Ciprus, Kréta, a körülzárt
civilizációk, békésen
az ingadozó medencékkel, delfin-
szeretettel, nem törődnek az alig láthatóval,
a nyaldosó
tenger
lázadó magasztalásával.

2.
Térdeid, azok az ormok,
melyek versengnek a legszebb
gödrű, öt
esztendős állal,
most táncolnak. Mámorosan, mint apácák
megszokott önkívületükben, mint
elkallódó tűk egy multigráfon,
mint a szeizmográf első organikus modellje,
ami feltérképezi
a csúcsot, amin tartalak
és tartalak, míg
a Richter skála
reaktív számai egyszerre
szólalnak meg,
csendesen: ébresztő
napórák kórusa. Eléred azt a helyet,
lebegsz a gyönyörtől, mint olvadó

Marie Laurencin – Dans Les Rizières

gleccser első
pillantása, kerülgeted a szakadékot,
amit majd Niagara vízesésnek
neveznek. Ennyi idő után is,
minden alkalommal,
mint egy ujj
az újszülött törékeny-ajkú
szájának feszesen gumírozott,
nyáltól fényes, atavisztikus
szorítású
belsejében, körülfoglak
a szívem
négysejtes embróként úszik
az erekben, a véráram, amivé válik,
hónapról hónapra, egyre kevésbé
idegen, inkább
intim,
önmagában

3.
Vannak emberek, akik nem fedezik fel
a virágok belsejét —Sandra Hochman

A tiszta műanyag
átlátszó hüvelytükör,
ami rózsaszín, ha felhelyezik, mint
a garnéla külső páncélja,
zseblámpa lesz a kézben,
vezetlek
a nem ̶i̶ szervem kis katedrálisában. A hirtelen
fény elvakít. Ez a hús, drágám, mindig
láthatatlan, mint a kövek
nedves oldala, a hold
rejtett oldala, felriaszt
fényességével, egy apró
boltozat a Hagia Szophia
kiköpött mása
a mediterrán napra
néző diadémjával.
Egy nő-kreálta nyelvnek
pont annyi szinonímája lenne a rózsaszínre/fényűzőre/szentre,
ahány az eszkimóknak van
a hóra: Szótlanul megemeled
a zseblámpát
kézből kézbe, pislákol. Gyertyák
orgiája. Lourdes augusztus közepén. Hangzó
léglegzet izgalma, a szentség
kavargása, és
nézd
egy könnycsepp
formálódik a szemben, karmazsin
és katolikus. Te is, drágám, össze-
gyűrődsz, tiszta
egész, fénnyel-teli templom, kiegészítve
természetfeletti ikonokkal, amik hullajtják
tökéletes könnyeik, megérintve
a rejtett féltekével,
egyszemű holdunk
boltívében.

Az angol nyelvű szöveg a következő oldalon olvasható. You can access the original poem here.

Olga BROUMAS (*1949) görögországi születésű költő, építész. Tanulmányait amerikában végezte, jelenleg Oregon államban tanít kreatív írást. A Freehand, Inc. alapítója és tanára, amely művészetben tevékenykedő nőknek nyújt oktatást.

FERENCZ Mónika (*1991) A Szegedi Tudományegyetem anglisztika, majd a Budapesti Gazdasági Főiskola marketing-közgazdász szakára járt. A Köménymag csoport, a Fiatal Írók Szövetsége, és a József Attila Kör tagja, ez utóbbinak 2018-ban elnökségi tagja. 2017 tavaszán jelent meg az első verseskötete Hátam mögött dél címmel a Scolar Kiadó L!ve sorozatának első líraköteteként.